A palesztin választásokon győztes Hamasz a mérsékelt békepolitizálásra készül

„Ne féljetek! Üzenjük a külvilágnak. A Hamasz egy józan, érett, politikailag nyitott mozgalom” – nyilatkozta Ismail Haniyeh Hamasz-vezető az elmúlt heti palesztin parlamenti választások eredményének kihirdetése után. Az előzetes felmérésekre rácáfolva ugyanis az Izrael és Egyesült Államok által terroristacsoportnak bélyegzett Hamasz jelöltjei 76 helyet szereztek meg a 132 székes parlamentben, szemben az eddig kormányzó Fatah 43 helyével. Az elsöprő győzelemmel az utca emberének hangja érvényesült. Immár senki nem állíthatja, hogy Izrael a térség egyetlen demokratikus országa.

A győzelem a demokrácia ünnepe volt. Ezt még a Hamaszt terrorszervezetnek minősítő George Bush elnök is elismerte. Csakúgy, mint a vezető európai politikusok. Mégis, mintha Ismail Haniyeh szavai nem találtak volna mindenhol megértő fülekre. Az elismerő és visszafogottabb nyilatkozatok mellett megjelentek a vad populista szólamok is. A szélsőséges Likud vezetője, Benjamin Netanjahu egyenesen egy afganisztáni tálib típusú Hamasztán rémképével riogat. Hogy a jövő mit hoz, egyelőre bizonytalan. Annyi mindenesetre biztosra vehető, hogy a Hamasz hatalomra lépésével új időszámítás kezdődik a szervezet életében és a palesztin-izraeli viszonyban.

A Hamasz története némileg hasonlít az al-Kaidáéra. Míg azonban utóbbi amerikai támogatással jött létre, addig az előbbi születésénél Izrael bábáskodott. Ha egy időgéppel visszarepülnénk a hatvanas, hetvenes vagy akár nyolcvanas évek Izraelébe, egy korabeli napilapba pillantva érdekes felfedezést tehetnénk. „Az izraeli kormány nem tárgyal terroristákkal” – szóltak a szalagcímek. „Alapokmányukban Izrael elpusztítására törnek, vezetőjük pedig a második Hitler.” A szólamok akkoriban persze nem a Hamaszt, hanem az izraeli kormány által szalonképtelennek kikiáltott Jaszszer Arafat vezette baloldali, palesztin nacionalizmust hirdető Palesztin Felszabadítási Szervezetet kárhoztatták. Ze’ev Schiff és Ehud Ya’ari, 1989-ben íródott Intifada című könyvükben a szerzők beszámolnak arról, hogy a hetvenes és nyolcvanas években hivatalban lévő izraeli kormányoknak komolyan meggyűlt a bajuk a PFSZ-szel, ezért az „oszd meg és uralkodj” elvet követve szemet hunytak a vallási alapon szerveződő Hamasz működése felett, remélve, hogy Arafaték erejét saját ellenzékük foglalja majd le, és kevesebb energiájuk marad a palesztin ügy előrevitelére.

A szervezet kialakulására ebben az időben komoly befolyással volt az Egyiptomban 1928-ban megalakult Muzulmán Testvérek nevű, az iszlám állam kikiáltását propagáló radikális csoport. A Hamasz igazi karrierje a 67-es háborút követően indult el, amikor Egyiptomból és az olajban gazdag arab országokból érkező adományokból szociális tevékenységet kezdett folytatni a palesztin menekülttáborokon belül. A szervezet ekkor hivatalosan még nem létezett. Alapítója, Ahmed Jasszin sejk csak 1978-ban jegyezte be al-Mudzsamma al-iszlámijja, vagyis Iszlám Egyesület néven. A szervezet ekkor még nem sok vizet zavart.

