A missziónak a WeChat üzenetküldő alkalmazáson közzétett tájékoztatása szerint a mianmari rendőrség – kínai kollégáiktól kapott információk alapján – 807 embert vett őrizetbe a Kínával határos San állam székhelyén, Muszéban, a razziák során pedig lefoglalt több számítógépet és mobiltelefont.

Hirdetés

Az őrizetbe vettek közül a kínai állampolgárokat (mintegy 350 embert) vasárnap visszatoloncolták Kínába – tette hozzá a nagykövetség.

A mianmari junta egyelőre nem adott ki közleményt az ügyben.

Az ENSZ adatai szerint a többi között kriptovalutával, illetve online szerencsejátékkal elkövetett internetes csalások évente többmilliárd euró hasznot hoznak a bűnbandáknak.

Korábban írtuk

Peking az utóbbi időben nyomást gyakorolt a mianmari juntára – amelynek egyébként az egyik legnagyobb fegyverszállítója -, hogy tegyen többet az internetes csalások visszaszorításáért.

Kínai hivatalos adatok szerint Mianmar tavaly több mint 40 ezer külföldit toloncolt ki ilyen jellegű vádak miatt.