Törjünk ki a gyarmati létből!

This interview is also available in English.

– Brawer úr, miközben a szemünk előtt bontakozik ki egy többpólusú új világrend, sokan a globalista elit kifejezést használják a mai világhatalom leírására. Ön hogyan definiálná ezt a csoportot? Kik ezek az emberek, és honnan jönnek?

– Az alapgondolatot, amelyre utal, gyakran egypólusú világrendnek vagy liberális nemzetközi berendezkedésen alapuló világnak nevezik, amely eddig a globális hatalmi struktúra domináns tényezője volt. Jelenleg egy veszélyes helyzet felé haladunk, amikor a világ ismét blokkokra oszlik, mint az úgynevezett hidegháború idején. Úgy gondolom azonban, hogy ezt, ha keményen dolgozunk, elkerülhetjük. Hogy kikből áll ez az elit? Ebben az összefüggésben nagyon fontos azonosítani, mi is valójában az angol–amerikai hatalmi struktúra, amely a második világháború vége óta uralkodik a világon. A birodalom ugyanis globális, és nem helyi hatalmi struktúra. A második világháború végén létrejött angol–amerikai hatalmi szerkezet tulajdonképpen a Brit Birodalom modern formája. Gyakran az Egyesült Államok és Nagy-Britannia különleges kapcsolataként emlegetik.

– Churchill és Roosevelt nem együtt alkották meg a világ új rendjét?

– A második világháború alatt határozott politikai harc folyt Franklin Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök között. Csupán abban értettek egyet, hogy le kell győzni a náci hadigépezetet, de abban nem, hogy a háború után milyen világrendet hozzanak létre. Nagyon eltérő elképzelésük volt. Roosevelt azt mondta, meg kell majd szabadulni a gyarmati hatalmaktól, nemcsak a britektől, hanem a franciáktól és a hollandoktól is, és egy másfajta gazdasági rendet kell felépíteni. Ezt jól dokumentálja Roosevelt fiának, Elliot Rooseveltnek az Apám így látta című könyve. E gondolat a Bretton Woods-i rendszerben fogalmazódott meg. Ez volt az alapja egy új és stabil gazdasági struktúrának, amely a fosztogatás helyett a fejlődésre irányult. Teljesen más elképzelés volt, mint a régi gyarmati rendszeré. De Roosevelt 1945-ben meghalt, mielőtt a háború véget ért volna, és ez szabad kezet adott Churchillnek, hogy megvalósítsa, amire gyakran utalt: „Brit aggyal és amerikai izomerővel továbbra is mi fogjuk uralni a világot!” Vagyis a birodalmi hatalmi struktúra az idők során csak a formáját tekintve változott, alapvető jellegét tekintve nem.

– Ez kínosan leértékeli az amerikaiak szellemi képességeit.

– Churchill azt állította, hogy a britek kifinomultságával és tágabb értelemben vett intelligenciájával, valamint az amerikai katonai erővel továbbra is ők fogják uralni a világot, ahogyan azt a britek akarták. Korábban, 1944-ben vita volt arról, hogy ki legyen Roosevelt alelnökjelöltje. Mivel Roosevelt erősen betegeskedett, fontos kérdés volt, hogy a halála után ki lesz a következő elnök. Végül Harry S. Trumanra esett a választás. Truman nem volt amerikai hazafi, hanem csak egy báb Churchill kezében. Ez garantálta, hogy a második világháború után folytatódhasson az angol–amerikai különleges kapcsolat, vagyis a világuralomra való törekvés. Emellett fontos megértenünk ennek az úgynevezett globális elitnek a gondolkodását. Ezek kőkemény neomalthusiánusok.

– Elmagyarázná, hogy mire gondol?

– A neomalthusianizmus azon az elképzelésen alapul, hogy a világon rendelkezésre álló erőforrások nem elegendők a népességnövekedéshez és a fejlődéshez. Thomas Malthus a XVII. század végén a birodalom híve volt, és tanítása szerint a társadalomnak azon törekvése, hogy a növekvő népesség számára erőforrásokat, élelmet és egyebeket biztosítson, egy ponton túl nem lehetséges. Ebből azt vezette le, hogy el kell különülnie egy kiváltságos csoportnak, amely a világ lakossága nagy többsége rovására képes fenntartani saját előjogait. Mára a neomalthusianizmus az angol–amerikai uralmi politika részévé vált olyan intézményeken keresztül, mint a Világbank, az IMF és a többi, például a Bilderberg-csoport és a Trilaterális Bizottság. Ezeken keresztül hajtják végre a mai birodalmi politikát. Ez uralja valójában azokat a gondolkodási folyamatokat, amelyek megakadályozzák a világot abban, hogy kilépjen ebből a régi posztkoloniális és birodalmi paradigmából. A neomalthusiánus gondolkodás az egyik fő okozója a háborúknak és a konfliktusoknak, sőt egy esetleges globális nukleáris háborúnak is. Célja továbbra is az, hogy a világot gyarmati és birodalmi létformában tartsa. Az egyre drámaibb világméretű feszültség tehát annak következménye, hogy a fennálló geopolitikai hatalmi struktúra kétségbeesetten próbálja érvényben tartani uralmát a nemzetek többsége fölött, amelyek azonban immár új irányba mozdulnának el, a többpólusú világrend felé.

