Teológiai végrendeletet hagyott hátra XVI. Benedek pápa

Az én lelki testamentumom címet kapta a 2006. augusztus 29-i keltezésű dokumentum. XVI. Benedek valamivel több mint egy évvel azután írta, hogy 2005 áprilisában pápává választották.

Az eddig ismeretlen végrendelkezést a Vatikán német és olasz nyelven közölte.

Az első szám első személyben írt rendelkezés egyrészt személyes, másrészt teológiai örökségnek számít a 20. század talán legnagyobb egyháztudósának tartott Joseph Ratzinger részéről, aki 1981 és 2005 között a Hittani Kongregáció vatikáni hivatalát vezette.

A dokumentumban XVI. Benedek mindenekelőtt köszönetet mond Istennek, aki az életet ajándékozta neki, és számos „zűrzavaros” pillanatban irányt mutatott számára, „mindig talpra állítva, amikor elkezdtem lecsúszni”. Ezzel XVI. Benedek élete nehéz szakaszaira utalt, amelyeken Isten vezetésével tudott túljutni.

Köszönetet mondott szüleinek, akik nehéz időkben életet adtak neki nagy áldozatokkal és szeretetükkel. Említette édesapja világos hitét, amely mindig erős maradt az ő fiatalkori tudományos nézeteivel szemben, édesanyja áhítatosságát és jóságát, valamint testvéreit, köztük fivérét, a szintén a papi szolgálatot választó Georgot, aki utat mutatott számára.

Köszönetet mondott munkatársainak, tanárainak és diákjainak. Külön kiemelte hazáját, a bajor Alpok térségét, melynek szépsége – megfogalmazása szerint – a Teremtőt tükrözi. Köszönetet mondott hazája népének, mivel bennük újból és újból megtapasztalta a hit szépségét.

Azért imádkozott, hogy a német föld megmaradjon a hitben, arra kérte szeretett honfitársait, ne engedjék magukat eltávolodni a hittől. Köszönetet mondott szolgálata összes állomáshelyének, különösen Rómának és Olaszországnak, mely második hazájává vált.

Bocsánatot kért mindazoktól, akikkel bármilyen módon méltánytalanul bánt.

„És azt, amit honfitársaimnak mondtam, most mindazoknak mondom, akik az egyházban az én szolgálatomra lettek bízva: maradjatok meg szilárdan hitetekben! Ne hagyjátok megzavarni magatokat!” – írta XVI. Benedek.

Hangsúlyozta, gyakran úgy tűnik, hogy a természettudományok éppúgy mint a történelmi kutatás képes cáfolhatatlan téziseket felmutatni a katolikus hittel szemben.

Hozzátette ugyanakkor: „megéltem a természettudományok átalakulását, és volt lehetőségem megállapítani, hogy a hittel szembeállított látszólagos bizonyosságok miként foszlottak szét, bizonyítva, hogy nem tudományról van szó, hanem filozófiai értelmezésekről, melyek csak látszólagosan tartoznak a tudományhoz”. Megjegyezte, a természettudományokkal folytatott párbeszéd a hittani kijelentések határaira és sajátosságaira is segített rámutatni.

Kitért arra is, hogy hatvan éve foglalkozik teológiával és bibliai tudományokkal, és az egymást követő generációk múlásával „láttam, miként omlottak össze összeomolhatatlannak tűnő tézisek, melyekről kiderült, hogy egyszerű hipotézisek”. A néhai pápa meg is nevezte a teológia generációk – liberális, egzisztencialista, marxista – képviselőit.

Úgy vélte, a számos feltételezésből semmi más nem merül felszínre, mint a hit értelme, vagyis hogy „Jézus Krisztus valóban az út, az igazság és az élet, és az egyház minden elégtelenségével, valóban az ő teste”.

A testamentum végén XVI. Benedek arra kérte az Urat, minden bűnével és hiányosságával együtt, fogadja be őt az örökkévalóságba.