Taharrus gamea

Atrocitáspropagandáról akkor beszélünk, amikor főleg háborús időszakban egy adott ország kormányzati propagandája és sajtója minden ténybeli alapot nélkülöző, valójában meg nem történt szörnyűségek (atrocitások) elkövetésével, esetleg ilyenek kitervelésével és jövőbeli végrehajtásával vádolja meg egy másik ország vezetését, haderejét vagy akár egész népét abból a célból, hogy vele szemben ellenséges érzületet keltsen, saját hadereje harci szellemét felszítsa, polgári lakossága morálját fenntartsa, és az általa folytatott háború jogszerűségét és erkölcsösségét a világközvélemény előtt igazolja.

Az őrjöngés éjszakája

„Megzavarták egy egyiptomi filmsorozat forgatását Budapesten, mert a szereplőkön kendő volt” című május 30-i cikkében az Index szimplán „kekeckedésnek” minősíti az esetet, és az általa megszólaltatott Osvárt Andrea producer is megerősíti, hogy „a négynapos budapesti forgatás alatt valóban történt egy kisebb inzultus, de ennek során semmilyen fizikai kontaktus nem történt, sem lökdösődés vagy más hasonló”. Egészen pontosan egyetlen olyan esetről tud, „amikor valaki kérdezősködni kezdett, hogy mit csinálnak, mert neki ez nem tetszik”, hozzátéve, hogy „sajnos lehetséges, hogy a bőrszín miatt volt”, mert a forgatás közben feltűnt neki, hogy a környékbeliek „nem szívesen látták, ha ötnél több arab ember jelenik meg valahol”.

A magyar internetes hírportál elsődleges forrásául szolgáló egyiptomi honlap, a Cairo Scenes „Egyiptomi színésznőket zaklattak filmforgatás közben Magyarországon” címmel némileg karcosabb hangvételben számol be a történtekről. Bemelegítésként egy olyan fényképpel illusztrálja a sztorit, amelyen egy szőkésbarna hajú fehér férfi éppen letépi egy arabnak látszó nő fejkendőjét, majd rögtön az első sorban „zaklatás és iszlamofóbia áldozatainak” állítja be a két színésznőt. Annak ellenére, hogy – mint az magából a tudósításból utóbb egyértelműen kiderül – maga az incidens lényegében abban merült ki, hogy „egy vakbuzgó személy (sic!) megközelítette őket, a fejkendőikre mutatott, és elkezdett kiabálni”, amíg a stáb egyik magyarul beszélő tagja meg nem fenyegette azzal, hogy kihívják a rendőrséget. „Valóban ironikus, hogy ez akkor történt, amikor egy olyan jelenetet forgattak, amelyben a filmbéli karaktert pont ugyanezért zaklatják; mert kendőt visel.” A tudósításhoz csatolt kb. egyperces klipben, amelyet már több mint félmillióan láttak, a két „áldozat” elmeséli az általuk átélt szörnyűségeket, és feltűnik benne az állítólagos „zaklató” is, egy fehér hajú idősebb férfi, aki az öltözékéből ítélve valamelyik környékbeli lakásból ugorhatott le egy kis heveny iszlamofób kirohanásra.

Végezetül a honlap jónak látja arról is tájékoztatni az ezek után már nyilván kellőképpen rettegő olvasóit, hogy „az utóbbi időben az iszlám és Magyarország nincsenek éppen a legjobb viszonyban; 2018 januárjában Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt állította, hogy a »musz­lim megszállók« nem az életükért futnak, azokra a menekültekre utalva, akik többnyire a háború sújtotta Szíriából menekülnek. Magyarország, ahol kevés muszlim él (csak 5000!) általában rossz színben látja az iszlámot; a The Washington Post szerint a magyarok 72 százaléka negatív fényben látja az iszlámot, az összes európai ország közül ez a legnagyobb arány.” (Egyptian Actresses Harassed While Filming a Scene in Hungary, cairoscene.com, 2018. május 29.)