„Amíg imádkoznak, addig legalább nem lőnek” – gondolhatták ekkor az izraeli stratégák. A változás a ’79-es iráni iszlám forradalmat követően következett be. A forradalom szele megmozgatta a Közel-Kelet fülledt politikai levegőjét. A Hamasz befolyására kedvezően hatott az is, hogy riválisa, a PFSZ székhelyét a polgárháborús Bejrútba helyezte át, így kevés energiája maradt a megszállt területek ügyeire. Lassan, de biztosan kiépítették szociális hálójukat Gázában és a nyugati parton egyaránt. Ekkor kezdett el feleszmélni Izrael. Felismerve, hogy a Hamasz idővel komoly veszéllyé válhat, a Moszad több ízben megpróbált kémeket és kollaboránsokat beépíteni az iszlámista szervezet soraiba. Az árulók azonban hamar lelepleződtek, és a kivégzések hatására számuk nullára csökkent.

Lassan eljött annak az ideje is, amikor a Hamasz tagjai már nemcsak imádkoztak, hanem lőttek. A helyzet az 1987-ben kirobbanó első intifáda idején változott meg gyökeresen, amikor a szervezet aktivistái robbantásos merényletek szervezésébe kezdtek. A szellem ekkor azonban már kiszabadult a palackból. Az izraeli hatóságok tehetetlennek bizonyultak az emberbombákkal szemben. Ugyanakkor a Hamasz rendszeressé váló merényleteivel, bár akaratlanul, de duzzasztani kezdte a Washingtonban székelő izraeli lobbisták vitorláit, akik könnyes szemekkel sírták ki az amerikai döntéshozókból a „zsidókat tengerbe szorítani kívánó terroristák” elleni harchoz szükséges dollármilliárdokat.

A szervezet népszerűsége közben a szociális és ellenálló tevékenysége miatt egyre növekedett. Ennek ellenére a Hamasz, várva a megfelelő időre, nem használta fel népszerűségét politikai célokra. Az 1996-os választásokat az oslói folyamatok elleni tiltakozásának jeléül bojkottálta. A második intifádában való részvétele és Arafat 2004-es halála tovább növelte a szervezet népszerűségét, amelyre az izraeliek is rátettek egy nagy lapáttal a Hamaszt megalapító Ahmed Jaszin sejk meggyilkolásával. Innentől kezdve a szervezet számára egyenes út vezetett a hatalomba. A 2005-ös helyhatósági választásokon elért jó eredményeik már előrevetítették a jelenlegi parlamenti választások sikerét.

Győzelmével a Hamasz története eddigi legnagyobb kihívásához érkezett. Bizonyítania kell, hogy jobban tudja igazgatni az ország ügyeit, mint a sokat bírált Fatah. A szavazók jelentős része ugyanis nem a Hamaszra, hanem a Fatah ellen adta le szavazatát, jelezve, hogy elege van a négy évtizede kormányzó, korrupciós ügyekkel terhelt vezetőkből. Emellett a Hamasz jóval felkészültebben vágott bele a választásokba, mint riválisa. Jelöltjei javarészt köztiszteletben álló orvosokból, mérnökökből és tanárokból kerültek ki. Eközben a másik félnél teljes volt a fejetlenség. Előfordult, hogy egy választókörzetben két Fatah-jelölt is rivalizált egymással.

Egyelőre nem bizonyított, hogy a Hamasz – hacsak nem kap tanácsadókat Irántól vagy Libanontól – rendelkezik a kormányzáshoz szükséges ismeretekkel. Éppen ezért elemzők szerint komoly esély van arra, hogy a Hamasz egy elegáns gesztussal átengedje a miniszterelnöki széket egy harmadik pártbéli képviselőnek. De nagy a valószínűsége egy technokratákból álló kormány megalakulásának is. Bár nem kizárt, de csekély kilátás van a Fatahhal kötendő kormánykoalícióra.

Abbász pártjának tagjai egymásnak ellentmondva nyilatkoztak a dologról. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a dühös Fatah-aktivistáknak a vezetők lemondását követelő többezres utcai tüntetései után aligha mernének megtenni egy ilyen lépést. Ráadásul a Hamasszal kötött koalíció veszélyeztetné a Fatah jövőbeli visszatérését, amelyre leginkább annak a forgatókönyvnek az esetén lenne esély, ha a Hamasz képtelen lenne megbirkózni a kormányzati feladatokkal, vagy ha korrupcióba keveredne.