– Mi következik ebből? Békés átalakulás vagy világháború?

– A világ számára a jó megoldás nyilvánvalóan az, hogy a rothadó régi hatalmi struktúrát egy új, életképesebb és igazságosabb gazdasági rend váltsa fel békésen.

– Kína is fellépett a színpadra, és követeli az őt megillető helyet a világpolitika alakításában. Vagy ez csak azok vágyálma, akik az angol–amerikai hatalmi struktúra alternatívájára vágynak?

– Kétségtelen, hogy Kína globális gazdasági hatalommá vált. Ha történelmét dinamikusan fejlődő folyamatnak tekintjük, nem egy lezárt múltat látunk, ami nem függ össze a jelennel és a jövővel. Kína a XVIII. század közepén a brit ágyúk célkeresztjébe került, amit szemérmesen ópiumháborúnak neveznek, de Kínában „a nagy megaláztatás” néven emlékeznek rá. Ezt megelőzően Kína a XVI–XVII. században, vagy talán még korábban az európait tekintve is a legfejlettebb civilizáció volt a bolygón. Most tehát az történik, hogy a Hszi Csin-ping elnök által irányított politikával nyitni kezdenek. Egy elszegényedett nemzet létformáját a világtörténelem egyik legsikeresebb gazdasági átmenetévé alakították át. Még mindig a világ második gazdasági hatalmának nevezik magukat, de a valóságban, ha a tényleges gazdaságot nézzük a valódi termelés és infrastruktúra szempontjából, azt látjuk, hogy Kína felemelkedett és elfoglalta az első helyet mint az egyik nagy civilizáció, és már vezető szerepet tölt be a világban. Az Övezet és Út kezdeményezésen keresztül terelgetik a fejlődő világot, az úgynevezett globális többséget az új gazdasági megállapodások felé, amelyek határozottan más jellegűek, mint a régi gyarmati rendszer. Kína ugyanis tiszteletben tartja a nemzetek szuverenitását, és lehetővé teszi, hogy ezek az országok, amelyek az Övezet és Út kezdeményezéssel együttműködnek, önként döntsenek arról, hogy részt vesznek-e benne vagy sem.

– Kína tehát békés hatalom?

– Nem alkalmaznak erőszakot, mint a régi gyarmatosítók. Ők befogadóak, hajlandók nyíltan együttműködni a világgal, nem csak a fejlődő országokkal, de remélhetőleg az európai nemzeteket, sőt végül az Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot is bevonják ezekbe az új struktúrákba. Kína sajátos történelme okán olyan folyamatot indított el, amely megváltoztatja a globális világhelyzetet. Ezt szokta Hszi Csin-ping „közösség az emberiség közös jövőjéért elnevezéssel illetni.

– A nyugati mainstream média válasza erre az, hogy az Övezet és Út kezdeményezés adósságcsapda. Azzal vádolják Kínát, hogy elviselhetetlen terhet rak a szegény országok vállára.

