A mondat, ami megváltoztatta Európa nyugati felét
Tíz év tömeges migráció
Kereken tíz éve hangzott el a hírhedt merkeli mondat, a „Wir schaffen das”, amely azóta a hanyatlás szállóigéjévé, a lakosságcsere, a demokratikus jogtiprás, a nemzeti önfeladás szinonimájává vált. De mit is kellett valójában megcsinálni? És mi az, ami sikerült?
2015. augusztus 24-én Angela Merkel német kancellár először utalt arra, hogy Németország a jövőben akkor is elismeri a szíriaiakat menedékkérőként, ha egy másik országon keresztül érkeznek – ami egyértelműen megsérti a dublini megállapodást. Ezzel Merkel „meghívta a menekülteket” (Orbán Viktor). A közvetlen következmény: augusztus 26-án lerohanták Magyarország déli határát, ezrek törtek ki a befogadóállomásokról, és Budapestre indultak. Innen először busszal vitték őket Ausztriába, majd hadrendbe álltak a vonatok is. Augusztus 31-én Angela Merkel egy sajtótájékoztatón mondta el a hírhedt mondatot: „Meg tudjuk csinálni!” Szeptember 4-éről 5-ére virradó éjszaka úgy döntött, hogy megnyitja Németország határait az Ausztriában várakozó szíriaiak előtt. Sem a felelős belügyminisztert, Horst Seehofert, sem a biztonsági hatóságokat nem tájékoztatták, mint ahogy a kormányt és a Bundestagot sem. Egyszemélyes döntés volt. Merkel ezzel túllépte a hatáskörét. Azóta sem vonták felelősségre.
Mit csinál ma Anas Modamani, az a szelfit készítő szír, aki 2015-ben egész Németországban híressé vált? A menekült közös fényképet készített Merkel kancellárral, és a Németországban lezajló népességcsere szimbólumává vált. A választ a Der Spiegel című lapban találjuk: köszöni szépen, jól van, tíz évvel később másodszor is találkozik Angela Merkellel a Bundestag irodájában. Nagy tisztelettel van a kancellár iránt, hiszen megmentette az életét. Modamani üzleti kommunikációt tanult, és videós szerkesztőként dolgozik. Most megtalálta igazi szerelmét – egy ukrán menekült személyében.
A Der Spiegel aligha választhatott volna találóbb propagandasztorit és főszereplőt a cikkéhez… Még mindig a régi kotta. Ezzel együtt már a balliberális lap sincs a kitörő ujjongás állapotában. Az írás kijózanító tényeket is közöl. Például azt, hogy a remény, miszerint elsősorban „komoly potenciállal rendelkező orvosok, mérnökök vagy technikusok” özönlenek majd az országba, azóta szertefoszlott – feltételezve, hogy bárki is elég naiv volt ahhoz, hogy komolyan tápláljon ilyen illúziót.
Jogos kérdésként merül fel az is, hogy kire vonatkozott konkrétan a királyi többes, a „wir” a híres „Meg tudjuk csinálni!”- mondatban. Vajon a kancellár párttársaira, a politikai elitre vonatkozott, hogy biztosítsák a polgárokat, mindent kézben tartanak, vagy ez egy felszólítás volt a kormány részéről az emberekhez, hogy tevékenyen vállaljanak részt benne és vágjanak jó képet a történelmi léptékű invázióhoz? Erre a mai napig nincs egyértelmű válasz, mivel a „megcsinálni” szó eredménnyel záruló cselekvést jelent, ezzel szemben a német nép azóta is inkább csak eltűri, elszenvedi azt, ami megtörténik vele. A tíz évvel ezelőtti állapotokkal ellentétben, amikor a müncheni főpályaudvaron virágcsokrokkal köszöntötték az érkezőket, ma már csendes, de kitartó kritikát hallunk az öreg kancellárral szemben, aki óriási mértékben felgyorsította Németország hanyatlását.
A konzervatívok árulása
A most ismét hatalmon lévő CDU volt az, amely szélesre tárta Németország határait, és később sem volt hajlandó Merkel őrült tettét revideálni. Ez világossá tette, hogy a párt soha nem volt, és jelenleg sem valódi konzervatív párt, pláne nem egy nemzeti érdekeket képviselő intézmény.
A németországi konzervatívok gyakran játszottak hasonló szerepet a történelemben. Nagy Frigyes halála után átadták Poroszországot a hódító Napóleonnak, 1933-ban pedig Hitlert ültették nyeregbe. Merkel CDU-jának hatalomra kerülésével a német burzsoázia kudarca ismét megnyilvánult. Évtizedek óta nem volt olyan támadás a nemzetállam ellen, amelyben a nevében keresztény unió ne játszott volna vezető szerepet. Ma, Friedrich Merz alatt Németország léte vagy nemléte iránti közönyük, a háborúpárti állásponttal tetézve, minden korábbinál erőteljesebben nyilvánul meg.
