Évtizedekig eltarthat az iszlamista terrorfenyegetettség Nagy-Britanniában – mondta el a brit elhárítás előző igazgatója, Jonathan Evans a BBC rádióadásában.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Evans húsz-harminc évet említett, és úgy vélekedett, „generációs problémáról” van szó, és létfontosságú, hogy az Egyesült Királyság kitartson a fenyegetés felszámolására irányuló erőfeszítései mellett – tette hozzá.
    
Lord Evans 2013-ban távozott a brit elhárítás éléről, amikor úgy tűnt, csökken az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jelentette fenyegetés. Az Iszlám Állam nevű terroristaszervezet felemelkedésével azonban úgy látja, nem valószínű, hogy egyhamar enyhülni fog.
    
„Egyértelmű, hogy súlyos a terrorfenyegetettség” – jelentette ki, hangsúlyozta azonban, hogy fontos a jelenlegi helyzetet nagyobb időtávlatban vizsgálni. „Az 1990-es évek óta szembesülünk az iszlamista terrorizmus valamilyen formájával” – magyarázta. A közvetlen fenyegetettség időnként erősödött, időnként csökkent, de a felszín alatti veszélyek tartósnak bizonyultak – tette hozzá.
    
Felhívta a figyelmet arra, hogy 2013 óta 19 merényletkísérlet történt, amelyet sikerült megakadályozni, és a Westminster hídon történt merénylet óta eltelt időben is hat kísérletnek vették elejét. „Vagyis állandó a készültség” – mutatott rá.
    
A westminsteri merényletben öten vesztették életüket, de azóta is történtek terrorcselekmények a szigetországban. Májusban egy manchesteri koncert helyszínén öngyilkos merénylő robbantott pokolgépet, 22 embert ölt meg. Június elején terroristák furgonnal a London híd járdáján gyalogosokat gázoltak el, majd a Borough Market környékén sokakat megkéseltek. Heten vesztették életüket.     A fenyegetettség legalább húsz éve tart már, és úgy vélem, az elkövetkező több mint húsz évben is szembesülni kell vele – mondta Lord Evans. 
    
Figyelmeztetett a kibertámadások növekvő számára is, és hangsúlyozta, hogy biztonságosabbá kell tenni az online kapcsolattal rendelkező eszközöket, de nem csak őket, hanem az internetes kapcsolattal bíró járműveket és a háztartásokban használt készülékeket is.
    
Kitért arra is, hogy Nagy-Britanniának ébernek kell lennie Oroszországgal kapcsolatban is. Lord Evans aggasztónak nevezte, hogy Oroszország vélhetően beavatkozik egyes nyugati országok „demokratikus folyamataiba”, és mint mondta, csodálkozna, ha az Egyesült Királyság nem lenne a célpontjai között. 

(MTI)