Duda újságíróknak nyilatkozva méltatta a két ország közötti nagyon jó szomszédsági viszonyt, amelyet szerinte Pellegrinek a NATO-csúcstalálkozót megelőző látogatása is bizonyít.

Hirdetés

Lengyelország a második ország, ahová a június óta államfőként hivatalban lévő Pellegrini szlovák elnökként ellátogatott. Az első elnöki látogatás hagyományosan Csehországba vezetett.

Pellegrini szerint Szlovákia valójában „rengeteg munkát” végez Kijev érdekében, annak ellenére, hogy a média Robert Fico miniszterelnök kormányának visszafogott hozzáállását hangsúlyozza Ukrajna támogatásával kapcsolatban. Ezt bizonyítja a lőszerek és fegyveralkatrészek fokozott gyártása a szlovák fegyvergyárakban, valamint a villamosenergia-export Ukrajnába, amelynek áramtermelő kapacitását az orosz légicsapások tönkreteszik – mondta.

Kiemelte: „A háború kezdete óta Szlovákia több mint 40 ezer megawatt villamosenergiát exportált Ukrajnába, és ősszel és télen növelni fogjuk a szállításokat, ami valószínűleg kulcsfontosságú lesz Ukrajna számára”. Hangoztatta, Szlovákia nem ismeri el a Krím Oroszország általi annektálását, sem a határok erőszakos megváltoztatását Ukrajna keleti és déli részén.

Korábban írtuk

Leszögezte, hogy „Lengyelország Szlovákia stratégiai partnere, egyike annak a három országnak, amely Szlovákia legnagyobb befektetője vagy legnagyobb kereskedelmi partnere”.

Szlovákiát és Lengyelországot az európai uniós és NATO-tagságuk sikertörténete is összeköti – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a szlovák védelmi kiadások a NATO-tagok vállalásának megfelelően meghaladja a bruttó hazai termék 2 százalékát.

Pellegrini egyben felajánlotta vendéglátójának a szlovák szakértők segítségét és tapasztalatát a lengyelországi atomerőmű-építésben.