– Ez a nyugati hatalmi politika taktikája. Most adósságcsapdának nevezik. Nemrég még kockázatmentesítésnek és túlkapacitásnak hívták, vagyis azt állították, Kína túl sokat termel a saját fogyasztásához képest, és ezért nemzetközi piacokat nyit meg a fejlődő országokban és az egész világgazdaságban. Ezzel az állítással az a baj, hogy a globális fősodrú média az angol–amerikai hatalmi struktúra szócsöveként működik. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság vezető hírmédiumainak többsége, amely a hatalmi struktúrát képviseli és alapvető összhangban áll az uralmi gondolkodásmóddal, azt mondja, akkor sem fogjuk feladni az irányítást és a hatalmunkat, ha a világtörténelem jobb alternatívát kínál. Márpedig az Övezet és Út kezdeményezés ilyen új alternatíva. Voltak idők, amikor mind az Egyesült Államok, mind az európai nemzetek egészen másképp gondolkodtak a gazdaságról. Sajnos a második világháború utáni neomalthusiánus nemzetközi pénzügyi világ része lett az úgynevezett lebegő dollárrendszer, amelyet azért hoztak létre, hogy megvédje a globális birodalom hatalmát. Nem akarnak lemondani róla és a befolyásról. Kína most a globális Délnek kínálja fel a lehetőséget a felemelkedésre, a szegénység felszámolására és egy modern és sikeres fejlesztési politika megteremtésére. Az adósságcsapda vádját tehát elsősorban a nyugatiak befolyásolására használják, akiknek tömegei nem értik a gazdaság alapvető szempontjait. A nyugati elitek félnek a nyugati gondolkodásmód megváltozásától, ami a Kínával és az Övezet és Út kezdeményezéssel való békés kapcsolódás esélyét hozná el. Pedig ez átvezetné a világot a globális szegénységből egy új, az emberiség közös érdekeit képviselő paradigmába.

– Hogyan gondolkodik Kína Európáról? És hogyan látja Kínát Európa?

– Európa nagyon sokat adhat Kínának. Ha Európa elszakadna az uniós diktátumoktól és visszanyerné szuverenitását, nagyban hozzájárulhatna a globális szegénység felszámolásához, a globális gazdasági fejlődéshez és modernizációhoz. A problémát maga az Európai Unió jelenti, amely úgy van felépítve, hogy felügyelje és semlegesítse a nemzeti szuverenitást, alárendelt szerepet játszva abban, amit az angol–amerikai birodalom és a NATO tesz. Még van kétoldalú kereskedelem Európa és Kína között, amelyet nem állítanak le, főként azért, mert az európai gazdaságok erősen függenek a Kínával folytatott kereskedelemtől. Magyarország és Szerbia Orbán miniszterelnök és Vučić elnök vezetésével számos fronton ma sem követi az EU ütemtervét, vagyis Európa egészét tekintve nagy a potenciális nyitás lehetősége. Néhány európai ország önállóbb álláspontot képvisel, és kezd elszakadni ettől a befolyástól, felismeri, hogy saját érdekeiknek megfelelően érdemes támogatni az infrastruktúra-fejlesztés egyes elemeit. Erre példa a Budapest és Belgrád közötti vasúti összeköttetés fejlesztése, amely olyan szerkezetet eredményezhet, ami jelentősen megváltoztatja a termelékenység és a fejlődés paramétereit e két országban. Tehát ha a döntéshozatalban az észérvek és az okos belátás az elsődleges tényező, akkor a világ és Európa ebbe az irányba halad majd. Ugyanez a helyzet lehetne Svédországban is, ám a svéd hatalmi struktúra jelenleg az USA-t és a NATO-t követi.

– Hogyan jellemezné a változó világ kulcsszereplőit, és mit gondol, milyen szerepet fognak játszani a jövőben?

– A döntéshozatalok mögött különböző stratégiák húzódnak meg, amelyek elválasztják az Európai Uniót, az Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot Oroszország, Kína és India gondolkodásától. Egy nyitott és bővülő formáció, a BRICS tíz évvel ezelőtt indult, akkor, amikor az Övezet és Út kezdeményezés. Arra az elképzelésre épült, hogy a nagy és erős szuverén nemzeteknek, mint amilyen Oroszország, India és Kína, olyan érdekeik vannak, amelyek nem feltétlenül igazodnak a dolláralapú rendszerhez. Elutasítják a dolláralapú rendszer azon gyakorlatát, hogy szankciókat vessen ki azokra az országokra, amelyek nem követik az angol–amerikai hatalmi struktúrát. Inkább olyan politikát képviselnek, amely a globális többség érdekeit szolgálja. Ma a Nyugat döntéshozóinak elképzelése nincs összhangban a BRICS elveivel, pedig a BRICS alapító tagjaihoz az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Etiópia és Irán is csatlakozott, valamint további 56 ország, köztük Törökország, amely NATO-tag.

– Elindíthat-e egyfajta veszélyes rivalizálást a BRICS térnyerése?

– A BRICS a nemzeti szuverenitás tiszteletben tartásával dolgozik a gazdasági stabilitásért. A globális veszélyt ma is az erő alkalmazása és az ebből fakadó konfliktusok okozzák. Az ukrajnai és gázai konfliktus valójában az angolszászok és a NATO hatalmi stratégiájának eszköze.

