Látogatás a kopt ortodoxia szívében

Keveset tudunk róluk, pedig az egyik legősibb civilizáció képviselői. A keresztény hitet Szent Márk terjesztette el Egyiptom földjén, s az ő követőinek tartják magukat, a mindenkori pápájuk pedig nem Szent Péter, hanem Márk földi helytartója. Sokáig Róma mellett Alexandria volt a keresztény világ egyik legdominánsabb központja. Ők a titokzatos koptok.

A kopt egyház történetének kezdete 451-re tehető, amikor Egyiptom püspökei szakítottak Rómával, és a monofizita álláspontra helyezkedtek. Virágzó kultúrát építettek fel, amelyben erősen érződött a késő antik hellenisztikus kultúra hatása. 640-ben az Arab-félsziget felől érkező Amru Bnul-Ász muszlim seregeivel elfoglalta Egyiptomot. A koptok ezt követően tömegesen térek át a muszlim hitre. A hódítók a keresztényeknek dzimmi státust adtak, melynek értelmében az adók befizetése ellenében teljes biztonságot élvezhettek. Ebben az időszakban vallási tolerancia uralkodott, és a keresztények kimagasló műveltségüknek hála, arányuknál nagyobb számban töltöttek be vezető állami pozíciókat. Emellett többségük orvosként, tanárként vagy kereskedőként tevékenykedett. Kiemelkedő anyagi jólétük sokszor váltott ki nemtetszést a szegényebb muszlimok körében, így rendszeressé váltak az összecsapások. A síita Fátimida-dinasztia idején teljes volt a vallási türelem. Az uralkodók gyakran tisztelték meg jelenlétükkel a keresztény ünnepeket. Az 1012 és 1015 közt uralkodó Al-Hakím kalifa idején azonban a koptok helyzete rosszra fordult. A kalifa eltávolította őket az állami hivatalokból, leromboltatta templomaikat és kolostoraikat, helyükre pedig mecseteket építtetett. A rehabilitáció már a következő uralkodó, al-Záhir idején megtörtént. A mamelukok 1270-től 1447-ig tartó uralma idején a koptok helyzete hol jobbra, hol rosszabbra fordult. Többször voltak kitéve üldöztetésnek. Volt, amikor megkülönböztető öltözet viselésére, máskor pedig súlyos fakereszt hordására kényszerítették őket. A XIX. és XX. századokban érkező európai hódítók természetes szövetségesekként tekintettek a keresztény koptokra. Azonban sem a franciáknak, sem az angoloknak nem sikerült megnyerniük az évszázados túlélési tapasztalattal rendelkező koptokat, hiszen tudták, a hódítók előbb vagy utóbb távoznak, muszlim szomszédaik azonban ott maradnak. A koptok tehát rossz szemmel néztek a keresztény gyarmatosítókra. Különösen, miután megjelentek az első keresztény térítő missziók. A protestáns és katolikus hittérítők szavai ugyanis leperegtek a muszlimokról, így azok elsősorban a koptok soraiból csábítottak át embereket. A koptok így a muszlimokkal karöltve küzdöttek a megszállók ellen. Gemál Abdul-Nasszer 1952-es hatalomra jutását követően nagymértékű államosítások következtek. Ez, bár semmilyen felekezeti fennhangja nem volt, elsősorban a koptokat érintette hátrányosan, mivel az ő birtokukban volt a legtöbb államosításra került gyár és üzem. Ennek ellenére a koptok sikeresen megőrizték jó anyagi helyzetüket. A politikai életből azonban mérsékelten vették ki részüket. Szadat elnök kormányában például pozíciót töltött be Butrosz Gáli, a későbbi ENSZ-főtitkár. A vesztes 1967-es háborút követően Egyiptomban megerősödött a radikális iszlamizmus. Ez csak erősödött, amikor Szadat elnök 1979-ben békét kötött Izraellel. Egyiptomban később megjelent a radikális wahabizmus is, amelynek követői nemcsak a keresztényeket, de a síita muszlimokat is hitetlennek tartják. A fejlemények aggodalommal töltötték el a koptokat. Különösen, miután 2005 októberében Alexandriában egy őrült férfi berontott egy kopt templomba. Késével egy koptot megölt, több mint tizet pedig megsebesített. A támadás elszigetelt incidens maradt. A többi muszlim szervezet – beleértve a radikális Moszlim Testvéreket is – vallási türelemre szólította fel az embereket. A kormány is fellazított néhány korábbi megkötést. 2005-ben eltörölték a rendeletet, melynek értelmében a templomok felújításához elnöki engedély szükséges. A kopt egyház hagyomány szerinti alapítója Szent Márk evangélista, aki az első alexandriai pátriárka volt. A kopt ortodoxia már az első században nagy tömegeket nyert meg magának, napjainkban mintegy nyolcmillió hívőt számlál. Márk vallásalapításáról korabeli feljegyzések nem ismertek, ám a második században keletkezett Rylands-kódex, és a negyedik században alkotó Euszébiosz is megemlíti. A vallás meglehetősen rendhagyó módon terjeszkedett. 391-ben például egy gnosztikus templomot, majd egy egyiptomi Ízisz-templomot foglaltak el a kopt katekéták, és alakították ki kultuszhelyüket. A templomfoglaló akcióknak az egyházi tanokban és díszítőművészetben is megmarad a hatása, gondoljunk csak az úgynevezett kopt keresztre, amely a korábbi hieroglif írás „élet”-jelének felet meg, illetve az Ankh-kereszt máig tartó használatára. A korai keresztényüldözések ellenére az egyház támogatottsága folyamatosan nőtt, így mire Constantinus meghirdette az egyetemes vallásszabadságot, a kopt egyház a legnagyobb keresztény közösséggé vált. Kevesek által ismert, az európaiak számára pedig szinte elképzelhetetlen, de a IV-V. században Egyiptom volt az akkori világ keresztény szellemi központja. Róma és Alexandria között a kalkedóni, 451-es zsinat jelentette a végleges törést, hiszen az egyiptomi püspökök Krisztus természetéről monofizita módon gondolkodtak. A kopt ortodoxia nem fogadja el a krisztoszi, vagyis felkent – emberi lényegű Jézust. Szerintük Krisztus kizárólag isteni eredetű, mitikus lény volt. Isten aionokat hozott létre