Hirdetés

A ZfA az elmúlt tíz év meglévő tanulmányait értékelte, az eredmény pedig egyértelmű: az iszlám uralta országokból érkező minden második bevándorló antiszemita világnézetű.

Az Integrációs és Migrációs Szakértői Tanács már 2022-ben kongatta a vészharangot; az akkori adatok szerint a németek 11,3 százaléka értett egyet a zsidóellenes sztereotípiákkal. A török migrációs hátterűek körében ez az arány 50,2 százalék volt.

Hasonló kép rajzolódik ki az Izraellel kapcsolatos zsidóellenes attitűdök esetében is, ami erős különbségeket mutat a németek és a bevándorlók között. Vagyis a zsidógyűlölet, bár eddig is jelen volt Németországban, a migrációs hullámok kezdete óta öltött drámai mértéket, és egyfajta importcikk lett.

A hatóságok szerint Németországban naponta átlagosan öt zsidóellenes bűncselekményt követnek el. A szövetségi kormány a válaszában az erőszakos cselekmények mellett számos más bűncselekményt is felsorol: ilyen például a gyűlöletkeltés és az uszítás, a becsületsértés, a vagyoni károkozás és az alkotmányellenes szervezetek jeleinek használata, ami többnyire a horogkereszt viselését jelenti Németországban.

A németországi zsidóság élete 2015 óta változott meg jelentősen, amikor több százezer migráns érkezett az iszlám kulturális területről Németországba. Malca Goldstein-Wolf zsidó aktivista szerint a muszlim zsidógyűlölet jelenti a legnagyobb veszélyt a németországi zsidó életre. Viszonylagosan jóval kevesebb az erőszakos jobboldali szélsőséges, de vannak muszlimok tömegei, akik nem félnek fizikailag megtámadni a kipát viselő zsidókat, és teljesen gátlástalanul élik ki a zsidógyűlöletüket.

Az európai országok közül Franciaországban van a legnagyobb létszámú zsidó közösség, nagyjából hatszázezer fővel, és a fentiek ellenére mégis ott érezhetik magukat legkevésbé biztonságban a zsidó vallásúak – írja a Jewish Policy Research kutatóintézet felmérésére hivatkozva a Magyar Nemzet.

Korábban írtuk

A tanulmányt négy fő szempont alapján végezték, melyek a következők: a zsidó közösség biztonságérzése, a lakosság hozzáállása a zsidó vallásúakhoz és Izraelhez, az antiszemitizmus és végül a kormányzati teljesítmény a témával kapcsolatban, beleértve a statisztikát az antiszemita incidensekről, a holokauszt-emlékhelyeket, a zsidóság biztonságára szánt költségvetést, az istentisztelet szabadságának, valamint a zsidó szokások gyakorlásának biztosítását.

Az eredményeket tekintve minél alacsonyabb helyezést ér el egy ország, annál rosszabb a helyzet az antiszemitizmusban.

A felmérés összes szempontját egybe véve Franciaország a tizedik helyen végzett a tizenkét ország közül, messze lemaradva az első helyet megszerző Olaszország mögött. A cikkből az is kiderül, hogy Magyarország lett a második a listán, míg a legutolsó helyen Belgium szerepelt.

Ami a zsidó közösség tagjainak biztonságát illeti, Franciaország az utolsó helyen végzett, itt aggódnak a leginkább a biztonságukért a zsidó vallásúak, ebben a kategóriában az első helyet Dánia szerezte meg.

A Magyar Nemzet cikkében egy 2018-ban történt gyilkosságra is emlékeztet, amikor a 85 éves holokauszttúlélő Mirelle Knoll-lal 11 késszúrással végzett az afrikai származású muszlim Yacine Mihoub. Az ügy tárgyalása 2021 novemberében volt, az elkövető életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

Egy másik kegyetlen antiszemita gyilkosság áldozata, a 65 éves zsidó nő, Sarah Halimi esete szintén nagy megbotránkozást keltett. A nőhöz 2017-ben betört a szomszédja, a 27 éves migráns hátterű Kobili Traore, aki először brutálisan megverte, majd kidobta az ablakon, miközben Allahot dicsőítette.

Később a bíróság felmentette az elkövetőt, mondván, hogy a gyilkosság idején kábítószeres befolyás alatt állt, és nem volt beszámítható, ezért nem büntethető.

A legmegdöbbentőbb zsidóellenes bűncselekmény 2015-ben történt Franciaországban, amikor január 9-én a Hyper Cacher nevű párizsi élelmiszerboltban az állig felfegyverzett terrorista, Amedy Coulibaly négy embert meggyilkolt, további tizenhét személyt pedig túszul ejtett.

A további részletekről a Magyar Nemzet oldalán olvashatnak.