Harmincszázalékos részvétel mellett, mindössze 25 másodpercnyi néma csönddel adózott az ENSZ közgyűlése Kim Dzsong Il emlékének. Az Egyesült Államok, az Európai Unió tagállamai és Japán képviselője még ezt a rövidkére sikerült tiszteletadást is bojkottálta. „Ezzel megbecsülésüket fejeznénk ki egy olyan ember iránt, aki kétségtelenül több tízezer ember haláláért felelős” – indokolta a távolmaradást az egyik ország diplomatája.

A kommunista ország elhunyt vezetője prókátorának valóban nehéz dolga lenne. Kim Dzsong Il lépéseit – noha azok a maguk módján logikusak voltak – a külvilág gyakran egy őrült diktátor szeszélyeként értékelte.

A Kedves Vezér tapasztalt öreg rókákból álló garnitúrát hagyott hátra 28 éves, korábban külföldön tanult utódjának. Ez aggodalomra is adhatna okot, hiszen a legtöbb diktatúrában éppen az eltávozó vezető klientúrája az, amely a legnagyobb fenyegetést jelenti az utódra nézve. A kiszolgált tisztek és funkcionáriusok gyakran alkalmasabbnak érzik magukat a vezetői pozícióra, mint a vér szerinti tejfölösszájú utódot. Kim Dzsong Unnak azonban aligha kell szembenéznie efféle kihívással. Az észak-koreai elit nagyon is tisztában van azzal, hogy egy esetleges lázadással olyan rést ütne a pajzson, mely saját létét veszélyeztetné. Az ország ugyanis egymaga áll szemben a világgal.

Számos elemző osztja a véleményt, miszerint Észak-Korea gazdasági problémáira egy kínai típusú reform jelenthet megoldást. Noha a recept más exkommunista országokban, így Vietnámban is működött, Phenjan számára aligha jelenthet reális opciót. Egy esetleges liberalizáció hamar megnyitná az addig elzárt információs csatornákat, így az emberek szembesülnének azzal, milyen jólétben élnek rokonaik Dél-Koreában. Ez pedig súlyosan aláásná a kommunista rezsim legitimitását. Kína esetében a tajvani kontraszt – a szigetország méretei miatt – nem volt ilyen erős. Noha a kínai emberek tisztában voltak a japánok, dél-koreaiak vagy épp az amerikaiak jólétével, a különbségek az országok eltérő hagyományai miatt politikailag irrelevánsak voltak. Nem így Dél- és Észak-Korea esetében, ahol az előbbinél az egy főre jutó GDP tizenötször – egyes számadatok szerint negyvenszer – magasabb, mint az utóbbinál. Összehasonlításképpen érdemes megemlíteni, hogy ez az arány az egyesítés előtt álló két Németországnál 1:3 volt. Ha a két Korea netán egyesülne, azzal a technokratának korántsem nevezhető, piacgazdaságban teljes mértékben járatlan phenjani elit egy csapásra elvesztené pozícióját.

Phenjan urai tehát jól tudják, hogy népük elszigetelése számukra a túlélést jelenti. Nem véletlen, hogy az országban még a hangolható rádiókészülékek is tiltólistán vannak, internethozzáférése pedig csak a legmegbízhatóbb szűk elitnek van. Bármiféle reform vagy nyitás fenntarthatatlanná tenné az információs blokádot, így az emberek tudatába kerülnének a külföldi – és elsősorban dél-koreai – helyzetnek. Ez pedig végzetes lenne a kommunista rezsim számára.

Az elkövetkező hónapok során a történelem valószínűleg meg fogja ismételni önmagát. A kommunista állam alapítója, Kim Ir Szen 1994-es halála után hosszú gyászidőszak kezdődött, mely során fia viszonylag a háttérben maradt, ezzel demonstrálva apja iránti hűségét és tiszteletét. Valószínűleg hasonló taktikát követ majd Kim Dzsong Un is. Amint azonban a gyászidőszak véget ér, a fiatal utódnak a tettek mezejére kell lépnie. Szöul már most attól tart, hogy az ifjú vezető katonai provokációval igyekszik majd megerősíteni legitimitását.