saját magából – tanítják -, és ezek az aionok alkotják a fényesség birodalmát, a szellemet. Az anyag – amely szerintük eredendően rossz – ezeket a „fénycseppeket” fogva tartja. Krisztus maga is egy fénycsepp, a feladata a tudás átadása által kiszabadítani bennünket az anyagi világból – ez hitük legfontosabb pontja. Megvetik a teremtést is, hiszen a szellemi, tökéletes létformából ezáltal kerültünk az anyagi világba. Ezért minél több tudást birtokolunk, annál közelebb kerülhetünk a szellemi léthez és a halhatatlansághoz. A tudás, vagyis a gnózis ismerői a kiválasztottak. Ez a tudásfelfogás már korábban megjelent a hermetikus tanokban. A hermetizmus az ortodox egyház egyik alapja, Hermész isten nevére vezethető vissza. A beavatottak titkos tudását jelenti. A kopt egyház legismertebb iratában, Nag Hammadi negyedik kódexében három hermetikus mű maradt az utókorra, Hermész Triszmegisztosz, a „háromszor legnagyobb” tollából. Ha a hermetikus tudás után kutatunk, meglepő eredményekre jutunk. A magyar ősvallással, amit javarészt pogányként, vagy a kellemesebb hangzású manicheus-eretnekségként emlegetnek, igencsak szoros kötődést mutat. Őseink csillaghitének, Nimródtól való származási mondáinknak, sőt még népmeséinknek is a hermetikus tudás az alapja. Ha pedig Szent Koronánk Európában egyedinek számító ábrázolásainak párhuzamait keressük, szintén a kopt díszítőelemekben találjuk meg. Az apostolok lineáris elrendezését, az arcformák megjelenítését, az emberalakok ábrázolási módját hiába kutatjuk európai ábrázolásokon. Egyértelmű analógiát mutatnak viszont az egyik legismertebb kopt templom, a farasi katedrális freskóival. A templom alapkövét 707-ben fektették le, Remete Szent Pálnak ajánlva. A szent életét bemutató falfestményeken megjelenik János apostol portréja is, mely mintha csak koronánkról tekintene vissza ránk. Ráadásul a Szent Korona kiterített képe is látható a falon, ugyanolyan ikonográfiai elrendezéssel. A legmeghökkentőbb viszont az a részlet, ahol Theotokosz Mária, azaz az Istenszülő trónol – a Szent Koronával a fején! Tetején ugyanaz a gömbös kereszt, amit a magyarországi tudósok brutális rongálásnak neveznek, és melyről kiderült, hogy az egyik legősibb keresztábrázolás. Ezt a koronatípust sehol a nyugati kultúrában nem ábrázolták, de még az európai ortodox művészetben sem jelenik meg ennyire tökéletesen. Érdekes módon viszont a farasi templom freskóin több helyen is látható. Bár a fent említett néhány hasonlóság korántsem teljesen adja vissza a kopt kereszténység és a magyarság közötti művészeti, hitbeli analógiát, már ennyi is elgondolkodtató. Eleink kultúrájának és a nyugatnak még ennyi kapcsolata sem volt egymással. Gerhát Petra {mospagebreak} Allahu Akbar

Európába gyakorta jutnak el hírfoszlányok az Egyiptomban élő koptok hátrányos, jogfosztott helyzetéről, és az őket ért atrocitásokról. De hogyan valósul meg valójában a kopt-muszlim együttélés? Hogyan érzik magukat a koptok a többségében muszlim Egyiptomban?

Úgy döntöttem, nem internetről vagy statisztikai hivataloktól, hanem első kézből, vagyis az egyiptomi utca emberétől szerzek választ ezekre a kérdésekre. – A koptok nehéz emberek. Csak magukkal törődnek. Nem fognak segíteni neked – legyint muszlim taxisofőröm, amikor megtudja utam célját. Ez a legdurvább vélemény, amit egyiptomi utam során muszlim szájából a koptokat illetően hallottam. A többiek, akiket a koptokról kérdeztem, általában csak vállukat vonogatták, majd kibökték, hogy végül is ők is egyiptomiak, és egy istent imádnak. Mikor a koptok és muszlimok közti együttélésről kérdeztem muszlim embereket, mindig azt az egybehangzó választ kaptam, hogy a hétköznapokban semmi probléma nincs a két nagy vallás követői közt. A legtöbben azt is tudni vélték, hogy kizárólag az arabok ellenségeinek, nevezetesen Amerikának és Izraelnek áll érdekében, hogy vallási alapon fordítsa szembe egymással Egyiptom lakóit. Utam célja a Girgisz család egykori otthona. Egykori, mert mára csak az idős édesanya és három fiatal lánya lakik ott. A többiek már megházasodtak és saját lakásaikba költöztek. Girgiszék klasszikus kopt család. A lakás Kairó Subra negyedében van, ahol vegyesen élnek keresztények és muszlimok. Mint Kairóban, megannyi helyen, itt is van úgy, hogy mecset és templom egymás tőszomszédságában áll, teljes békében. A taxi megáll egy fodrászüzlet előtt. A harmincas éveiben járó Michael a kapuban fogad. A ház egyszerű, semmiben nem különbözik a szomszédos fehérre meszelt épületektől. Keskeny lépcsőn haladunk felfelé. Hamarosan zöld faajtóhoz érkezünk, amely mellett Szűz Mária-kép díszeleg. Michael előremegy, és egy alig tíz négyzetméteres szobába vezet. Körben székek állnak, a falon pedig feszületek és szentképek díszelegnek. Michael kiált, és megjelenik a család többi tagja. Michael édesanyja, a legidősebb lány, Clara a férjével és kisfiával, a tízéves Sadival, illetve három húszas évei elején járó lány. A létszám nem teljes, mert a többi családtag dolgozik. A kicsi szoba azonban így is egészen megtelik. – Újságíró Magyarországról – mutat be Michael. – Azért jött, hogy elmeséljük neki, milyen kirekesztésben élünk. A többiek kedvesen mosolyognak, és beszélgetni kezdünk. A beszélgetés elején Michael megkéri, hogy ne fényképezzem le az arcukat. – Nem hiányzik, hogy valaki számon kérje rajtunk, hogy miért panaszkodunk – magyarázza. Hamarosan kiderül, hogy ha az őket ért sérelmek kerülnek szóba, a koptok panaszok végeláthatatlan sorára képesek. Az édesanya nyolcvanas éveiben járó asszony. Nehéz