– Többször említette a civilizációs paradigmaváltást. Jó ez nekünk?

– A neomalthusiánus elképzelés helyett, miszerint a kiváltságosok és a hatalmasok érdekei fontosabbak, mint a kevésbé kiváltságosaké, az európaiaknak azon kellene dolgozniuk, hogy összefogjanak például a földrészeket átívelő Övezet és Út kezdeményezéssel. Véget kell vetni az afrikaiakkal, ázsiaiakkal és dél-amerikaiakkal szembeni rasszista politika formájában megnyilvánuló etnikai megkülönböztetésnek is. Az Egyesült Államoknak vissza kellene térnie pozitív hagyományaihoz, amelyekről mint született és ott nevelkedett amerikai állampolgár tudom, hogy léteztek. Létezett egy egészen más történelem, amely leginkább Franklin Roosevelt idejében érvényesült. Létezett a nyitott ajtók politikája, amely arról szólt, hogyan lehet együttműködni a déli országokkal, akkoriban Brazíliával és Dél-Amerika más vezető országaival egy másfajta Övezet és Út kezdeményezés keretében. Acélgyárakat akartunk építeni és olyan fejlesztési politikát megvalósítani, amely felszámolja a szegénységet. Ez az a roosevelti politika, ami sajnos nem valósult meg a háború után. Most már ott tartunk, hogy Dél-Amerika számos országa Kína felé fordul, mert számukra ez az az irány, amelyet érdemes követniük ahhoz, hogy népeiknek jobb jövőt teremtsenek. Nem a leggazdagabbaknak akarnak kedvezni, hanem olyan politikát szeretnének meghonosítani, amely a közjót szolgálja.

– Erre hivatkozva egyre többen utalnak Konfuciuszra, mint akinek elvei szerint a modern Kína kiépül. Egyetért ezzel?

– Konfuciusz tanítása mindig a kínai civilizáció része volt, és ma is az. A Kínában lezajló változásoknak ez az igazi forrása és magyarázata. A nyitás politikája és az Övezet és Út kezdeményezés a Kínai Népköztársaság megalakulása jelent meg, de Kína történelme sokkal hosszabb és sok szempontból sokkal gazdagabb, mint Európáé. A világnak ezt meg kell ismernie. Ha ilyen alapon gondolkodnánk, és ez az én személyes küldetésem a svédországi Övezet és Út Intézet elnökeként, akkor olyan irányba mozdulhatnánk el, ami nagyon-nagyon különbözik attól, ami ma a háborúk és a konfliktusok közepette észlelhető. Fiataljaink sokkal optimistábban látnák maguk előtt életük célját, ami magával hozhatná az aktívabb és elkötelezettebb együttműködést a világ ügyeiben.

– Az európai társadalmak fuldokolnak a tömeges migráció tengerében. Hogyan kapcsolódik az ön által felvázolt új forgatókönyv ehhez a kérdéshez?

– A bevándorlás Európába azért zajlik, mert az érintett országok, ahonnan a bevándorlók érkeznek, elszegényedtek, háborúk sújtották őket. Ha Afrikában olyan infrastrukturális modernizáció kezdődne, mint amilyet most erőteljesen javasolnak a Kína–afrika Együttműködési Fórumon, akkor az afrikaiak boldogulása saját országukban idővel alapja lehetne annak, hogy turistaként, ne pedig menekültként érkezzenek Európába. A gond az, hogy a jelenlegi dolláralapú rendszer kényszeríti rájuk a szegénységet, ami miatt már akkora arrafelé a kétségbeesés, hogy szinte bármit megtesznek a menekülés érdekében. A túlélés ösztöne minden emberben működik. Ám ha az egyénnek megfelelő és tisztességes életszínvonalat biztosítunk, de nem segélycsomagokkal, hanem a tényleges, valódi fejlődést segítjük, ami lehetővé teszi az afrikai nemzeteknek, hogy modernizálódjanak, akkor megszüntetjük ezt a kétségbeesést, és ezzel megszüntetjük az emberek azon vágyát, hogy a szörnyű körülmények elől elmeneküljenek. Ehelyett egy olyan világszerkezetet kapunk, ahol az emberek barátként látogatják egymást. Ha meg akarjuk szüntetni a migráció problémáját és az ehhez hasonló kihívásokat, amelyeket őszintén már csak Olaszországban és Magyarországon vitatnak meg, akkor fel kell ismernünk, hogy a szegénység felszámolásán alapuló új gazdasági rend a megoldás minderre.