Tíz év mérlege
A Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal adatai szerint 2,2 millió első menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be Németországban 2015 és 2023 között. A be nem jelentett illegális belépések száma nem ismert. A családegyesítések és az illegális határátlépések becsléseit figyelembe véve valószínűleg legalább hárommillió ember érkezett Németországba ebben az időszakban. Ezen kívül vannak más bevándorlók is: az ukránok és azok a szíriai menekültek, akik menedékjog helyett kiegészítő védelmet élveztek. Ők nem szerepelnek a menedékjog iránti kérelmek között.
A 2015 óta Németországba menekült és ott véglegesen letelepedett bevándorlók közül jelenleg mintegy 930 ezren kapnak állampolgári segélyt, néhányan az alacsony fizetésű munka mellett is.
– Nem igazságos, hogy az adófizető polgároknak kell mindezt vállalniuk – mondja kiábrándultan Stefanie, egy salzgitterbeli nő, aki korábban maga is részt vett a menekültügyi munkában.
Egy szíriai nő viszont boldog: – A munkaügyi központ pénzt ad nekünk.
Nincs egyedül, ugyanis Németországban a szíriaiak több mint fele állampolgári segélyből él. A szövetségi kormány évente körülbelül 15 milliárd eurót költ a menekültek ellátásának infrastruktúrájára. Ez nem tartalmazza a tartományok és az önkormányzatok költségeit. Nem tartalmazza továbbá az állampolgári jogon járó segélyt sem, amelyben jelenleg a menekültek 44 százaléka részesül.
Tíz évvel Merkel híres nyilatkozata után Sarah Tacke, a ZDF riportere is útra kelt Németországban. Műsorának címe: Am Puls (Lüktetésben), és tudni akarta, milyen a hangulat. Vajon az emberek elhiszik, hogy Németország teljesítette a merkeli küldetést? Számszerűen mindenképp: Németország több embert fogadott be, mint bármely másik európai ország. Emberek ezrei válaszoltak a ZDF felhívására. A többség számára a kép tiszta: a legtöbb ember fél a migrációtól. Az elmúlt tíz évben a német lakosság körében a bevándorlást ellenzők száma több mint háromszorosára nőtt, 21 százalékról 68 százalékra.
A tények magukért beszélnek. Az alsó-szászországi Salzgitterben a szíriaiak száma 2015 óta megháromszorozódott. A település már régen elérte a korlátait. Ahogy a műsorban az egyik megszólaló fogalmaz: „Salzgitter már nem az a város, ami tíz évvel ezelőtt volt.”
Mint egy arab város
Haytham 2015 óta Salzgitterben él, textileket árul. Elsősorban a jó egészségügyi ellátórendszer miatt érkezett ide. És úgy érzi, otthon van Németországban, különösen Salzgitterben, ami szerinte olyan, mint egy arab város:
– A tieid között mozogsz, kártyázol, találkozol velük a piacon vagy a mecsetben. Majdnem egymillió szíriai él Németországban. Az ország elhagyására kötelezett 221 ezer emberből 178 ezret megtűrnek, ami azt jelenti, hogy nem lehet őket kitoloncolni. A rendőrség bűnügyi statisztikai adatai szerint a nem német gyanúsítottak száma 2024-ben körülbelül 913 ezer volt. Ez az összes gyanúsított közel 42 százaléka. A valós szám azonban nem ismert, mert 2024-ben rekordot döntött a honosítások száma. A Szövetségi Bűnügyi Rendőrség szerint a leggyakoribb bűncselekmények közé tartozik a testi sértés, a szexuális bűncselekmények, a kábítószer-kereskedelem és a rablás.
– A kultúránk és az életmódunk kihalóban van. Hova vezet mindez? – teszi fel a kérdést az egyik néző a ZDF riporterének címzett levelében. A ZDF azt is bemutatja, hogy egy vidéki általános iskolában már csak három gyermeknek az anyanyelve a német. Az általános iskolás tanulók 80 százaléka egyáltalán nem, vagy csak pár szót beszél németül.
– Magunkra maradtunk – panaszkodik az egyik tanár. – Folyamatosan olyan gyerekek jönnek, akik egyáltalán nem beszélnek németül. Míg 2020-ig a német iskolákban a külföldi diákok körülbelül hat százaléka származott menekült családokból, 2022-re ez a szám 43 százalékra emelkedett. Egyre több osztálytermi probléma merül fel a nem megfelelő német nyelvtudás miatt. Berlin problémás kerületeiben az iskolai zavargások egyre inkább a címlapokra kerülnek.
Mit kellett tehát megcsinálni? És mi az, ami sikerült? Kicserélni a lakosságot és legyengíteni Németországot? Belegondolni is szörnyű, mi lesz tíz év múlva.
A jóléti állam megbukott
A német kancellár népszerűtlenebb, mint valaha. Friedrich Merz kormányzása századik napját válságtanácskozással „ünnepli”, majd a CDU pártkongresszusán. Miután beismeri, hogy nagyobb a baj, mint gondolta, megszorításokat helyez kilátásba, és egyszerre üzen hadat a német jólétnek és koalíciós partnerének. A gazdasági krízist hamarosan politikai válság tetézheti.