2012 egyébként is fontos év lesz Észak-Korea számára. Akkor ünnepli az ország a Nagy Vezér századik születésnapját, mely alkalomra időzítve az állami propaganda azt ígérte, hogy Észak-Korea belép a nukleáris hatalmak közé. A 2009-es után így minden bizonnyal újabb kísérleti atomrobbantások következnek. Ha pedig az amerikai hírszerzési források információi helytállónak bizonyulnak, ha nem is jövőre, de két éven belül mindenképpen nukleáris fejjel szerelheti fel ballisztikus rakétáit a kommunista hatalom.

Arra, hogy Kim Dzsong Un szakít édesapja atompolitikájával, vajmi kevés az esély. A Kedves Vezér leginkább a vele ellenséges hatalmak sakkban tartására használta fel az ország arzenálját. Ezt látták a leghatásosabb módszernek arra, hogy elrettentsék a külső hatalmakat – de elsősorban Amerikát – az esetleges támadásoktól. A világpolitikai események pedig megerősítették Phenjant abbéli meggyőződésében, hogy hatásos a hadászati politikája. Az iraki háborút követően észak-koreai diplomaták gyakran vetették fel tárgyalópartnereiknek, hogy ha Szaddam Huszeinnek valóban lettek volna tömegpusztító vagy nukleáris fegyverei, akkor aligha fosztották volna meg hatalmától.

Hasonló tanulsággal szolgálhat számukra Moammar al-Kadhafi halála is. Logikájuk szerint ha a líbiai vezető korábban nem adja fel önként atomprogramját, akkor a NATO nem avatkozott volna be a felkelők oldalán. Kim Dzsong Un tehát minden bizonnyal továbbra sem fegyveres nemzetközi konfliktusok kirobbantására, hanem külföldi segélyek kizsarolására fogja felhasználni az ország fegyverarzenálját.

A keményvonalas phenjani politika enyhülését a nemzetközi tendenciák sem segítik elő. 2012-re a közgazdászok szinte egyhangúan borúlátó képet jósolnak az európai és amerikai gazdaság számára. A tengerentúlról érkező rossz hírek újabb önigazolást adhatnak a kommunista rezsim számára, ha máshol nem, hát a belső propaganda szintjén mindenképp.

A dolog iróniája, hogy a Nyugat gazdasági hanyatlásával éppen Észak-Korea földrajzi régiója, a Csendes-óceán térsége válik a világ legprosperálóbb részévé. Észak-Korea így téridegen, stagnáló fehér folt lesz a közeljövő új központjában.

Sayfo Omar

Tények Kim Dzsong Ilről

Noha hivatalos életrajza szerint egy japán megszállás alatt álló észak-koreai faluban született dupla szivárvány alatt, szovjet történészek szerint egy szibériai faluban látta meg a napvilágot.

Észak-Koreában tilos a Dzsong Il utónevek használata. A ’70-es években az ily módon elnevezett férfiaknak új nevet kellett választaniuk.

A nagy filmrajongó hírében álló vezér 1978-ban elraboltatott két dél-koreai filmrendezőt, hogy elkészíttesse velük a Godzilla szocialista változatát.

Hivatalos közlés szerint Kim Dzsong Il kiváló golfozó volt. Teljesítményeivel a világbajnok Tiger Woods-ot is megszégyenítette.

Hivatalos életrajza szerint a Kedves Vezér nem használt WC-t, mert biológiailag nem volt rá szüksége.

Egy lovasbalesete után a Kedves Vezér embereivel is fájdalomcsillapítót vetetett be, hogy ne csak az ő elméjét homályosítsák el a gyógyszerek.

A Minju joson nevű észak-koreai lap szerint ő találta fel a hamburgert.

Halálakor hóvihar támadt a Paektu nevű szent hegyen. A vihar reggelig tartott, és mikor a felkelő nap elárasztotta a csúcsot, a friss havon megjelent a Vezér kézjegye, mely délutánig látható maradt.