Hirdetés

– Macron nyerte áprilisban az elnökválasztást, néhány hónap múlva a törvényhozási választáson is az elnök pártja szerezte a legtöbb mandátumot. Azonban a győzelem értékét csökkenti, hogy rekordalacsony részvétel mellett sikerült győznie, illetve a démonizált jobboldallal és a radikális baloldali Mélenchonnal szemben is kis különbséggel sikerült diadalmaskodnia. A francia elnök csekély társadalmi támogatottsággal a háta mögött vág neki a most kibontakozó válságnak. Mi történt azóta Franciaországban?

– Macron folyamatos alkudozásra van kényszerítve a kormányzás biztosításához. A helyzet úgy néz ki jelenleg, hogy a legkisebb képviselőcsoport a republikánusoké. Ők használják ki leginkább a helyzetet, az elnök ugyanis velük tud a legkönnyebben megállapodni. Időnként szövetségesként, időnként ellenzékként viszonyulnak a kormányhoz. A Marine Le Pen által vezetett Nemzeti Tömörülésnek idén 89 képviselőt sikerült a törvényhozásba juttatnia. Történelmi sikert arattak. Soha a párt fennállása óta, beleértve a Nemzeti Front időszakát is, nem szereztek ennyi képviselői helyet. Mióta azonban beültek a parlamentbe, egyáltalán nem lehet hallani a hangjukat. Nem akarnak kockáztatni, valószínűleg kivárnak, és amúgy is küzdenek a társadalmi elfogadottságért. A visszafogottságra alapozott taktika a választásokon bevált. Mélenchon és mozgalma azonban pont az ellenkezőjét teszi annak, mint amit a Nemzeti Tömörülés, vállalják a konfliktust. Az ő stratégiájuk a zajkeltés. Minden alkalmat kihasználnak, hogy beszéljenek róluk, hogy ők formálják a közbeszédet .

– Kicsoda Mélenchon, kik alkotják a mozgalmát?

– A radikális szocialista Mélenchon által létrehozott baloldali összefogásban a balközéptől a kommunistákon át a zöldekig minden baloldali szerveződés helyet kapott. Ő maga két évtizeden át volt a szocialista párt szenátora, a rendszer része, kitüntetett helyzetben levő képviselője. Érthetően fogalmazva, egy igazi apparatcsik, aki élvezte státusa előnyeit. Aztán fellázadt. Legalábbis ilyen képet igyekszik mutatni magáról. Sokan azonban kételkednek abban, hogy ez a fordulat őszinte volt, gyakran éri az a vád, hogy a kontrollált ellenzéket jeleníti meg. Nem mellékes az sem, hogy a jelek arra utalnak, a kormány számára fontos kérdésekben mindig számíthatnak Mélenchon támogatására, vagy legfeljebb enyhe ellenállást fejt ki. Nem igazi ellenzéki vezető, nem forradalmár, nem akarja megdönteni a rendszert, mert ezer szállal kötődik hozzá. Rendszerpárti, csak nem szereti Macront, azt akarja, hogy ő és a barátai vezessék az országot. Beszél néha arról, hogy kéne egy hatodik köztársaság, hogy rendszerváltást hajtana végre, de valószínűleg csak a kamerák előtt játssza az erős akaratú politikust. Ez csak színház.

Korábban írtuk

– Az utóbbi napokban azonban több tízezer embert vitt az utcára a megélhetési válság elleni tüntetésen. Jelent Macronra nézve bármiféle veszélyt az, hogy egy fősodorbeli politikus állt az elégedetlenek élére?

– Szerintem Macronnak megfelel ez a helyzet. Számára éppen az volt veszélyes a sárgamellényesek lázadásában, hogy függetlenek voltak. Próbálták a politikusok átvenni a mozgalmat, de nem sikerült. A tömeg mindig elutasította a pártok próbálkozásait. Most, hogy a baloldali összefogás állt a tüntetések élére, Macron azt mondhatja, nem a francia társadalom forrong, csak a baloldal hergeli a népet.

– A szakszervezetek nem vettek részt a Mélenchon tüntetésén. Ez összefügg azzal, hogy a kékgallérosok továbbra is szeretnék távol tartani magukat a politikai pártoktól?