életet tudhat maga mögött. Férje hamar eltávozott, így egyedül nevelte fel hat gyermekét. Michaelt, Fuádot, Clarát és a három kicsi lányt. A legidősebb fiú Michael volt, így nagy feladat hárult rá testvérei nevelésében. Az egyház minden tőle telhető eszközzel segítette Girgiszéket. A gyermekek ingyen tanulhattak, lakásukért pedig jelképes bérleti összeget kellett csak fizetniük. A család papja saját gyermekeiként bánt az árvákkal. Rendszeresen vitt nekik ajándékba ruhákat, könyveket és ennivalót. A rokonok és ismerősök is szolidárisak voltak velük. Ahogy a gyermekek növekedtek, a család helyzete egyre jobb lett. A nagyobbik lány megházasodott, és mára családanyaként éli életét. Michael egy neves gyógyszergyártó céghez került, ahol kitartó munka eredményeként végül az igazgatói széket is elfoglalhatta. A három fiatalabb lány még hajadon. Kettőnek már van kérője. Ők még édesanyjukkal élnek. A többiek is napi kapcsolatban vannak anyjukkal, és lesik minden kívánságát. – Édesanyánk nagyszerű asszony – magyarázza Clara. – Nem ismerek olyat, aki képes lett volna egyedül ilyen becsületben felnevelni hat gyermeket. – Minek tartják magukat elsősorban? Koptoknak, egyiptomiaknak, araboknak? – kérdezem. Michael kissé elgondolkodik. – Először is, kereszténynek. Azon belül ortodoxnak. Másodsorban egyiptominak, harmadsorban pedig arabnak. Szavait hallva Clara kissé felcsattan: – Dehogy vagyunk arabok! Azok csak később jöttek ide. Mi egyiptomiak vagyunk. A családban kisebb vita kerekedik, végül négy háromra győz az egyiptomi identitás. – Az állam titkolni akarja előlünk a múltat – mondja Clara, és a polcról könyvet vesz le. – A kopt századok történelmét csak érintőlegesen tanítják az egyiptomi iskolákban. Ez az én régi tankönyvem. Látod – ujjaival átpörget pár oldalt -, csak ennyi szól a koptokról. A többi mind muszlim történelem. A látottakon nem csodálkozom. A példa Európában is ismerős. Az új rend eltiporja a régit, és annak minden emlékét. A muszlimok ebben nem feltétlenül rosszabbak a többi hódítónál. Nemhiába ismeretlen például napjainkig a hieroglifák jelentése. A fáraók korszakának véget vető keresztények – csakúgy mint Európában – tűzzel-vassal irtották a régi tudás hordozóit. Amikor pedig a muszlimok foglalták el Egyiptomot, ők is mindent megtettek, hogy bebizonyítsák, az új rend jobb, mint a régi. Ez a hódítók természete, legyenek bárhol is a világon. A történelmi igazságtétel persze nem tisztem, ezért inkább folytatom a kérdezést: – Éri a koptokat negatív megkülönböztetés a hétköznapokban? – Már megszoktuk az emberek megvetését – feleli Michael. – Az utcán csúnyán néznek ránk. Ha egy muszlim kedvesen is viszonyul hozzánk elsőre, mikor megtudja, hogy keresztények vagyunk, rögtön gyűlölet látszik arcán. Ha csak egy-két sérelem lenne, az nem tűnne fel. Az évek múlásával azonban a dolgok halmozódnak. – A muszlim fiúk szemtelenkednek azokkal a lányokkal, akik nem viselnek hidzsábot – folytatják a fiatal lányok. – Illetlen megjegyzéseket tesznek és hosszan bámulnak. – Egyáltalán nem barátkoztok muszlimokkal? – kérdezem tőlük. – Dehogynem – felelik. – Sok muszlim barátunk van. Az egyetemen nem számít, hogy valakinek milyen a vallása. – Az fontos-e számotokra, hogy a jövendőbelitek keresztény legyen? – kérdezem a három hajadontól. Egyszerre bólogatnak: – Persze. Soha nem mennénk hozzá muszlimhoz – mondják. – A munkahelyen is érzed a megkülönböztetést? – kérdezem Michaelt. – Ott nincs probléma – feleli. – Nincsenek muszlimok, így nincs megkülönböztetés. Kiderül, hogy Michael egy gyógyszergyártó cég igazgatója. – Ötvennyolcan dolgozunk ott, és ebből ötvenhat keresztény – mondja büszkén. A pillantásom kissé furcsa lehet, ezért magyarázatba kezd: – A muszlimok nem segítenek rajtunk. Legalább mi segítsük egymást. Igyekszünk csak keresztényeket felvenni. A keresztények mindenben segítik egymást. Körükben a munkanélküliség jóval alacsonyabb, mint a muszlimoknál. A kis Sádihoz fordulok: – Mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezem. – Rendőr! – vágja rá. – Hiú álom – súgja Michael. – A rendőrség soraiban nem vihetik sokra a koptok. Bólogatok, de azért felmerül a kérdés, hogy otthagynák-e jól fizető állásaikat azért, hogy utcai rendőrként havi ötszáz egyiptomi fontért (húszezer forint) szívják a tömény kairói benzingőzt. Ezt meg is kérdezem. Michael megvonja a vállát: – A kérdés nem aktuális. Jelenleg nincs esélyünk arra, hogy sokra vigyük a rendőrségen vagy a hadseregen belül. – A közhivatalokban is rosszul bánnak a koptokkal? – kérdezem. Clara válasz helyet a táskájában kotor, majd személyi kártyát vesz elő. – Látod, ide van írva: Keresztény. Mi ez, ha nem diszkrimináció? – Nincs politikai hatalmunk sem – veszi át a stafétát Clara férje, Peter, aki eddig hallgatott. – Pedig a népesség húsz százalékát tesszük ki. Szavaival nem szállok vitába. Pedig ellenérvek bőven lennének. Ezért inkább elgondolkodom. Hivatalos statisztika szerint a koptok társadalmon belüli aránya 12 százalék. A muszlimok szerint valójában csak hat százalék. Persze mindenkinek maga felé hajlik a keze. Ami a politikai hatalmat illeti, Peter szavai helytállóak. A koptoknak valóban nincs arányaik szerinti képviseletük a döntéshozatalban. Egyiptom papírforma szerint szekuláris állam. Ami a politikai hatalmat illeti, ilyen téren a muszlimok sem állnak jobban. Sőt ha úgy tetszik, ők is elnyomásnak vannak kitéve. Egyiptom legjelentősebb muszlim szervezete, a Muszlim Testvérek be van tiltva. Tagjai közül korábban több ezren tűntek el rejtélyes