Fotó: MTI/AP/Ri Dzsin Man
A parlament szöuli épülete elõtt õrködnek rendõrök, miután Jun Szukjol dél-koreai elnök szükségállapotot hirdetett 2024. december 3-án.
Hirdetés

Jun Szogjol kijelentette, hogy nem volt más választása, mint ehhez az eszközhöz nyúlni a szabad és alkotmányos államrend fenntartása végett, mondván, hogy az ellenzéki pártok „rabul ejtették” a parlamentáris döntéshozatali folyamatot, ezzel válságba taszítva az országot. Az elnök a parlamentben többséggel rendelkező ellenzék azon kezdeményezésére utalt, amellyel fel akarják menteni tisztségéből az ország több magas rangú ügyészét, és elutasítják a kormányzat által beterjesztett költségvetési tervezetet. Az ellenzék több mint 4000 milliárd (1100 milliárd forint) dél-koreai von megszorítást szorgalmaz a büdzsében, amiről a kormány azt mondja, hogy aláásná a kormány alapvető működését.

„Szükségállapotot hirdetek a szabad Koreai Köztársaság védelmére az észak-koreai kommunista erők fenyegetésével szemben, hogy eltörölhessük a megvetendő Észak-Korea-barát, államellenes erőket, amelyek népünket szabadságától és boldogságától próbálják megfosztani, és annak érdekében, hogy megóvjuk a szabad alkotmányos rendet” – mondta Jun Szogjol.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség beszámolója szerint a szöuli törvényhozás bejáratát lezárták. „Tankok, páncélozott szállító járművek, lőfegyverekkel és késekkel felfegyverzett katonák fogják irányítani az országot” – hangoztatta Li Dzsemjung, az ellenzéki Demokrata Párt vezetője, akinek pártja többséggel rendelkezik a parlamentben. „A Koreai Köztársaság gazdasága visszavonhatatlanul össze fog omlani. Polgártársaim, kérlek titeket, jöjjetek a nemzetgyűléshez” – tette hozzá.

A bejelentés hírére a dél-koreai von jelentősen veszített értékéből a dollárral szemben.

Korábban írtuk