Hogyan készült a karácsonyra Németországnak az első olyan nagyvárosa, ahol a németek immár kisebbségbe szorultak? Lehet-e még karácsonyi vásárnak nevezni itt a karácsonyi vásárt? A Demokrata Frankfurtban járt.

A 2017 nyarán közzétett adatok szerint Frankfurt lakóinak már több mint a fele, 51,2 százaléka külföldi, külföldön született német állampolgár, vagy külföldről érkezett bevándorlók leszármazottja. Ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy a városban egy homogén idegen massza állna szemben az őshonos németekkel. Ahogy Európa többi hasonló sorsú nagyvárosában, Amszterdamban, Brüsszelben, Genfben vagy Londonban, a külföldiek itt is számos országból érkeztek. 61 százalékukat a különböző európai uniós országokból vonzotta magához Németország gazdasági motorjának, a Rajna–Majna nagyvárosi régiónak a fővárosa, amely immár a kontinens egyik legfontosabb pénzügyi központja is egyben.

Az ünnepi díszbe öltözött Hauptwache környékén sétálva feltűnik, hogy a tipikusan németnek kinéző emberek kisebbségben vannak. Az utcákat járva egy jól működő, kiválóan megszervezett város képe rajzolódik ki, ami építészetében, szervezettségében német, lakossága és az általuk beszélt akcentusok összetettsége alapján azonban sokkal inkább multikulturális.

A városban megmaradó németek – láthatóan tanulókorúak és idősebbek – hozzászoktak a város demográfiájának átalakulásához. A város szociáldemokrata polgármesterét, Peter Feldmannt márciusban a szavazatok 71 százalékával választották újra. Intő jel azonban, hogy a szintén idén tartott tartományi választásokon a bevándorlásellenes AfD a 2013-as 4,1 százalékos eredményét megháromszorozva, 13 százalékot szerzett. A környező, helyi szlengben biodeutsch-nak is hívott echte németek által lakott települések közül azonban van, ahol a húsz százalékot is bőven átlépi a bevándorlásellenes párt támogatottsága.

A 2015-ös menekült- és migránshullám ugyanis erősen felkorbácsolta az indulatokat, a társadalmi béke pedig azóta sem állt helyre. Hogy a terrorveszély nagyon is reális, arról a Hauptwache végén lévő karácsonyi vásárt körbebástyázó, mellmagasságú betontömbök is tanúskodnak. Emellett épp kinttartózkodásunk alatt emelt vádat a frankfurti tartományi felsőbíróság a 17 éves Deday A. ellen, akit februárban az­után tartóztattak le, hogy pokolgép készítése céljából vásárolt nagy mennyiségben tűzijátékot. Nála is nagyobb visszhangot váltott ki az elmúlt években az Osmanen Germania nevű bokszklub ügye. A csoportot 2014-ben alapította Frankfurtban egy török bokszoló és a Hells Angels nevű motorosklub egy kiugrott, ugyancsak török tagja. Ők ketten jókötésű fiatalokat maguk köré szervezve egyfajta „török Betyárseregként” hirdették török nacionalizmusukat, ami mellett drogterjesztésben és védelmi ügyekben is érintettek voltak. Idén júliusban aztán a német hatóságok betiltották a klubot, így az egyenbőrmellények szögre kerültek.

A németek után a város második legnagyobb etnikai csoportját 13 százalékkal a törökök adják. A franciaországiakhoz hasonló etnikai tömbök azonban errefelé nem alakultak ki. A város szinte valamennyi negyedéről elmondható, hogy a lakóházak csengőit végigbogarászva mindenféle hátterű neveket találni. A külsőbb részeken lévő zártkertek faházain pedig német, nyugat-európai, török és különféle balkáni zászlók is egyaránt lobognak.

Noha a török jelenlét szemmel látható, a város utcáin sétáló keleties külsejű nőknek csak negyede-harmada hord fejkendőt, ami mutatja, hogy Frankfurt iszlamizációja messze nincs előrehaladott állapotban. Intő jel ugyanakkor, hogy a Hörst városrészbe érkezve, a villamosról leszállva a török állam által üzemeltetett vallási szervezet, a Diyanet óriásplakátját vesszük észre az egyik házfalon. A török állam kulturális és vallási alapon is igyekszik megőrizni németországi és más európai országokban élő diaszpóráinak az identitását, és alka­lom­adtán próbálja mobilizálni is őket. Nem is sikertelenül: 2017 májusában Recep Tayyip Erdogan több tízezer török előtt mondott beszédet Frankfurtban. Az elnök érkezése előtt pedig harmincezer kurd ellentüntető vonult az utcákra.

Míg az utcákon, áruházakban és köztereken általában mindenféle náció megtalálható, a vendéglátó-helyiségekben olykor tetten érhető a társadalmi csoportok elkülönülése. A németek leginkább a maguk hagyományos sörözőit, letisztult dizájnú éttermeit látogatják. Olyan szolid és általában halk helyek ezek, ahova a keleti vagy épp déli embernek a hangulat vagy épp az árak miatt nincs kedve bemenni. A külföldieknek ugyanis 49 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, miközben a németeknek csak 23 százaléka. A vízipipázó helyeken általában a keletiek vannak túlsúlyban. A dönerezők és a sokszor halal húsból készült német kolbászt árusító éttermekben viszont minden náció megtalálható.

