Fotó: MTI/EPA

Több százezren tüntettek pénteken az amerikai fővárosban az abortusz ellen. A tüntetőkhöz csatlakozott, és beszédet mondott előttük Mike Pence alelnök is.

Washingtonban 1974, az abortuszt legalizáló Roe/Wade törvény elfogadása óta, minden évben januárban megrendezik a „Menet az életért” nevű, abortuszellenes felvonulást. A korábbi évekkel ellentétben az idén sokkal többen vettek részt a Capitolium előtti óriási téren, a Mall-on tartott demonstráción. A szervezők ötvenezres megmozdulásra kértek engedélyt, de amerikai sajtójelentések 250-350 ezer közöttire becsülik a résztvevők lélekszámát.    

Első ízben fordult elő, hogy amerikai alelnök is csatlakozott a demonstrálókhoz. Részt vett a menetben Kellyanne Conway, Donald Trump elnök tanácsadója is, Trump pedig Twitter-üzenetben biztosította támogatásáról a rendezvényt. „Minden menetelőnek üzenem: teljes támogatásomat élvezitek” – írta az elnök.     

A Washington-emlékműnél felállított szónoki emelvényre lépő Pence alelnököt viharos taps fogadta, kivált, amikor kijelentette: „most az élet győzedelmeskedik Amerikában”. Az alelnök leszögezte: ez a pillanat „történelmi”, amelyet mindenkinek tiszteletteljesen és átéléssel kell fogadnia. „Legyen ez a mozgalom a szereteté és ne a haragé! Legyen ez a mozgalom az együttérzésé és ne a konfrontációé!” – hangsúlyozta beszédében Mike Pence, aki indianai kormányzóként az Egyesült Államok egyik legszigorúbb abortusztörvényét írta alá.

Pence dicsérte Donald Trumpot, mert rendeletben tiltotta meg, hogy szövetségi támogatást folyósítsanak olyan nem-kormányzati és külföldön tevékenykedő szervezeteknek, amelyek végeznek abortuszt vagy népszerűsítik a művi terhességmegszakítást, és mert az elnök várhatóan olyan új bírót jelöl az alkotmánybíróság feladatát betöltő szövetségi legfelső bíróság tagjának, aki ellenzi az abortuszt. Bejelentette, hogy a kormányzat arra készül – a kongresszussal együttműködve -, hogy véget vessen annak a gyakorlatnak, miszerint adófizetői pénzekből támogatnak abortuszt végző intézményeket. Hozzátette: az eddig erre fordított összegeket a nők orvosi ellátásának javítására tervezik fordítani.    

Donald Trump egyik első elnöki intézkedése volt annak a rendeletnek az aláírása, amelynek értelmében megszüntetik az abortuszt végző külföldi szervezeteknek nyújtott anyagi támogatást.

Az abortusz ügye egyébként megosztja az amerikai társadalmat. A Gallup közvélemény-kutató intézet legutóbbi – még tavaly tavasszal – készült felmérése szerint a megkérdezettek 47 százaléka támogatja, 46 százaléka viszont elutasítja a művi terhesség-megszakítást. Az „életpártiak”, vagyis az abortuszt elutasítók elsöprő többsége republikánus.

MTI