– Azt kell mondanom, hogy a francia szakszervezeteket már nem szabad ennyire komolyan venni, nincsenek érdemi megfontolásaik. Vége szakadt annak az időszaknak, amikor még pártoktól függetlenül képesek voltak megszabni a politikai viták menetét. Vannak sztrájkok, most például az olajfinomító üzemek dolgozói hagytak fel a munkával. Ezek hatékony lépések, de képtelenek mozgósítani a munkások nagy tömegeit. Ennek egyik oka a szakszervezetek elhiteltelenedése és az, hogy alapvetően egyre kevesebben vannak a klasszikus értelemben vett munkások. A vasutasok és a kőolaj-finomítóknál dolgozó kétkezi szakemberek jelentik az utolsó rétegét a régi munkásságnak. A francia munkavállalók többsége a szolgáltatóiparban dolgozik, az utóbbi néhány évtizedben gyakorlatilag eltűntek a gyárak Franciaországból.

– Nem tudom elengedni a hatalom erőszakos fellépésére vonatkozó kérdést. A mostanában szerveződő megmozdulásokkal megtörténhet az, ami a sárgamellényesek lázadásával, hogy gyakorlatilag vérbe fojtja a hatalom?

– A sárgamellényesek lázadása egy spontán reakció volt, az emberek utcára vonultak az emelkedő üzemanyagárak miatt, aztán az erőszakos rendőri fellépés miatt elszabadult a pokol. Jól látható, hogy Macron attitűdje semmit nem változott, bármikor megismétlődhet az, ami néhány éve. A rendőrség a két héttel ezelőtti tüntetésen is beavatkozott, kifejezetten erőszakosan. Az emberek a megélhetésüket fenyegető áremelkedések miatt vonultak utcára, a rendőrök pedig rájuk támadtak.

– Úgy tudom, hogy fekete ruhás anarchisták jelentek meg, akik törni-zúzni kezdtek. Miattuk kellett beavatkozzanak a rendőrök. Mikor erről olvastam, az jutott eszembe, hogy éppen kapóra jött a hatalomnak, hogy újra bevethették a rendőröket. Mintha az anarchista csoportok megjelenése provokáció lett volt.

– Elképesztően szomorú, de a szándékos provokáció nem zárható ki. A televíziók felvételein látható, hogy hétköznapi emberek tüntettek, egy részük nem is feltétlenül ellenzéki. Franciaországban megszokott, hogy egy ügy vagy döntés miatti tüntetésre pártkötődéstől függetlenül is kimennek az emberek, hangot adva a véleményüknek. Aztán megjelentek a maszkos anarchisták, akik miatt a rendőrség oszlatni kezdett. Békésen sétáló embereket kergettek az utcán, olyanokat, akiknek nem takarta maszk az arcát, nem dobáltak, a rendőrök mégis szétverték őket. Olyan jelenetek játszódtak le Párizs utcáin, mint amilyennek Budapestet festi le a nyugati liberális média. Pedig épp a francia mintademokráciában verik össze az embereket, illetve ilyen képeket utoljára 2006-ban lehetett látni Magyarországon.

– A szándékos provokációt erősíti az is, hogy a rendőröknek elvileg vannak eszközeik arra, hogy elszeparálják a rendbontókat a tüntetőktől. Mégis újra a békés tüntetők húzták a rövidebbet.

– A rendvédelmi szervektől több szakértelmet vár el az ember. Elvileg jól ismerik ezeket a szélsőbaloldali csoportokat, tudják, kik ők, mit csinálnak. Mégis hagyják, hogy a maszkos alakok egy békés tüntetést erőszakba taszítsanak. A francia rendőrség és a titkosszolgálatok is ismerik ezeket a szervezeteket, miért nem léptek fel ellenük? Az sem érthető, hogy miért nem oszlatják fel az Antifa mozgalmat. Jobboldali szervezeteket alkotmányellenes módon szüntetnek meg egyik napról a másikra, egy kifejezetten erőszakos csoport ellen pedig nem tesznek semmit. Pedig az Antifa csoportok működéséhez konkrét bűncselekmények kötődnek. Kinek az érdeke, hogy ezek a mozgalmak tovább működjenek? A helyzet az, hogy mindig kapóra jönnek Macronnak ezek a titokzatos figurák, amikor a hatalom az őszintén baloldali pártok és az általuk szervezett megmozdulások ellen akar fellépni. A jogszabályokat betartva, szervezett tüntetéseken mindig megjelennek az Antifák, a Black-block és a hasonló szervezetek emberei. Törnek-zúznak, és máris indulhat a rendőrroham. Ez ilyen egyszerű játék.