körülmények között. Az állam retteg a politikai iszlámtól. A mecseteket állandó megfigyelés alatt tartják, és ha ma valaki Egyiptomban a muszlimokra jellemző szakállt növeszt, annak számolnia kell azzal, hogy a titkosszolgálatok látogatást tesznek nála, az iránt érdeklődve, nem tagja-e a Muszlim Testvéreknek. A keresztények helyzete e téren jobb. Nyakukban szabadon hordhatnak keresztet, és templomaikban nem zaklatják őket a hatóságok. Emellett az sem teljesen igaz, hogy a koptok nem képviseltetik magukat a politikában. Több kopt képviselő is van, és vannak olyan városok, ahol kopt a polgármester… Gondolataimból Michael szakít ki. – Ha meglátják, hogy az autómban keresztet akasztok a tükör alá, összekarcolják az oldalát. – Hányszor karcolták már össze az autódat? – kérdezem Michaelt. – Még egyszer sem, de bármikor megtörténhet. – De miért rakod ki a keresztet, ha ezzel bajba sodorod magad? – akadékoskodom. – Mert az életünk a kereszt – válaszol Michael helyett az idős asszony. – A keresztet senki nem veheti el tőlünk – mosolyog Michael és feltartja jobb csuklóját. Inge alól tetovált kereszt villan elő. A többiek is csatlakoznak hozzá, és sorra mutatják kezeikre tetovált keresztjüket. Megtudom, hogy a keresztet akkor rakják a gyermek csuklójára, amikor eléri a hároméves kort. A tetoválás hagyománya eredetileg a fáraó-kori Egyiptomból származik. A keresztények átvették a gyakorlatot. A különbség mindöszsze annyi, hogy ők már nem hieroglifákat, hanem keresztet festettek bőrükre. A beszélgetés hosszúra nyúlik, végül elköszönök Girgiszéktől. Búcsúzóul lelkemre kötik, hogy szépítés nélkül írjam meg panaszaikat. Én megígérem, és utamra indulok. A beszélgetés azonban nem volt kielégítő. Rájövök, hogy pusztán az, hogy muszlimokkal és koptokkal beszélgetek, nem visz közelebb az igazsághoz. Csak akkor érthetem meg a koptok szenvedését, ha magam is kopttá válok. De hogyan lehetséges ez? Merész vállalkozásra szánom hát magam. Nyakamba keresztet teszek, egy kis írószerboltban pedig kék filctollat vásárolok, és jobb csuklómra kopt keresztet rajzolok. Magamban elmosolyodom. Magyarországon ezért börtön járna. A koptok keresztje ugyanis a megtévesztésig hasonlít a nálunk betiltott nyilaskeresztre. Hogy külföldi akcentusom ne áruljon el, begyakorlok néhány ékes hangzású szófordulatot, és immár „koptként” vetem be magam a kairói forgatagba. Leintek egy taxit. A vezető egy ötvenes éveiben járó bajszos férfi. A műszerfalra helyezett kispárnán Korán nyugszik. Beszélgetni kezdünk. A férfi igen barátságos. Egy óvatlan pillanatban jobb kezemet kinyújtom, hogy jelezzem az útirányt. A kereszt tizenöt centire van a sofőr orrától. Szeme azonban nem rezzen. Folytatjuk a beszélgetést, majd a célhoz érvén kiszállok. Kissé csalódott vagyok. Diszkriminációnak nyoma sincs. Sebaj, hosszú még a nap, gondolom magamban és elindulok az üzletsoron. Betérek egy fűszerboltba. Az eladó pocakos, harmincas férfi. Érdeklődöm, fogdosom az árukat, alkudozom és mikor fizetek, a csuklómat pimaszul az árus képébe villantom. Ő azonban mintha észre sem venné. Sorra járom a boltokat. A helyzet mindenhol ugyanaz. Hirtelen felcsillan egy reménysugár. Egy falafelárustól Korán ének hangjai szűrődnek ki. Ez az én emberem, gondolom. Bemegyek, és kérek egy pohár vizet. Ő készségesen átnyújt egy kancsót. Keresztemet felé tartva veszem el tőle. Ő vár, majd amikor eleget ittam, egészségemre kívánja. Útban a szállás felé még betérek egy kis szatócsboltba. A falon szentkép és Sheneuda pápa arcképe díszeleg. Az árus idősebb férfi, kezén az enyémhez hasonló kereszttel. Valamit matat az asztalán, de amikor meglátja a keresztemet, igen előzékeny stílusra vált. Beszélgetni kezdünk, én pedig érzem, hogy baj lesz. Sejtésem beigazolódik. A férfi ékes egyiptomi dialektusban kérdez valamit. Nem értem. Ő újra elismétli, de hiába. Értetlenül nézek rá. Érzem, lebuktam. Bevallom, hogy újságíró vagyok, és kísérletet folytatok arról, hogy milyen elnyomásban van részük a koptoknak. Ő bólogatva, arcán nagy mosollyal néz rám. – Na, és érezted a megvetést? – kérdezi csillogó szemekkel. Mi mindennap szembesülünk vele – mondja. Megadja telefonszámát, és biztosít arról, hogy bármikor rendelkezésemre áll, ha a koptokat érő igazságtalanságokról kellene információ. Megköszönöm, és elindulok az utcán. Hirtelen ismerős dallam üti meg a fülem. A müezzin esti imára hívja az embereket. Allahu Akbar. Megvan! Minden világos lesz. A kezemre festett kereszt égetni kezd és már értem, milyen koptnak lenni. A napi ötször felzendülő müezzinnek hangja nem válogat muszlim és keresztény fülek közt. Mindegyikbe bemászik. A taxis akkor sem kapcsolja ki a magnóból szóló Koránt, ha utasa keresztény. Az emberek mindenkinek a szokásos muszlim köszönéssel, „asz-Szalamu alejkum”-mal köszönnek. Mindezek apró dolgok. De minél nagyobb öntudattal rendelkezik egy kopt, annál nehezebben viseli ezeket. Valamikor az övék volt Egyiptom. Aztán szépen lassan perifériára szorultak, és számarányuk fogyatkozni kezdett. Napjainkban – némi túlzással – ők testesítik meg Egyiptom társadalmi és gazdasági elitjét. Hiába van azonban vagyonuk és élnek jobban, mint a legtöbb muszlim, nekik ez nem elég. Őket nem érdekli az idők változása. Ők a történelmi jussukat akarják… Értem már. Hiába jobb Magyarországon az élet, mint Romániában, ameddig a magyar magyar, mindig könnyeket fog hullatni Erdélyért. Sayfo Omar {mospagebreak} A koptok