Terror Budapesten

A legolvasottabb francia nyelvű iszlamista honlap június 6-án már egy vérbeli szenzációhajhász címmel, „Magyarországon egyiptomi színésznőket támadtak meg egy az iszlamofóbiát leleplező sorozat forgatása alatt” tálalja a banális történetet, és az Ezeregyéjszaka legszebb hagyományai alapján, bolhából elefántot kreálva, alaposan kiszínezi azt. Érdemes szó szerint is megismerni az arab meseszövés folyamatát és egyúttal az iszlamista atrocitáspropaganda technikáját.

Az oumma.com cikke

„A múlt hónapban két egyiptomi színésznő erőszakos támadás áldozatává vált Magyarországon, Budapest utcáin, amikor éppen egy rövidfilmet forgattak, amely az iszlamofóbia csapását leplezi le a vén kontinensen. A sors igencsak kegyetlen iróniája. A hagyományos iszlám kendőt viselő (testvérpár) a filmbéli szerepük bőrébe bújt, amikor egy magyar autós, láthatóan magán kívül, hirtelen lefékezett előttük, majd kiugrott a kocsijából, dühösen elszántan arra, hogy ártson. Ez a veszélyes dühöngő, akit annyira elvakított az iszlám iránti gyűlölete, hogy nem vette észre sem a kamerát, sem a fényszórókat, rávetette magát az egyik nőre, hogy hallatlan brutalitással letépje a fejkendőjét (hidzsáb), majd a késztetése beteljesítése után elkotródott, de előbb még rákiáltott a nőkre, hogy hagyják el az országát. Ez a váratlan és sokkoló jelenet, amely meglepte a stábot és megrémítette a szerencsétlen színésznőket, akiket aközben filmeztek, miközben egy helyi park felé haladtak, hagyta behatolni a muzulmánellenes rasszizmus ijesztő valóságát egy forgatási helyszínre, és felülmúlni a fikciót. Egy fikciót, amelyet a ramadán alatt sugárzott egyik adás ékesítésére (sic!) találtak ki. A színésznő, akit a legrosszabb fajta iszlamofób választott magának célpontul, a valódi életben nem visel fejkendőt. E rögtönzött jelenet által traumatizálva, amely elrontotta a forgatást, keserűen megállapítja, hogy ez az iszlamofóbia nyugtalanító terjedését tükrözi Nyugaton.

– A világ nagyhatalmai állítólag támogatják a választási szabadságot. Személy szerint én elfogadom, ha két férfit látok csókolózni az utcán, és nőket sétálni bikiniben, mert köteles vagyok tisztelni a szabadságukat. A támadóm azonban nem tűrte, hogy fejkendőben lát engem, pedig csak a színészmesterségemet gyakoroltam – méltatlankodott egy videóban.

A kemény valósággal szembesülve a két egyiptomi színésznő enyhén szólva nem fog maradandó emléket őrizni magyarországi tartózkodásáról… Rettenetes kiábrándulások várták őket mindenhol, ahol a rendező helyszínt talált, mint amikor hirtelen felbukkant egy idősebb lakó, akit láthatóan zavart a külső megjelenésük, és ujjával a kendőjükre mutatva gonoszul rájuk förmedt.

– Verbálisan megtámadott minket a fejkendőnk miatt. Azzal vágtam vissza, hogy azt viselhetünk, amit csak akarunk – magyarázta az egyikük, még mélyen megrendülve a sötét tekintet miatt, amelyet a vitapartnere vetett rá.

Ragaszkodva az álláspontjához, ez utóbbi megingathatatlan maradt a stáb magyarázataival szemben. Nem érdekelte ugyanis, hogy ez a két nő, a meggyalázott kendőt viselve, egy rövidfilm szereplői, amelyet a környékén forgatnak… Még súlyosabb, hogy az egyik honfitársa közbelépésétől felzaklatva, akit sofőrként alkalmazott a stáb, ez a korlátolt, rasszizmustól fűtött magyar fizikailag rátámadt ez utóbbira, nem törődve ismételt fenyegetőzéseivel, hogy kihívja a rendőrséget. Európában a vágtázó iszlamofóbia egyre inkább teret nyer, rasszista erőszakcselekmények pokoli spiráljába sodorva. Az utóbbi évek során sok muzulmánt sebeztek meg tartósan a testükben és a lelkükben, köztük a lefátyolozott nők könnyű zsákmányt jelentenek.” És így tovább.

