Hirdetés

A tárcavezető elmondta, hogy a nap folyamán várhatóan megérkeznek a Ciprus által küldött, oltást segítő repülőgépek is, és hozzátette, hogy az időjárási, illetve a tartomány földrajzi körülményei nagy mértékben elősegítik a tűz terjedését.

A tartományban már hatodik napja küzdenek a lángokkal, amelyek Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) szerint mintegy száz négyzetkilométer erdős területet, az ország teljes erdőterületének több mint három százalékát perzselték fel. A hivatal úgy tudja, a tüzek körülbelül ötezer embert sújtanak, és a tartomány több települését ki kellett üríteni, jóllehet áldozatokról nem érkezett jelentés.

Az oltást jordániai, török és libanoni tűzoltó-alakulatok is segítik.

Az éghajlatváltozás hatására Szíriában gyakoribbakká váltak a hőhullámok és csökkent a csapadékmennyiség; az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) júniusban arra figyelmeztetett, hogy az országban „hatvan éve nem voltak ilyen kedvezőtlen időjárási körülmények”.