Hérodotosz Egyiptomot a „Nílus ajándékának” tartotta, lakóiról azt tartották, hogy „népe a Föld Anyja”. Területe tulajdonképpen egy folyóvölgy, amelyet sivatag övez. A sivatagok egyhangúságát oázisok törik meg. A termékeny Nílus-völgy lehetővé tette, hogy már az újkőkor idején nagy legyen a lakosság száma, és ekkor érte el ezt a területet nyugat felől az első idegen emberhullám. Egyiptom nagy kulturális kibontakozása a Kr. előtti IV. évezredben indult meg. Lakossága ez idő tájt főleg mediterrán jellegű volt, és egyre kevesebb volt köztük a negrid, gyapjas hajú, sötét bőrű elem. Núbia volt a határterület a negridek lakta déli részek és Egyiptom között. Egyiptom arab megszállása Kr. után 640-ben következett be; a megszállásban mintegy húszezer arab férfi vett részt, de a bevándorolt arabok száma sem lehetett sokkal több mint százezer. Núbia lakossága a Kr. utáni VI. században lett keresztény, és a XIV. század közepéig az is maradt. Az egyiptomi keresztényeket koptoknak nevezik. A név görög eredetű, a görögök Egyiptomot a Kr. előtti IV. században foglalták el. A kopt kifejezés hármas jelentésű: 1. a kopt időkben az összes egyiptomit jelentette. 2. az arab hódítás után azokat a keresztényeket nevezték így, akik nem vették föl a muszlim vallást. 3. tágabb értelemben az Egyiptomból származó etióp egyházra is értik. A hagyomány szerint Szent Márk evangélista vitte az örömhírt Egyiptom területére. A koptok az egyiptomi lakosságnak mintegy 10-12 százalékát teszik ki. Azokat nevezik koptoknak, akik az ősi egyiptomiak leszármazottai, és keresztény vallásukat az arabok behatolása után is megtartották. Meglehetősen elszigetelten élnek, így embertani jellegeikben is különböznek. Őrzik ősi mediterrán jellegeiket, hajuk nem göndör vagy gyapjas, hanem hullámos, bőrszínük világosabb, mint környezetüké és általában karcsúbbak. Az arab hódítók a keresztényeknek megadták a dzimmi (nem muszlim alattvaló) státust, így adók ellenében teljes vagyon- és életbiztonságban élhettek. A hellén műveltségű keresztények nem egy időszakban számarányukhoz viszonyítva nagyobb számban tölthettek be állami pozíciókat. Anyagi jólétük, szellemi vezető szerepük (orvosok, ügyvédek, egyetemi tanárok, külföldi bankok, kereskedőházak tisztségviselői, ékszerészek) sokszor nemtetszést váltott ki a szegény és elmaradott muszlim tömegekből, ami összecsapásokhoz vezetett. A hellén hatás olyan erős volt a koptokra, hogy a kopt nyelv lejegyzése is a görög ábécé betűivel történt. Legrégebbi nyelvemlékük a Londoni horoszkópon (Kr. u. 100.), két múmiatekercsen és mágikus fohászok formájában maradt fenn. A kopt egyház fejét alexandriai pápának és a Szent Márk-egyház pátriárkájának nevezik, székhelye a Natron-völgyben lévő Suriani (Szyr) kolostor. Ma mintegy 7-10 milliónyian élnek koptok Egyiptomban. Hazánk is kivette részét a kopt kultúra megismertetésében, Borsai Ilona és Tóth Margit zenetudósok részvételével a világon elsőként jegyezték le Nagy Szent Vazul liturgiáját és a kopt pápa – III. Shenuda – először és egyedül a magyaroknak engedélyezett filmet készíteni a koptok életéről és művészetéről. A koptok nyelve a XVIII. századra eltűnt, csak a kopt liturgiában használják. Luxor környékén még kevesen beszélik, és mozgalom indult a kopt nyelv fölélesztésére. Magyarországon az oszmán-török uralom idején a Balkánról betelepült ortodox keresztényeket és cigányokat (kiptilar) nevezték koptoknak. A budai kopt negyed, azaz ortodox keresztény cigánynegyed a Kakas-kapu környékén, a mai Királyfürdőtől nyugatra terült el. Magyarországon ma is van kopt egyház; a jelenlegi alexandriai pápa, III. Shenuda nemrég járt hazánkban is. (hankó) {mospagebreak} Isten háza

A koptok vibráló társadalmi életének központja a Kairó Abbaszije negyedében lévő katedrális. Közeledve már messziről látszik a csúcsát díszítő kereszt.

A katedrálist magas kőfal veszi körül. Benn óriási park várja az oda látogatókat. Körben különböző funkciójú épületek állnak. Van színház, iskola és sportpálya is. Az egyház kétéves gyermekektől egészen az egyetemistákig minden korosztálynak szervez programokat. Vannak ókopt nyelvű szemináriumok, zenés istentiszteletek, színkörök, önképzőkörök és számos egyéb program. Mindezt egyházi vagyonból és a hívek adományaiból fizetik. A kopt emberek kötelességüknek érzik az adakozást az egyháznak. A külföldön – elsősorban Amerikában – élő koptok egész vagyonokkal támogatják az otthoniakat. Középen helyezkedik el a tízezer ember befogadására alkalmas katedrális. A katedrálissal szemben pedig III. Sheneuda pápa lakhelye áll. A homlokzatra feszített drapéria egyértelművé teszi, hogy Szent Márk 117. utódja lakik itt. A katedrális parkja társadalmi fórumként is működik. Itt találkoznak esténként a fiatalok, és itt nyílik lehetőség ismerkedésre a fiúk és lányok közt. Ez utóbbi a szülők jóváhagyásával történik, hiszen tudják, hogy a katedrálishoz kizárólag jó keresztények járnak. A koptok a muszlimoknál valamelyest liberálisabban kezelik a kérdést. Hagyják, hogy ifjaik szabadon ismerkedjenek. Tudják, hogy a vörös vonalat úgysem lépik át. A szigorú kopt hagyományok szerint mind a férfinak, mind a nőnek házasságig kell tartogatni szüzességét. Az, hogy a fiatal fiúk és lányok szabadon találkozhatnak, arra szolgál, hogy a fiatalok alaposan megismerjék egymást, mielőtt kimondanák a boldogító igent. A házasságról való döntést nem a szülőknek, hanem minden esetben a párnak kell meghoznia. A felelősség igen nagy. A kopt egyház nem engedélyezi a válást. Gyermekzsivaj üti meg a fülem. Egy óvodáskorúakból álló csoport halad el. A gyerekek tanító nénijük vezényletével Jézus szeretetéről szóló