A német kancellár legutóbbi beszéde hatalmas nemzetközi és hazai médiavisszhangot kapott. Orbán Viktor miniszterelnök is megosztotta a CDU alsó-szászországi kongresszusán, Osnabrückben elhangzott beszéd rövidített, szinkronizált változatát, amelyhez azt írta:
„Mario Graghi után a második halálosan komoly figyelmeztetés: az európai gazdaság a vesztébe rohan.”
Orbán Viktor szerint a beszéd visszaigazolja a magyar külpolitikai és gazdasági irányvonal legfontosabb alapvetéseit.
A német kancellár valóban meglepően nyíltan beszél arról, hogy nem akarja magát illúziókba ringatni, hazájában nem csupán gazdasági gyengélkedésről van szó, hanem mélyreható, strukturális válságról. Németország immár harmadik éve recesszióban van, és ez a kihívás nagyobb annál, mint amire a választás után számítani lehetett. „A szociális állam ebben a formájában már nem finanszírozható” – jelentette ki a kancellár, nyíltan beismerve, hogy a jóléti állam becsődölt.
A kancellár Osnabrückben két területet nevezett meg, amelyek szerinte a leginkább aggasztják az embereket: a gazdaság állapotát és a migrációs helyzetet. Utóbbival kapcsolatban azt mondta, ne tévesszenek meg senkit az alacsony számok, az 500-600 fő visszaküldése (ennyi menedékkérőt fordítottak vissza a határon), mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy Németország már nem vonzza többé mágnesként a migránsokat, mert megszüntetik a „szociális ellátórendszerbe való bevándorlást” .
„Nem vagyok elégedett azzal, amit elértünk” – vallotta be Friedrich Merz, de úgy tűnik, nemcsak ő, hanem a választói sem. A CDU-t ugyanis újra előzi az AfD a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint.
A német válságkezelés és a magyar kormány gazdaságpolitikája közötti óriási különbségre a magyar miniszterelnök hívta fel a figyelmet: „Mi már megcsináltuk azt a strukturális gazdasági váltást, amihez a németek most kezdenek hozzá. Az ő perspektívájuk a válságkezelés. A mi perspektívánk az országépítés: adóforradalom, saját otthon, tízéves fejlesztési terv. Micsoda különbség!”
Valóban. Merz eszközeit a megszorítások, a szociális juttatások radikális visszavágása, a nyugdíj melletti munkavállalás, a fiatalok spórolásra késztetése és a munkaidő meghosszabbítása jelentik. Egyre nagyobb terhek nehezednek ugyanis a gazdaság gerincére, a vállalkozókra és a középosztályra, amely ebbe lassan beleroppan.
A fiataloknak családalapítás helyett már most spórolniuk kell az idős éveikre, és Merz szerint ösztönözni kell az időskorúak foglalkoztatását is. Azt kell elérni, hogy a 67 év felettiek – ez a hivatalos nyugdíjkorhatár Németországban – tovább dolgozzanak, mert a nyugdíjrendszer is az összeomlás szélére jutott.
De hová vezet ez a német Bokros-csomag, túl a társadalmi feszültségek fokozódásán? Merz a jóléti államot megnyirbáló üzeneteivel kemény konfrontációt vállalt koalíciós partnerével, az SPD-vel, amely egyébként történelmi mélyponton, 13 százalékon áll. A kancellári elvárás így hangzik: az SPD váljon kritikussá a migrációval szemben, és támogassa az iparpolitikát, ha meg akarja vetni a lábát a koalícióban.
Azt már mi tesszük hozzá, hogy ha ezt megteszi, hamarosan mikroszkóppal sem lehet majd kimutatni a támogatottságát, mivel a szociáldemokraták – és általában a baloldal – szavazóbázisa éppen a jóléti intézmények fenntartását és a migránsok korlátlan befogadását várja el. Az első kritikák nem sokat várattak magukra: az SPD-s alkancellár az alkalmazottakra háruló egyoldalú terhektől tart, az SPD ifjúsági szervezete egyértelműen nemet mond a megszorításokra, a Linke (Baloldal) a „társadalmi kegyetlenség őszére” figyelmeztet.
Friedrich Merz erőt akart demonstrálni Osnabrückben, ám a terve visszasült: miután burkoltan beismerte, hogy kormányzása első száz napja hatalmas kudarc, máris kampányüzemmódra kapcsolt, és ezzel ismét reménytelen helyzetbe hozta a pártját. Ha ugyanis továbbra is keményen lép fel az SPD-vel szemben, az a koalíció végét jelentheti. Ha viszont a tőle megszokott módon meghátrál, a CDU tekintélyét rombolja tovább.
Száz nap kormányzás alatt nemcsak a fényezés kopott le, de a karosszéria is behorpadt. A motor már nem indul, a fék nem fog, a felniket ellopták. Az autó pedig egyre nagyobb sebességgel száguld lefelé a lejtőn.
