Jogvédők ugyanakkor vitatták ezt, szerintük 60 és 70 közé tehető a szabadlábra helyezettek száma. Egyben bírálták a lassú folyamatot és az információk hiányát.

Hirdetés

A caracasi vezetés hétfői közlése még 116 rab – köztük két olasz állampolgár – szabadon engedéséről szólt.

A Foro Penal nevű venezuelai emberi jogi szervezet szerint az év elején még legalább 800 politikai fogoly volt rácsok mögött.

A venezuelai kormány állítása szerint nincsenek politikai foglyok az országban, az őrizetben lévő embereket bűncselekmények miatt tartják fogva.

Kapcsolódó cikkünk

Caracas a múlt héten jelentette be, hogy megkezdi a Nicolás Maduro elnöksége idején bebörtönzöttek szabadon bocsátását. Delcy Rodríguez ügyvezető elnök csütörtökön leszögezte: a bebörtönzöttek szabadon engedése nem jelenti azt, hogy Caracas alávetné magát Washingtonnak.

María Corina Machado Nobel-békedíjas venezuelai ellenzéki vezető, aki az egyik fő szószólója a politikai foglyok szabadon engedésének várhatóan csütörtökön a Fehér Házban találkozik Donald Trump amerikai elnökkel.