Az egyiptomi színésznők magyarországi vesszőfutásának szentelt könny­fakasztó elégia két különösképpen melo­dra­ma­tikus akkorddal zárul. Egyrészt egy 2009-es németországi bűnügy fel­elevenítésével, amelynek során egy Oroszországból korábban hazatelepült német etnikumú férfi – akit egyébként súlyos és krónikus pszichózis (skizofrénia) miatt kiszuperáltak az orosz hadseregből – egy személyes jellegű vitát követő bírósági tárgyaláson, magában a tárgyalóteremben, halálra késelt egy Németországban élő egyiptomi nőt, másrészt azzal az állítással, miszerint „Londonban sorozatos vitriolos támadások sújtják a muzulmán briteket”. (Hongrie: des actrices égyptiennes agressées pendant le tournage d’une série dénonçant l’islamophobie, oumma.com, 2018. június 6.)

Rémisztő valóság

Anélkül, hogy összehasonlító véralgebrába bonyolódnánk a tekintetben, hogy az utóbbi években Európában vajon a „vágtázó iszlamofóbia” és a „rasszista erőszakcselekmények” követeltek-e több áldozatot, vagy az iszlamista terrortámadások, azt az állítást, miszerint földrészünkön „a lefátyolozott nők könnyű zsákmányt jelentenek”, nem lehet szó nélkül hagyni. Amíg ugyanis Európában az egyiptomi nőknek – az említett egyedi klinikai esetet leszámítva – legfeljebb az őshonosok sötét tekintetétől kell tartaniuk, addig az őshonos európai nőknek ennél valamivel nyomósabb indokaik vannak arra, hogy az Európába „menekült” muszlim férfiaktól tartsanak.

Az egyik áldozat, Lara Logan beszél az átélt borzalmakról

Íme, közülük néhány, a bőség zavarával küszködve. Az Egyesült Királyságban az utóbbi negyven évben legalább egymillió (!) brit őshonos tinédzser lány vált elsöprő többségükben pakisztáni (tehát muszlim) férfiakból álló bűnbandák áldozatává, amelyek bántalmazzák, zsarolják, csoportos szexre és prostitúcióra kényszerítik őket. Sarah Champion munkáspárti parlamenti képviselő „nemzeti csapásnak” minősítette a jelenséget. (Child sex abuse gangs could have assaulted ONE MILLION youngsters in the UK, mirror.co.uk, 2015. február 5.) Egy brit–pakisztáni felmérés szerint a gyermeklányok szexuális kizsákmányolásért 2005 óta elítéltek 84 százaléka ázsiai (főleg pa­kisztáni musz­lim) volt. (British-Pakistani researchers say 84% of grooming gang members are Asian: ‚It’s very important we talk about it’, independent.co.uk, 2017. december 10.)

Neki már nincs esélye…

Nemrég a faji egyenlőségért folytatott lobbizás egyik britanniai néger élharcosa jelentette ki, hogy a csoportos nemi erőszakok „tetteseiben kinyilvánított hitük a közös: muszlimok ők, és sokan közülük hitgyakorlónak mondanák magukat”. (Former race tsar Trevor Phillips says it’s time to admit most sex grooming gangs are Muslim…, dailymail.co.uk, 2017. augusztus 11.) Hollandiában évente ezrével kényszerítenek prostitúcióra droggal, itallal, zsarolással és erőszakkal holland gyereklányokat „többségükben, ha nem kizárólag marokkói és török származású (tehát muszlim) férfiak”. (De loverboy van nu hoeft meisjes niet te verleiden, ad.nl, 2018. május 20.) Az európai országok közül Svédországban és Dániában válnak a nők legnagyobb arányban szexuális zaklatás áldozataivá, és az elkövetők elsősorban iraki, szíriai és szomáliai (tehát muszlim) „menekültek” voltak. (Sweden and Denmark have highest rates of sexual harassment in Europe, independent.co.uk, 2016. január 7.)