Hogy a még Frankfurtban maradt németeknek mi a véleményük a bevándorlásról, nehéz kívülállóként kideríteni. Közismert, hogy Németországban általában a legjobb hangulatú beszélgetés is hamar megszakad, ha valaki érzékeny politikai témát hoz szóba. A régebben érkezett külföldiek azonban, mint Esti Kornél villamosának korábbi utasai, már nem rejtik véka alá a véleményüket.

– A biztonsággal nincs gond még a legrosszabbnak mondott környékeken sem – támasztja alá pár nap alatt szerzett tapasztalatainkat az amerikai Matt, aki már kilencedik éve él Frankfurtban feleségével és tizenkilenc éves lányával.

– Chicagóban sok helyen nem szállnék ki a kocsiból, de itt szinte bárhova elengedném a lányomat még éjszaka is – mondja.

Elárulja viszont, hogy a nők zaklatása a 2015-ös migránshullám óta kifejezetten komoly probléma. Itt nem konkrét erőszakos cselekményekre kell gondolni, hanem szóbeli inzultusokra. A különféle, vélhetően Észak-Afrikából származó fiatalok ugyanis gyakran füttyögéssel és beszólogatásokkal adnak hangot a tetszésüknek, ami a német kultúrától tökéletesen idegen. Arról azonban, hogy a probléma sokszor túlmutat a verbalitáson, az árulkodik, hogy a város legrégebbi vashídján, a ma már csak gyalogosforgalomra fenntartott Eisenner Stegen óriási molinók hirdetik megannyi nyelven, hogy „A nem az nemet jelent.”

„A nem az nemet jelent.”

A bevándorlással szembeni fenntartásairól beszélt Elif is. A negyvenes évei második felében járó hölgy még gyermekként érkezett Törökországból, és immár tizenhatodik éve vezeti kocsmáját a város legzüllöttebb környékén, a főállomás melletti Taunusstrasse egy mellékutcájában, amely az olcsó bordélyok és még olcsóbb italmérések gyűjtőhelye.

– 2015-ig minden rendben volt. Ha balhé volt, akkor a biztonságiak kidobták az illetőt. Akkor azonban jöttek az afrikaiak és a marokkóiak. Ők pedig már nem az öklüket használják, hanem kést vesznek elő – mondja.

A késelések híre súlyosan árt az üzletnek. A mellettünk lévő bárszéken üldögélő, láthatóan akut alkoholproblémákkal küzdő idős német munkásember csendben bólogat. Elif azonban elárulja, hogy az elmúlt év során sokat javult a helyzet. A rendőrautó már gyakrabban gurul végig az utcákon, a problémás elemek pedig kezdenek elmaradni.

A hely egyik törzsvendége, egy főállásban a bájait árusító negyvenes kolumbiai hölgy szintén ellene van a korlátlan bevándorlásnak. Ő leginkább a német vendégeket szereti. Afrikaiaknak mindig nemet mond, mivel az évek során erőszakosaknak ismerte meg őket, az araboktól pedig szigorúan előre kéri a pénzt, mert ha nem teszi, mindig utólag akarnak alkudni az előre megbeszélt árból.

Noha a muszlimok aránya meghaladja a tizenöt százalékot, egységes közösség vagy hitélet nincs. A harmincöt kisebb mecset a város külső részein szétszórva várja a híveket. A legnagyobb mecsetben, a Moschee Tarik ben Ziadban péntek lévén hozzávetőleg hét-nyolcszáz férfi gyűlik össze. A kizárólag arabok által látogatott mecsetben az akcentusa alapján egyiptomi imám a vágyak és kísértések legyőzéséről beszél.

– Mi a véleményetek arról, hogy a németek karácsonyi vásárt tartanak? – kérdezzük ima után egy ötfős, negyvenes férfiakból álló társaságtól, ők pedig láthatólag nem értik, hogy mire gondolunk. Értetlenségük akkor sem múlik el, mikor részletesen elmagyarázom.

– Nem mindegy, hogyan nevezik? – zárja le egyikük a témát.

Ezzel igazolódni látszik a gyanúnk, amelyet korábban a különféle muszlim fórumokon való kutakodás után fogalmaztunk meg magukban. Németországban nem a muszlim kisebbség érzékenysége miatt nem nevezik sok helyen karácsonyi vásárnak a karácsonyi vásárt. Annak sok helyütt jellemző, Wintermarkttá való átnevezése Kelet-Németországban a kommunizmusra, Nyugat-Németországban pedig a baloldali vallásellenes eszme­áramlatokra vezethető vissza. A németek maguktól adták fel a keresztény elnevezést.

Frankfurt egyébként ezen a téren hagyományőrző. A történelmi katedrálistól pár utcára megrendezett vásár bejáratánál büszkén virít a „Weihnachtsmarkt” felirat. Ahogy pedig a karácsonyi vásárokon dukál, a látogatókat itt is jó disznókolbász és forralt bor várja. A tíz méter magas kivilágított karácsonyfa mellett pedig életnagyságú, fából faragott betlehemi jászol mellől figyeli a hömpölygő tömeget a Szent Család, a pásztorok és a három napkeleti bölcs.