Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Igencsak forróvá vált a szék Jamie Dimon, a Wall Street egyik legnagyobb befektetési bankja, a JPMorgan vezérigazgatója alatt egy kongresszusi meghallgatáson, amikor arról kérdezték, hogy vajon valóban megszüntettek-e minden kapcsolatot az orosz Gazprommal. Az őt faggató demokrata képviselő (Brad Sherman) szerint ugyanis az amerikai nagybankok szankciós kiskapukat kihasználva továbbra is folytattak üzleti tevékenységet orosz cégekkel.

„Az amerikai kormány instrukcióit követtük, azt tettük, amire megkértek minket” – mondta Dimon a meghallgatáson, amelyen Jane Fraser, a Citigroup vezérigazgatója is hasonlóan kényelmetlen kérdéseket kapott. A nyilatkozatokból kiderült, hogy a nagybankok hogy szorultak be a Biden-adminisztráció és a Kongresszus által hozott szankciók satujába.

A színfalak mögött ugyanis a pénzügyi és a külügyi tárca arra „kérte” a nagybankokat, hogy továbbra is tartsák meg üzleti kapcsolataikat a stratégiai jelentőségű orosz cégekkel – írja az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva a Bloomberg.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Világgazdaság honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk