Tajvan betiltotta a DeepSeek kormányzati használatát
Nemzetbiztonsági okokra hivatkozva Tajvan pénteken megtiltotta a kormányzati hivataloknak és a kulcsfontosságú infrastruktúra egységeinek a kínai DeepSeek kínai mesterséges intelligencián (MI) alapuló chatbot használatát.A digitális ügyekért felelős minisztérium közleményben kiemelte, hogy a DeepSeek segítségével végzett műveletek „határokon átnyúló adattovábbítással, információszivárgással járnak”.
„A tárca folyamatosan lépést tart a vonatkozó technológiai fejlesztésekkel és – biztonsági okokból – ehhez igazítja információbiztonsági politikáját” – tették hozzá a közleményben.
Az amerikai OpenAI versenytársának szánt modellt Kína január elején indította útjára, azonban nagyon hamar aggodalmakat keltett a többi között Dél-Koreában, Írországban és Franciaországban is, elsősorban a felhasználói adatok kezelését illetően, az olasz adatvédelmi hatóságok pedig csütörtökön elrendelték a blokkolását az országban.
Tajvanon a köztisztviselőknek 2019 óta tilos a „nemzeti információbiztonságra” veszélyesnek ítélt információs és kommunikációs eszközök és szolgáltatások használata.