Talán túléli ez a nő rendőrök mellett…

A norvég rendőrség Voldekt i den globale byen (Nemi erőszak a globális városban) című 2011-es jelentése szerint az előző évben Oslóban tudomásukra jutott nemi erőszakcselekmények azonosítható tettesei közül csaknem 46 százalék afrikai, közel-keleti és ázsiai (tehát muszlim) eredetű volt, a 38 százalékuk pedig külföldi vagy őshonos származású norvég állampolgár (tehát vélhetően részben muszlimok), de a fizikai erőszakkal végrehajtott nemi erőszakot kivétel nélkül afrikai, közel-keleti és ázsiai (tehát muszlim) férfiak követték el. Franciaországot az ezredforduló óta sújtja nagyobb mértékben a csoportos nemierőszak-járvány (tournante), amelyet még a politikailag korrekt szociológiai-kriminológiai szakirodalom is elsősorban „bevándorló hátterű fiatalok” (tehát arab és néger muszlimok) terhére ró. Áldozataik a szokásos séma szerint többnyire őshonos fehér tinédzser lányok, de nem kizárólag, amint azt az algériai–muszlim Samira Bellil önéletrajzi ihletésű, Dans l’enfer des tournantes (A csoportos nemi erőszakok poklában, 2002) című könyve is bizonyítja.

Kegyetlen játék

Ha már itt tartunk, Európában az egyiptomi nők is sokkal nagyobb biztonságban érezhetik magukat, mint a saját hazájukban. Elég csak az úgynevezett taharrus gamea jelenségére utalni, amely éppen Egyiptomban ütötte fel a fejét 2005-ben, és lényegében abból áll, hogy különböző tömegdemonstrációk alkalmával a tumultust és a káoszt kihasználva férfiak csoportosan nőket „fogdosnak, levetkőztetnek, megvernek, megharapnak, ujjaikkal a testnyílásaikba hatolnak és megerőszakolnak”. (Circles of Hell: Domestic, Public and State Violence Against Women in Egypt, Amnesty International, 2015. január)

Spectator. A szexuális erőszak új formája?

Az Egyiptomi Női Jogok Központjának (ECWR) 2008-as felmérése szerint a helyi nők 83 százalékát, az országba látogató külföldi nők 98 százalékát zaklatták szexuálisan. Az ECWR egyenesen „szociális rákfenének” nevezi a problémát, hangsúlyozva, hogy egyáltalán nincs jelentősége annak, hogy a nők hogyan öltözködnek és mit viselnek. Az ENSZ illetékes szervének (UN Women) 2013-as jelentése szerint Egyiptomban gyakorlatilag már minden (!) nőnek volt része a szexuális zaklatás valamilyen formájában. A szexuális zaklatás áldozataivá vált nők 96,5 százalékát nemcsak szóbeli, hanem fizikai támadás is érte. A nők csaknem felét napi rendszerességgel zaklatják szexuálisan, a 75 százalékukat pedig havonta legalább egyszer. Az esetek 85 százalékában a járókelők semmit sem tettek a zaklatás megakadályozására. (In Egypt, 99 Percent of Women Have Been Sexually Harassed, smithsonianmag.com, 2014. június 13.)

