A düsseldorfi ügyészség szerint a 15 éves gyanúsítottat kedden fogták el az otthonában tartott házkutatás során. A leverkuseni bíróság szerdán elrendelte a fiú őrizetbe vételét terrortámadás kitervelésének és előkészítésének gyanújával.

Hirdetés

Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány belügyminisztere elmondta, hogy a gyanúsított a Telegram egyik csoportjában osztotta meg a tervezett támadás részleteit.

A tinédzser különböző forgatókönyveket vázolt fel, majd a csoport megegyezett egy karácsonyi vásár megtámadásának konkrét tervében.

„Nagyon is konkrétnak tűnt” – nyilatkozott Reul újságíróknak a tervről.

Korábban írtuk

A német hatóságokat külföldről tájékoztatták a tervezett támadásról. Az őrizetbe vett fiú korábban nem került összetűzésbe a törvénnyel – tette hozzá a tartományi belügyminiszter.

Szintén merénylet előkészítésének gyanújával vettek őrizetbe egy 16 éves fiát a keleti Brandenburg tartományban. A helyi belügyminisztérium szerint orosz állampolgárságú, fiatalkorú gyanúsítottról van szó.

A német alkotmányvédelmi hivatal éppen szerdán közölte, hogy az izraeli-palesztin konfliktus miatt megnőtt a terrorfenyegetettség szintje Németországban. A hírszerzés a korábbiaknál nagyobbnak nevezte a radikalizálódott, magányos elkövetők támadásainak veszélyét is.