dalt énekelnek. A kopt egyház nagy figyelmet fordít a gyermekek nevelésére. Tudják, hogy a gyermekek jelentik megmaradásuk kulcsát. A régi családokban hét-nyolc gyermek is volt. Mára azonban a legtöbb kopt szülő csak három-négy gyermeket vállal. A muszlimokkal szemben náluk nem tilos a fogamzásgátló alkalmazása. Családjaikat így előre megtervezik, hiszen igényeik az európai színvonalat súrolják. Gyermekeiknek jó életszínvonalat kívánnak biztosítani, és lehetőséget arra, hogy a legjobb iskolákban folytathassák tanulmányaikat. Bár így a koptok száma egyre növekszik, a társadalmon belüli arányuk folyamatosan csökken, mivel szerény gyarapodásuk alulmarad a muszlimok robbanásával szemben. Szerda este hét óra van. Sheneuda pápa ilyenkor tartja audenciáját, amelyen a hívek kérdéseire válaszol. Emberek százai állnak hát sorba a katedrális kapuja előtt. A belépés kissé körülményes. Engem azonban külföldiként kiemelt kedvességgel fogadnak, és beengednek anélkül, hogy átvizsgálnának. A katedrálisba belépve impozáns látvány fogad. A belső tér méretei egy bazilikáéval vetekednek. A fény gigantikus üvegablakokon át jut be az épületbe. Megyek előre a sorok között, és az embereket figyelem. Ami először feltűnik: a koptok valóban komolyan veszik Jézus utasítását. Ők tényleg közel engedik hozzá a gyermekeiket. A gyülekezet soraiban rengeteg tizenéves vagy még annál is fiatalabb gyermek ül. Sok szülő karon ülő csemetéjét is elhozta. Ennek ellenére nem hallatszik a gyermekzsivaj. A kicsik tudják, hogyan illik viselkedni Isten házában. A katedrálisban meleg van. Nemcsak az esti langyos idő miatt, hanem átvitt értelemben is. A levegőt a szeretet lengi be. Ez nem hangzatos szófordulat, hanem tény. A hagyományosan zárkózott és óvatos koptok itt önmaguk lehetnek. Ismeretlen emberek társalognak egymással, a férfiak munkájuk csínjáról-bínjáról beszélgetnek, az asszonyok pedig gyermeknevelési tapasztalataikat osztják meg egymással. Az emberek mind ápoltak és jó öltözetűek. Elöl, az oltár mellett padsorok állnak, ahol fekete turbánt és csuhát, nyakukban pedig óriási kereszteket viselő egyházi méltóságok ülnek. Az emberek folyamatosan áramolnak befelé. A katedrális végül zsúfolásig megtelik. Hirtelen az alapzaj elcsendesül, majd a másodpercnyi csöndet tapsvihar és üdvrivalgás töri meg. Megérkezett Sheneuda pápa. A nyolcvannégy éves, hosszú fehér szakállt viselő pápa lassan, méltóságteljesen vonul fel a szószékére. Hosszú csend következik. A pápa mellé bíborosok ugranak, akik kegytárgyak, képek és könyvek százait pakolják elé. Olyan tárgyak ezek, amelyeket a hívek hagytak ott dedikálásra. Az idős pápa kitartóan szignál. A munka végeztével aztán elhangzik a közös ima, majd a segédek papírokat raknak Sheneuda pápa elé, aki lassan olvasni kezd. Arcát óriási kivetítő mutatja, szavait pedig egy püspök tolmácsolja jelbeszédben a siketeknek. Sorra veszi elő a hívek által küldött kérdéseket. A kérdések közt a legtöbb tanácsot kér. Egy ügyvéd azt kérdezi, kérjen-e pénzt szomszédai ügyének képviseletéért, egy anya lánya helyes neveléséhez kér tanácsot, egy fiú pedig arról érdeklődik, hogy merjen-e munkát vállalni Amerikában. A hívek vakon bíznak a pápa tanácsaiban. Tudásához nem férhet kétség. Szavait a Szentlélek irányítja, teológiai munkái és beszédei pedig széles polcokat töltenek be a katedrális melletti kegyhelyboltokban. A kérdések sora hosszú, a pápa azonban nagy türelemmel válaszol. A gyülekezet és pásztora közti összhang tökéletes. Mint a vízbe dobott kő által keltett hullámok, úgy szaladnak végig a pápa szavai a tömegen. A hívek csüngnek szavain, és nevetnek viccein. Mikor pedig a tömeg fárad, és morajlani kezd, Sheneuda pápa, ahogy jó tanító bácsihoz illik, elhallgat, és megkocogtatja a mikrofont. A trécselők elnémulnak, a beszéd pedig folytatódik. A pápa már igen idős és beteg. A hívek ezért rendszeresen imádkoznak egészségéért. Elvesztése nagy fájdalom lenne, mivel III. Sheneuda amellett, hogy vallástudó, kitűnő politikus is, aki nagy bölcsességgel vezeti a koptokat. Tudja, hogy a kisebbségeknek alkalmazkodniuk kell a többségi társadalomhoz, és tiszteletben kell tartaniuk szokásaikat. Az audencia több mint egy órán át tart. A végén az idős pápa elköszön híveitől, elmond egy imát, és a bíborosok kíséretében távozik. Ahogy az ajtón kilép, lelkes hívek egy csoportja megrohamozza a szószéket. Keresztet vetnek, kezükkel megérintik a széket, majd megcsókolják kezüket. – Áldást vesznek onnan, ahol a pápa ült – magyarázza a mellettem ülő hölgy, mikor látja értetlen pillantásomat. Alig eszmélek fel, és a templom már üres. Az emberek úgy elrohantak, mintha Amru bnul-Ász seregei elől menekülnének. Értetlenül állok, mert nem tudom megfejteni, hogyan tűnt el több ezer ember alig öt perc alatt. Úgy döntök, utánuk megyek. A katedrálisból kilépve hatalmas forgatag fogad. Idősek és fiatalok, férfiak és asszonyok sétálnak és beszélgetnek egymással. A kertben büfé áll, ahol az emberek üdítőt vásárolnak. A koptok egyébként, bár nem tiltja a hitük, nem isznak alkoholt. Ez persze érthető. A történelem viharában józannak kellett maradniuk ahhoz, hogy megőrizhessék küldetésüket. Az idő későre jár, és az emberek lassan szállingóznak haza. Sokan azonban még maradnak. A katedrális soha nem zárja be kapuit. Mindig menedéket nyújt a világ zaja elől. Sayfo Omar {mospagebreak} Büszkeség és felelősségtudat

Mi a koptok megmaradásának titka, és hogyan látják ők a világot? A Demokrata munkatársa III. Sheneuda pápa szóvivőjével, Johannesz bíborossal beszélgetett.

