Túl számos krízisen már látható, hogy a közös Európa nem csak jót hozhat magával – jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) első alelnöke a Der Standard című osztrák lapnak adott, kedden megjelent interjújában.

„Évtizedeken át csupán pozitív dolgot mondtunk Európáról, hogy minden ország számára egyaránt nyertes helyzetet jelent majd, azonban a valóság ennél néha sokkal nyersebb” – mondta Timmermanns, aki szerint mostantól kevesebb ígéretre és több tettre van szükség, s akkor visszatér a bizalom. Arra figyelmeztetett, hogy az unió is hanyatlásnak indulhat, hiszen minden amit emberi kéz alkotott, le is rombolható.
    
A holland diplomata, aki egyben az EB bel-és igazságügyi együttműködésért felelős biztosa is úgy vélekedett, hogy jelenleg a legfontosabb témákra, vagyis a menekültpolitikára, az energiaunióra és a belső piac javítására kell koncentrálni.
    
Szavai szerint a menekültválságban néhány ország nem tette a kötelességét és továbbengedte az embereket, más államok pedig hosszú időn át nem mutattak szolidaritást a leginkább érintett országokkal, Olaszországgal és Görögországgal. „Ez vezetett oda, hogy most nehéz egy mindenki számára elfogadható közös politikát kialakítani” – állapította meg Timmermanns.
    
Mint mondta: emögött egy mély probléma bújik meg, hiszen a társadalom középrétege elvesztette a jobbítás lehetőségébe vetett bizalmát, nem érzi már úgy, hogy nekik és gyerekeiknek jobb lehet.
    
Timmermans úgy vélte: az unió Törökországgal való megegyezésének köszönhetően az embercsempészek üzleti modellje megbukott, Görögországban lassan javul a helyzet, a menekülteket már regisztrálják ha partot érnek.
    
Az alelnök egyúttal reményét fejezte ki, hogy ha a tagállamok látják, hogy az unió ura a helyzetnek, visszatér a közös megoldásba vetett bizalom is.

(MTI)