Die Welt: A taharrus gamea jelensége megérkezett Németországba

A taharrus gameát a szíriai polgárháború elől menekülő egyiptomi és más harmadik világbeli „kulturális színesítők” a földrészünkön is meghonosították (Das Phänomen „taharrush gamea” ist in Deutschland angekommen, welt.de, 2016. január 10.). 2015 szilveszterének éjszakáján pedig tömegesen gyakorolták is, „koordinált csoportos nemi erőszak” sorozatát követve el Németország mellett Franciaországban, Belgiumban, Svédországban, Finnországban és Norvégiában. Így aztán kijelenthető, hogy paradox módon az Európában tartózkodó egyiptomi (és más muszlim) nőkre a legnagyobb veszélyt éppen a saját hitsorsosaik jelentik. Ez az úgynevezett vitriolos támadásokra is igaz, amelyekről legutóbb Morrissey, a neves angol énekes is megállapította, hogy gyakorlatilag valamennyit „nem fehérek” (vagyis színes bőrűek) követik el, és lényegében (a muzulmán) Bangladesből honosodott meg Londonban. (Morrissey talks racism, „left-wing” Hitler and says that „Sadiq Khan can not talk properly”, nme.com, 2018. április 17.)

A videómegosztókon számos borzalmas eset látható 

Gyilkos magyar

Ami pedig a Felhők felett (Above the Clouds) című egyiptomi tévésorozat európai iszlamofóbiát leleplező epizódját illeti, amelynek a helyszínéül éppen Magyarországot választották, és amelynek a forgatása közben az egyiptomi színésznők állítólag a valóságban is átélték a film forgatókönyvében kitalált szörnyűségek egy részét, két jelenet alapján némi fogalmat alkothatunk magunknak a szellemiségéről és a szándékairól.

A filmbéli „gyilkos magyar” támadásba lendül

Az egyikben két fejkendőt viselő nő poroszkál békésen az úttesten, amikor a velük szemben közlekedő NHC-603 forgalmi rendszámú gépkocsi hirtelen lefékez előttük, kiugrik belőle egy szőkésbarna hajú férfi, és az egyikük fejéről letépi a kendőt (ezt az állóképet használta hangulati elemként az egyiptomi elsődleges hírforrás), noha a nő haja nem bukkan ki teljesen, mert egyfajta fejfedő továbbra is takarja, majd miután kétszer rákiált valamit (talán azt, hogy „Menj innen!”), visszaül a kocsijába, és elhajt, magukra hagyva szipogó és az átélt atrocitástól láthatóan rettentően feldúlt áldozatait.

A másikban ugyanez a két fejkendős nő és egy férfi kísérőjük látható az egyik Markó utcai bírósági épület előtt ácsorogva, amikor szirénázva megérkezik egy rendőrautó, és két rendőr által közrefogva kiszáll belőle a már ismert kendőtépkedő férfi. Ekkor odalép hozzá egy szőke (árja!) nő, és a szájtáti zsaruk éberségét kijátszva, egy hatalmas konyhakést csúsztat a kezébe. A negatív hős kitépi magát az elmélázó hatósági közegek szorításából, odarohan iszlamofób gyűlölete tárgyához, és többször megszúrja, mielőtt a rendőrök leteperik, majd elvonszolják a tovább átkozódó magyar szörnyeteget. Eközben az egyiptomi áldozat premier plánban haldokol kísérői karjaiban, és elhaló hangon vélhetően mély életbölcsességeket rebeg. (Mazochista olvasóink lapunk internetes oldalán a jelen írás mellékleteként élőben is élvezhetik a két jelenetet.)

Ha valakinek az előbbiek alapján déjá vu érzése támadna, az egyáltalán nem a képzelet játéka. Az történt ugyanis, hogy a franciaországi iszlamista honlap cikkében az „európai vágtázó iszlamofóbia” narratíva slusszpoénjaként felhozott németországi bűnügy (egyiptomi nő német férfi általi meggyilkolása) Magyarországra helyezésével az egyiptomi film egyiptomi alkotói (és magyar producerei) Magyarországgal vitetik el a balhét az egyiptomi és más muszlim tévénézők szemében. Ráadásul a filmforgatással és szerepelőivel szemben a vakbuzgó és rasszista magyarok részéről tanúsított ellenséges légkörrel kapcsolatos fantáziadús meseszövés még inkább elmossa a fikció és a realitás határát ez utóbbiak tudatalattijában: íme, a magyarok gyilkosok. Ami remélhetőleg nem egy magyar turistacsoport tagjain csattan majd ostorként… valahol a piramisok táján.

Az írás a Demokrata július 18-i számában is olvasható.