– A koptok történelme megannyi viszontagsággal és üldöztetéssel teli. Mi az, ami segítetett átvészelni a nehéz időket? – Elsősorban a hit. Az Istenbe vetett hit. A tudat, hogy bármilyen magasra csapnak is fejünk fölött a hullámok, Isten nem hagy minket magunkra. – II. János Pál pápa halálakor felmerült a kérdés, hogy konzervatív vagy reformer irányultságú lesz-e az új katolikus pápa. A legvitatottabb kérdés a homoszexuálisok házassága és a papi cölibátus volt. A kopt egyházon belül is van vita e téren? – A koptok egységesek. Nálunk az említett kérdésekben mindenki ugyanazon az állásponton van. Az Úr azért teremtett minket férfiaknak és asszonyoknak, hogy mindenki a neki szánt szerepet töltse be. Az azonos neműek közötti házasság az isteni akarat elleni vétek. Hasonlóképpen gondolkodunk a papok házasságáról is. Azoknak a papoknak, akik cölibátust fogadtak, vállalniuk kell Istennek tett ígéretüket, hiszen szabad akaratból döntöttek így. Ahogy az írás is mondja: „Jobb, ha nem ígérsz, mint ha ígérsz, és nem teljesíted be”. – Mi az oka a hagyományaikhoz való ragaszkodásuknak? – A válasz egyszerű: a büszkeség és a felelősségtudat. Tudjuk, hogy felmenőink milyen küzdelmeket folytattak a megmaradásért. Mi sem bánhatunk felelőtlenül a ránk hagyott örökséggel. – Milyen viszonya van a koptoknak a többségi muszlim társadalommal? – A kérdést két részre kell bontani. Ami az egyiptomi kormányzatot illeti, a velük való kapcsolatunk igen jó. Rendszeresek a találkozók és egyeztetések. A mindennapok szintjén a helyzet árnyaltabb. A mérsékelt muszlimokkal jó a koptok kapcsolata. Az emberek együtt élnek és dolgoznak velük. A radikális muszlimokkal viszont olykor adódnak problémák. – Mit gondol a civilizációk harcáról? – A megfogalmazás igen veszélyes. Olyan képzetet kelt, mintha a különböző vallásoknak szükségszerűen konfrontálódniuk kellene. Igen fontos, hogy az emberek ne veszítsék el józan eszüket és ne dőljenek be a hangzatos szólamoknak. A kultúrák párbeszédét a közös alapokra kell fektetni. Mind az iszlám és a kereszténység egy Istent imád. Ennek kell elsősorban szemünk előtt lebegnie. Bölcsességgel elejét lehet venni a katasztrófának. Ehhez azonban arra van szükség, hogy mindkét fél bölcs embereket képezzen ki, akik tárgyalóasztal mellett fektetik le a békés egymás mellett élés feltételeit. – Keleti szemmel nézve, hogyan látja a nyugaton uralkodó erkölcsi állapotokat? – A nyugati civilizáció, ha tovább halad ezen az úton, előbb vagy utóbb el fogja pusztítani önmagát. Sok nyugati ember eltávolodott Isten törvényeitől, és a mindennapi élvezetekben keresi örömét. A nyugatnak teljes lelki megújulásra van szüksége. Hogy pedig ez megtörténhessen, vissza kell térnie hagyományos értékeihez. – Mi a koptok küldetése a XXI. században? – A küldetésünk nem változik. Célunk a megmaradás és Szent Márk küldetésének továbbvitele. – Mit üzen a magyaroknak? Mint a kis népnek általában, úgy a magyaroknak is küzdelmekkel teli történelme volt. Ne felejtsék el, hogy a felmenőik milyen áldozatokat hoztak azért, hogy önök büszke népként élhessenek. Bánjanak felelősséggel az örökséggel és kövessék Jézus útmutatásait. Ha így tesznek, Isten áldása fogja kísérni sorsukat. {mospagebreak} Gyertyaszálak a sötétben

Koptok Magyarországon is élnek. Saját templomuk is van. A magyarországi koptok helyzetről Jouszef Khalil atyát, az itteni kopt közösség lelki vezetőjét kérdeztük.

– Kérjük, foglalja össze a magyarországi kopt egyház történetét. – 2001-ben a Magyarországon élő koptok levelet írtak Sheneuda pápának, melyben arra kérték, hogy küldjön hozzájuk egy papot, aki karácsony és húsvét alkalmával vezeti istentiszteletüket. Így érkeztem meg 2002-ben Magyarországra. Állandó imahelyünk akkor még nem volt. Felkerestem Paskai László kardinális urat, aki szívélyesen üdvözölt és engedélyt adott arra, hogy ezt a templomot használjuk. Később Erdő Péter bíboros úr is támogatásáról biztosított, és állandó használatra adta nekünk a templomot. Az imahelyünk tehát katolikus testvéreink ajándéka. A magyarországi kopt egyház hivatalosan 2004 decemberében lett bejegyezve. – Hány kopt él Magyarországon? – Magyarországon huszonhat kopt család él. De mivel templomunkban arabul imádkozunk, később más keresztény arabok, szírek, libanoniak, irakiak és szudániak is látogatni kezdték. Mára több mint száz család jár ide rendszeresen imádkozni. – Mennyire illeszkedtek be az itt élő koptok a magyar társadalomba? – Örömmel mondhatom, hogy a Magyarországon élő keresztény arabok kivétel nélkül társadalmilag elismert és megbecsült emberek, akik jó példával járnak a többi arab előtt. – Végeznek térítő munkát is? – A térítő munka kizárólag azokra korlátozódik, akik nem tartoznak más felekezetekhez. Aki már megtalálta az utat Jézushoz, azt nem akarjuk megtéríteni. Van több magyar, aki áttért a kopt ortodox hitre. – Mit érzett, amikor megtudta, hogy Magyarországra rendelik? – A szolgának nincs saját akarata. Ha egy szolgának azt mondja a gazdája, hogy takarítson, akkor a szolga takarít. Ha azt mondja, hogy főzzön, akkor főz. A szolga feladata nem az, hogy bírálja ura akaratát, hanem hogy engedelmeskedjen. Mi Isten szolgái vagyunk. Hiszem azt, hogy Sheneuda pápa akaratát a Szentlélek irányítja, ezért döntései helyesek. Boldog vagyok, hogy engedelmeskedhetek a Szentléleknek. – Hogyan látja Magyarországot kopt szemmel? – A magyar emberek igen jólelkűek. Bízvást állítom, hogy a magyarok sokkal kedvesebbek és segítőkészebbek, mint a többi európai nép. E mellett persze vannak olyan szokások, amelyek nem egyeznek a mi szokásainkkal. Rossz érzés látni, hogy sok fiatal cél nélkül tengeti az életét. A feladatunk az, hogy közvetítsük számukra Jézus szeretetét. Magyarországon a társadalmi kapcsolatok is mások, mint nálunk. Mi nagyobb gondot fordítunk az emberi kapcsolatok ápolására. Nálunk emellett sokkal nagyobb az egyház szerepe. A templom nemcsak imahely, hanem olyan intézmény is, ami összefogja és védi a híveket a világ negatív