Szupersztárból hullócsillag

Justin Trudeau 1971 karácsonyán született, édesapja, Pierre Trudeau 1968-tól 1979-ig és 1980-tól 1984-ig volt Kanada miniszterelnöke. Születésétől fogva a nyilvánosság előtt élte az életét, és az általános vélekedés szerint örökölte miniszterelnök apja stílusérzékét és showmanhajlamát. Még kisgyerek volt, amikor egy állami látogatáson Richard Nixon amerikai elnök úgy köszöntötte, mint Kanada leendő miniszterelnökét.

Az ifjabb Trudeau 2000-ben, édesapja temetésén elmondott beszédével hívta fel magára a közvélemény figyelmét, majd a politika felé fordult, mígnem 2013-ban átvette a Liberális Párt vezetését. Nem álltak akkor túl jól, csak a harmadik legnagyobb frakció volt az övék az alsóházban. Amikor 2015-ben pártelnökként győzelemre segítette pártját, igazi médiaszenzáció lett, nemcsak megnyerő mosolyával, hanem jól szabott öltönyeivel és színes zoknijaival is tele volt a világsajtó. Azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy a haladónál is haladóbb volt: kormányának felét nők tették ki, képviseltette magát egy sor kisebbség, de a tudóstársadalom is – minden kinevezésének jól szájba rágott üzenete volt.

Első ciklusának legfőbb eredménye, hogy hazája érdekeit keresztülverve sikeresen újratárgyalta az Egyesült Államokkal és Mexikóval kötött háromoldalú kereskedelmi szerződést. Három egymást követő ciklusa során több válsághelyzettel is szembesült – mint a koronavírus-járvány –, és lábon kihordott olyan politikai botrányokat, amelyekbe mások belebuktak volna. 2017-ben például etikai vétséggel vádolták, amiért bahamai nyaralást, ajándékokat és repülőjegyeket fogadott el egy milliárdostól, Karim al-Husseinitől. Két évvel később az rengette meg a népszerűségét, hogy megpróbálta rávenni Jody Wilson-Raybould igazságügyi minisztert és legfőbb ügyészt (ezt a tisztséget Kanadában és az USA-ban egy ember tölti be), hogy érje el az SNC-Lavalin nevű kanadai nagyvállalat számára egy olyan vádalku megkötését, amellyel elkerülhetné a súlyos szankciókat, például az állami megrendelésekben való részvétel tilalmát. A céget azzal gyanúsították meg, hogy 2001 és 2011 között több tízmillió dollárt fizetett ki kenőpénzként a 2011-ben megbukott líbiai diktátornak, Moammer Kadhafinak, hogy előnyös szerződéseket kapjon az olajban gazdag országban. Ugyanebben az évben kapta fel a média azt is, hogy a liberális, haladó, minden kisebbséget támogató Justin Trudeau pár évtizeddel korábban egy egyetemi bulin arabnak öltözött és barnára festette az arcát. Tudni kell, hogy az efféle móka a „politikailag korrekt” angolszász világban főbenjáró bűn.

A fentiek eredményeként a 2019-es választások után a liberálisok csak kisebbségi kormányt tudtak alakítani. Aztán jött a Covid-járvány, és Justin Trudeau nap mint nap a tévéképernyőkről igyekezett megnyugtatni a kanadaiakat. Korábbi népszerűségét azonban ez már nem tudta helyreállítani. A járvány kezelését honfitársainak zöme sikeresnek ítélte, Trudeau pedig ezt 2021-ben meglovagolva, előre hozott választásokat írt ki. Számítása nem vált be, ismét csak kisebbségi kormányzásra kényszerült.

Az elmúlt évek sem maradtak kínos botrányok nélkül. 2022-ben videó terjedt el, amelyen Justin Trudeau egy londoni luxushotelben, jó hangulatú társaságban énekli a Queen Bohemian Rhapsody című slágerét a zongora mellett. Ez még jól is kivehette volna magát, ha nem két nappal II. Erzsébet királynő temetése előtt történik.

Ugyanebben az évben általános felháborodást keltett, hogy liberális politikus létére diktatórikus eszközökkel fojtotta el az úgynevezett Szabadságkonvoj tiltakozássorozatot. 2022 januárjában a kormány kötelezővé tette az Covid–19-oltást azok számára, akik az Egyesült Államokból lépnek be Kanadába, beleértve a kamionsofőröket is. A felháborodott kamionosok konvojt indítottak, a demonstráció hamarosan az oltásellenesség, a kormányellenesség és a szabadságjogok védelmének jelképévé vált. A tüntetők sátrakat állítottak fel, járműveikkel elzárták az utakat, és folyamatos dudálással zavarták a helyi lakosságot. A határátkelőhelyek blokádja gazdasági fennakadásokat is okozott. Justin Trudeau végül elsőként alkalmazta az 1988-ban bevezetett úgynevezett vészhelyzeti törvényt, amely rendkívüli felhatalmazást ad a kormánynak a közrend helyreállítása érdekében. A rendőrség nagyobb mozgásteret kapott a tüntetések erőszakos felszámolására, a tüntetők és támogatóik bankszámláit pedig befagyasztották.

