Fotó: MTI/AP/Borisz Grdanoszki
A Kocsaniban bekövetkező diszkótűz áldozataira emlékezve tüntetnek az észak-macedóniai fővárosban, Szkopjéban 2025. március 24-én
Hirdetés

A tiltakozók „Ki a következő (áldozat)?”, „A korrupció öl”, „Mennyi kenőpénzzel hozhatók vissza az áldozatok”, és „A rendszer legyen a következő” feliratú transzparensekkel vonultak az északmacedón főváros utcáin.

Az észak-macedóniai Kocsaniban március 16-án hajnalban gyulladt ki az egyik szórakozóhely. A tűzben 59 ember vesztette életét, további 155 pedig megsérült. Az ügyészség tájékoztatása szerint a szórakozóhelyen számos szabálytalanságot észleltek, az épületben csak két tűzoltókészülék volt, a vészkijárat be volt zárva, egy hátsó ajtó szintén, és belülről nem volt kilincs. Az egész épület tele volt gyúlékony anyagokkal, emellett engedély nélkül használtak pirotechnikai eszközöket zárt térben.

A belügyminiszter közölte, hogy a klub nem rendelkezett működési engedéllyel, működését „a lefizetések és a korrupció” tették lehetővé. Hozzátette: a korábbi hasonló esetekkel ellentétben, ebben az esetben minden felelőst meg fognak nevezni, és mindenkit felelősségre fognak vonni.

Az üggyel összefüggésben letartóztatták Kocsani korábbi polgármestereit, de a koncert főszervezőjét is, aki a belügyi tárca vezetője szerint közvetlen módon tehető felelőssé a tragédiáért, míg a 34 gyanúsított között szerepel egy korábbi illetékes államtitkár, valamint a védelemért felelős igazgatóság korábbi vezetője és néhány munkatársa, illetve hét rendőr.

Az elégedetlenségekre reagálva az ellenzéki, baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) Pancse Toskovszki belügyminiszter lemondását követelte. Hrisztijan Mickoszki miniszterelnök, a kormányzó konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) elnöke szerint viszont az ellenzék csak ki akarja használni a helyzetet, és meg akarja gyengíteni a kormányt. A miniszterelnök leszögezte: mindazok, akik bármilyen módon is részt vettek abban, ami történt, felelni fognak, függetlenül attól, hogy melyik párthoz tartoznak, milyen nemzetiségűek vagy milyen vallásúak. „Mindenki, akinek a felelősségét megállapítják, felelni fog” – mondta.

Korábban írtuk