A Fatah ennek ellenére nem esik el teljesen a hatalomtól, hiszen Mahmúd Abbász várhatóan kitölti az egy évvel korábbi, Arafat halálát követő megválasztásakor elnyert négyéves elnöki periódusát. Mint nemzetközileg elismert politikus, személye kulcsfontosságú lehet az elkövetkező béketárgyalásokban. A tárgyalásoknak ugyanis muszáj folytatódniuk. Komoly baklövés lenne Washington részéről, ha éppen most keményítene be, vagy hagyná elszabadulni a szélsőséges izraeli indulatokat, hiszen azzal a mostanában sokat támadott Irán és Szíria karjaiba taszítaná a Hamaszt. Ezzel pedig egy olyan Irán-Irak-Szíria-Libanon-Palesztina-tengely alakulna ki, amely jó időre befagyasztaná Washington Nagy-Közel-Kelet koncepcióját.

Ugyanez történne, ha a külföld beszüntetné a palesztin hatóságok működéséhez szükséges támogatások juttatását. Erős a békevágy az utca emberében is. Közvélemény-kutatások szerint a palesztin lakosság mintegy kétharmada támogatná az Izraellel való igazságos alapokon nyugvó békekötést. De hasonló a vélekedés az izraeli polgárok körében is, akiknek 48 százaléka – 43 százalék ellenében – pártolná a Hamasszal folytatott béketárgyalásokat.

A helyzettel a Hamasz politikusai is tisztában vannak. Legalábbis erre utal, hogy szóvivőjük, Khaled Mishal egy korábbi nyilatkozata során elmondta, pártja támogatná Abbászt az Izraellel való tárgyalások folytatásában. Ezt erősíti meg az is, hogy Mahmúd Zahar, a szervezet magas rangú vezetője kijelentette, a Hamasz hajlandó még egy évvel meghoszszabbítani az Izraellel kötött tűzszünetet. Ezzel akár időt is nyerhetnek ahhoz, hogy mire a választások által felkavart kedélyek lecsillapodnak, a felek nyugodt körülmények között ülhessenek tárgyalóasztalhoz.

Az időre mindenképpen szükség lesz. Számos elemző szerint a Hamasz ideológiailag a három évtizeddel korábbi PFSZ-hez hasonlítható, így nem áll készen az Izraellel való békekötésre. A hasonlat azonban nem teljesen helytálló, mivel a Hamasz már felismerte az idők szavát. Erre utal legalábbis, hogy az utóbbi hónapok során elkövetett merényletek zömét az iszlám Dzsihád hajtotta végre.

Hogy a Hamasz nem zárkózik el a tárgyalások elől, bizonyítja, hogy a választások előestéjén Khaled Mishal Hamasz-szóvivő az al-Dzsazíra hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: „Izraellel tárgyalni nem Haram” – vagyis nem Isten akarata ellen való dolog. A Hamasz és Izrael közötti tárgyalások egyébként sem lennének új keletűek. Bár kevés sajtónyilvánosságot kapott, de a pár hónappal korábbi helyhatósági választásokon bekövetkezett Hamasz-győzelmek óta az izraeli hatóságok folyamatos kapcsolatot tartanak bizonyos hamaszos polgármesterekkel a helyi ügyek lebonyolításához.

Ezzel mindkét fél tisztában van, így az egymást démonizáló populista szólamoknak el kell tűnniük a közéletből. Ezt a Hamasz már felismerte. Amint azt is, hogy radikális retorikát folytatva a szélsőséges Likud malmára hajtaná a vizet a március végén esedékes izraeli választásokon, s ez a győzelem a békefolyamatok megtorpanását jelentené. Ezért a szervezet felhagyott az uszító szólamokkal. Belföldön már elnyerték legitimitásukat. Most arra kell törekedniük, hogy az izraeli emberek is bizalmat szavazzanak nekik.

Ahogyan pályafutása során mindig, a Hamasz valószínűleg most is képes lesz alkalmazkodni az előtte álló feladatokhoz, így a felek dűlőre jutnak majd az olyan sarkalatos kérdésekben, mint a szervezet milíciájának a kérdése. Ha ez megvalósul, a Hamasz jó eséllyel ültetheti át a Törökországban jelenleg kormányon lévő mérsékelt iszlám párt példáját, ami több – ma demokratikusnak korántsem mondható – arab ország számára lehetne példa.

Sayfo Omar