Tavaly már nagy volt a baj a Liberális Pártban. Nyáron egy sor olyan helyen veszítettek a választásokon, ahol korábban biztos volt a pozíciójuk. A Justin Trudeau távozásához vezető végjáték tavaly december közepén kezdődött, amikor Chrystia Freeland pénzügyminiszter és miniszterelnök-helyettes váratlanul lemondott, nyilvánosan bírálva a kormányfő vezetési stílusát és politikáját. Az ellenzék bizalmi szavazást akart a parlamentben, amit a liberálisok szerint a miniszterelnök nem élt volna túl, ezért saját pártja soraiból is lemondásra szólították fel.

Néhány nappal Justin Trudeau január 6-i lemondása után a Liberális Párt közölte, hogy „felkészült a küzdelemre és a 2025-ös választások megnyerésére” annak ellenére, hogy népszerűsége az elmúlt időszakban jelentősen visszaesett. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a Konzervatív Párt támogatottsága 43-45 százalék között mozog, míg a liberálisok szavazótábora húsz százalék körülire csökkent, ugyanannyi, mint a baloldali Új Demokrata Párté. A párt arról is tájékoztatta a közvéleményt, hogy március 24-ig szüneteltetni fogják a parlament működését, ami arra utal, hogy a parlamenti választásokat leghamarabb májusban tarthatják meg.

Az országos vezetés január 27-ét határozta meg végső időpontként, ameddig a liberálisok regisztrálhatnak és szavazhatnak az új vezető megválasztására, akinek nevét március 9-én hirdetik ki. Addig Justin Trudeau marad a párt elnöke és Kanada miniszterelnöke.

A szupersztárként induló Justin Trudeau egy megosztott országot és egy vergődő pártot hagy maga után. Nem tudta kezelni az inflációt, a növekvő lakhatási költségeket és az 1957 óta a leggyorsabb népességnövekedést eredményező, tömeges bevándorlás okozta feszültségeket. Míg a csúcson, 2016 szeptemberében 65 százalékon volt a támogatottsága, lemondása idejére 22-re zuhant. Nemegyszer érte az a vád, hogy jobban szereti a kommunikációt a valós cselekvésnél, és hogy politikai személyiségének lényege az erényfitogtatás, a „cukiskodás”, a legújabb progresszív és woke hullámoknak való megfelelés. Meghatározó szerepe van abban, hogy a woke annyira áthatotta a kanadai politikát, hogy a túlzásba vitt politikai korrektség önmaga paródiájává vált. Truedau nem elégedett meg azzal, hogy a szexuális kisebbségekre LMBTQ- (angolul LGBTQ-) emberekként hivatkozzon, hanem az LGBTQI2S kifejezést használta, ami magában foglalja az interszex és a „kétszellemű” (az indián őslakók ősi hiedelmére való utalás) személyeket is. Ráadásul a genderideológia elterjedt az iskolákban, legalizálták a könnyűd rogokat és lehetővé tették az eutanáziát a mentális betegségekben szenvedők számára. Az idősebb Trudeau liberális intézkedései, így a homoszexualitás dekriminalizálása, az abortusz legalizálása vagy a válás szabályozásának lazítása még „haladó szelleműnek” számítottak, fia viszont egy woke disztópiába taszította Kanadát.

Justin Trudeau lemondásával pártja időt kap, hogy felvarrja a ráncait. Az Kanadában megszokott, hogy pártvezetői választásokat tartsanak a parlamenti választások előtt, a parlament felfüggesztése azonban sokkal kevésbé gyakori. Justin Trudeau alighanem így akarja elhárítani kisebbségi kormánya összeomlását, és pártjának is időt nyerne. Csakhogy miközben a pártját védi, kínos helyzetbe hozza Kanadát. Így ugyanis amikor beiktatják Donald Trump amerikai elnököt, Justin Trudeau kíméletlen kritikusát, a kanadai kormányfő „béna kacsaként” lesz még hivatalban.

Márpedig a leendő republikánus elnök büntetővámokkal fenyegeti a mexikói és kanadai árukat is, az ország nehéz tárgyalások elé néz. Az ellenzék ezért választásokat akar, ami vélhetően a Konzervatív Párt fölényes győzelmét hozza majd, Pierre Poilievre vezetésével. Donald Trump mindenesetre lemondása után sem kímélte Justin Trudeau-t. Közösségi oldalán azzal viccelődött, hogy Kanadában sokan szívesen vennék, ha országuk az USA 51. tagállama lenne.