David S. Cohen, a CIA igazgatóhelyettese egy washingtoni titkosszolgálati csúcstalálkozón csütörtökön megerősítette, hogy a CIA értesítette az osztrák hatóságokat a készülő terrortámadásról.

Hirdetés

Az osztrák hatóságok az értesítést követően rövid időn belül lemondták a 34 éves amerikai énekesnőnek az Ernst Happel Stadionban tervezett mindhárom koncertjét. A hatóságok előzőleg két fiatalembert tartóztattak le az ügyben.

Az osztrák nyomozások szerint az egyik, 19 éves fiatal azt tervezte, hogy robbanóanyaggal és egy autóval a stadion előtt álló Swift-rajongók tömegébe hajt és vérfürdőt rendez. A fiatal korábban hűséget fogadott az Iszlám Állam terrorszervezetnek az interneten.

A teltházas stadionban több mint 60 ezren lettek volna. Emellett várhatóan több tízezer olyan rajongó gyűlt volna össze a stadionon kívül, akiknek nem sikerült jegyet szerezniük.

Korábban írtuk

A gyanúsítottak továbbra is őrizetben vannak. A 19 éves fő gyanúsított és fiatalabb bűntársa ellen terrorszervezethez tartozás és bűnszervezetben való részvétel gyanújával folyik nyomozás.