hatásaitól. Európában járva szinte mindenhol azt tapasztaltam, hogy a fiataloknak lelki megújulásra lenne szükségük. Igazán mélyreható élmény volt, amikor olyan fiatal európai szerzetesekkel találkoztam, akik az ima mellett hasznos társadalmi munkát végeznek. Ők a gyertyaszálak a sötétben. – Miben látja a legfőbb különbséget a keleti és nyugati keresztények között? – A keleti ember természetéből adódóan nagyobb figyelmet fordít a szakralitásra. A kopt számára a vallása nem hétvégi hobbi, hanem olyan életmód, ami minden gondolatát kitölti. Emellett nálunk a pap egyben apa is. Részt vesz a családok mindennapjaiban. Tanácsokkal látja el őket, velük étkezik meglátogatja őket, ha betegek, imádkozik és háza a nap huszonnégy órájában nyitva van előttük. – Hosszú fekete öltözéke igen furcsa hatást kelt Magyarországon. Nem voltak problémái miatta? A kopt szerzetes nem teheti le ruháját. Nekem például nincs is nadrágom vagy más civil ruhám. A fekete ruhának több jelentése is van. Először is a fekete, a bírák színe. A pap pedig valamilyen szinten bíró is. Emellett ez az egykori elnyomatásunk emléke. A fátimida korszak urai ilyen fekete öltözék viselésére kényszerítették a koptokat. Itt persze valóban nem vagyok hétköznapi látvány. A metrón sokszor igen furcsán néznek rám az emberek. Egyszer a lányaim iskolai ünnepségén vettem részt. Szokásos ruházatomat, fekete fejfedőt és fekete csuhát viseltem. Egy kisfiú hosszan bámult, majd felkiáltott: Ott van Bin Laden. Másik alkalommal Szlovákiába utaztam autóval, hogy az ottani kopt közösség imáján vegyek részt. A határőr félreállított. Bement, majd újra kijött. Kollégái is érdeklődve szemléltek. Már több mint félórája várakoztattak, amikor végül megkérdeztem tőle, hogy mi a probléma. A vízumom rendben volt, ezért nem tudtam mire vélni a dolgot. Maga Egyiptomi? – kérdezte. Igen – feleltem. És keresztény? – nézett rám furcsállóan. Igen – válaszoltam. – Nem látja a keresztet? – Elnézést – felelte. – Nem tudtam, hogy ott vannak keresztények. Azt tudtam, hogy Irakban vannak, mert hallottam a hírekben, hogy templomokat gyújtottak fel. De hogy Egyiptomban is…

{mospagebreak} Séta az óvárosban

Az Egyiptomba látogató turisták ritkán jutnak el Kairó kopt óvárosába. Többnyire megelégszenek a piramisok és a bazár megtekintésével. Nem tudják, hogy mit veszítenek. A kopt óváros minden köve történelem, és varázslatos világa magával ragadja az idelátogatókat.

Az óvároshoz igen könnyű eljutni. A belvárosból a Helwan irányába közlekedő metróval alig negyedóra az út a Marie Girgis megállóig. A metróból kilépve az ember rögtön érzi, hogy ez a környék más, mint az egyiptomi főváros többi füstös, zajos negyede. Itt megállt az idő. Az ember évszázadokkal repül vissza a múltba, és pár perc után a kairói forgatag már csak távoli emléknek hat. A látványosságok sora igen hosszú. Itt van a III. században épült függő templom. A hagyományok szerint annak idején a koptok a templom alatti vájatban rejtőztek el a rájuk vadászó rómaiak elől. Mellette van a Szent György-templom, amely a keresztény világ minden szegletében ismert sárkányölő Szent György földi maradványait őrzi. A templomban vannak az eszközök, melyekkel valaha Szent Györgyöt kínozták. Szemben az európai múzeumokkal, itt mindent meg szabad tapintani. Az idelátogató koptok így sorban állnak, hogy nyakukba akaszthassák a súlyos vaspatkót, amely egykor Szent György nyakában volt. A környéken lévő templomok sora igen hosszú. Itt van a Szent Barbara, a Szent Sergius és megannyi más templom is. Mindegyik valamilyen legendát őriz. Az ősi templomok építészetileg igen hasonlítanak egymásra. Belül a különböző szentek ikonjai vannak, melyek alatt üvegvitrinben tárolják az adott szent bíbor bársonyba tekert csontjait. Az ikonok előtt gyertyák égnek. A templomban középen van a szószék, melyet tizenkét oszlop tart. Minden oszlop Jézus egy tanítványát jelképezi. Az oszlopok fehérek. Egyet kivéve: Júdásét, amelyet feketére festettek… A boltíves mennyezet Nóé bárkáját, és ezáltal a megváltást jelképezi. De nem csupán keresztény kegyhelyek vannak a kopt óvárosban. A közelben van Egyiptom legrégebbi zsinagógája, a Ben Ezra is. A hagyományok szerint a zsinagóga helyén tűnt fel először Éliás próféta, és itt imádkozott Mózes. Az óváros belsejébe kis lépcsőn vezet le az út. A hatalmas fakapu állandóan nyitva áll. Nem a turisták miatt, hanem azért, mert az óvárosban még ma is laknak emberek. Ők azonban mások, mint a többi kairói. Halkan beszélnek, és a hely szelleméhez méltó nyugalommal szemlélik a házak közt kóválygó turistákat. A lépcső alján szűk utca kezdődik, amelyből itt-ott kisebb leágazások vezetnek el. Az embernek olyan érzése van, mintha nem is Afrikában, hanem valahol Görögországban lenne. Ez nem véletlen. A kopt építészet sok stílusjegyében őrzi a hellén kultúra hatásait. A falak egyszínű sárgásfehérek, az utcára néző ablakokat pedig farács fedi. Minden zugban egy templom vagy imahely van, melyeket az itt élők rendszeresen használnak is. De van itt apácakolostor is, melynek kapuja azonban zárva van az idegenek előtt. Az óváros legfőbb látványossága az Abu Serga-templom. A templom a IV. században épült arra a kriptára, ahol annak idején Mária, József és a kis Jézus szállt meg, amikor Heródes elől Egyiptomba menekültek. A kriptába ma is le lehet menni. A cipőt azonban – csakúgy mint a mecsetek bejáratánál – itt is le kell venni, és csak mezítláb szabad a kripta padlóját fedő tiszta homokra lépni. Az óváros mellett hatalmas mecset áll. Ez a híres Amru bnul-Ász-mecset. A névválasztás igen érzékenyen érinti a koptokat. Amru bnul-Ász volt, ugyanis az arab hódítóknak vezetője, aki 640-ben elfoglalták Egyiptomot. Innentől kezdődött el az iszlám diadalmenete, és szorult háttérbe a kereszténység. Halála után a muszlimok óriási mecsetet emeltek emlékére. A mecset és az ősi templomok így farkasszemet néznek egymással. Az óváros falai azonban vastagok, és békéjét nem zavarja a kellemetlen szomszédság. Sayfo Omar