– A szerzői jog Gyurcsány Ferencé. Az ő rendőrei alkalmazták ezt a módszert először 2006-ban. Nálunk a csuklyások voltak a mai maszkosok elődei, és ugyanaz volt a feladatuk, kiprovokálni az erőszakos rendőri fellépést. Most, hogy az energiaellátási problémák egyre több országban keltenek elégedetlenséget, tüntetésekre is lehet majd számítani. Franciaországot egyébként hogyan érintik a szankciók?

– Franciaországnak nincs olyan nagy szüksége az orosz gázra, mint Németországnak és Közép-Európának. Kellemetlen a hiánya, de nem okoz akkora problémát, a francia gázszükségletnek mindössze 17 százaléka származik Oroszországból. Kőolaj tekintetében is képes más forrásokból beszerezni a szükséges mennyiséget. Tehát a helyzet az, hogy a szankciók hatása közvetlenül nem érinti olyan súlyosan Franciaországot, közvetve azonban nagyon is. A német gazdaság számára ugyanis hatalmas károkat okoznak az Oroszország ellen bevezetett szankciók, ez pedig komolyan kihat Franciaországra is. Az európai országok gazdasága erős kölcsönhatásban van; ha Németország sebet kap, akkor előbb-utóbb Franciaország és Magyarország is vérezni fog.

– Egy baloldali politikai fordulat változást hozna a szankciós politikában?

– Mélenchonék képtelenek lennének szembemenni a jelenlegi irányvonallal. Bár a radikális baloldali erők készek lennének arra, hogy felülértékeljék a jelenlegi irányt, a zöldeknek sokkal erősebb a befolyása a baloldali összefogáson belül. Azt pedig tudni kell, hogy a zöldpártok Európában mindenütt az amerikai érdekek ügynökeiként működnek. Olyan politikát kényszerítenek az egyes európai kormányokra, amelyek az adott ország számára hátrányosak, Amerika geostratégiai és gazdasági érdekeinek azonban kedveznek. Bizarr módon ezzel egy olyan nagyhatalom érdekeit képviselik Európában, amelyik a legkevésbé sem zöld.

– Nemrég Macron elnök nyilvánosan felcsattant, amiért az amerikaiak és a norvégok barátságtalan módon négyszeres áron adják a cseppfolyósított gázt az európai piacon. Van esély arra, hogy Macron irányt váltson a szankciók tekintetében?

– A jelenlegi zűrzavarban egyre nehezebb a jövőt kiszámítani, de akár fordulat is jöhet. Az is elképzelhető, hogy a sárgamellényesek lázadásánál sokkal erőteljesebb megmozdulásra kerül sor Franciaországban, ahogy arra is nagy esély van, hogy Németországban komoly gondok adódjanak, és akkor a német ipar urai lázadnak fel. Bármi lehet. Egy biztos, történelmi tél lesz a mostani. Amit az elnök mondott, az néhány hónappal korábban még orosz propagandának számított, most pedig mindenki elismerően bólogat. Úgy gondolom, a háttérben az áll, hogy a francia gazdaság erős emberei kezdik megelégelni a jelenlegi irányt. Most zárt be az utolsó francia üveggyár. Kis boltok, pékségek húzzák le a rolót a gázhiány miatt. Közben az euró gyengül, a dollár erősödik. Sokan kezdik úgy érezni, mintha Amerika a szövetségeseitől szippantaná el a gazdasági életerőt, mint egy vámpír. Franciaországban amúgy is létezik egy történelmi, az amerikai hegemóniát ellenző attitűd, ami sem a bal-, sem a jobboldalhoz nem kötődik kizárólagosan. Mélyebben gyökerező jelenségről van szó. Az USA-kritikus hang erősödik. Annyira egyértelmű, hogy mi történik, hogy az jobb- és baloldalon is sokakat fölháborít. Bejelentették például, hogy télen áramszünetekre lehet számítani. Azt mondják, hogy időszakonként mindössze két órára kapcsolják le az áramszolgáltatást, de attól félek, ugyanúgy járunk ezzel is, mint a koronavírus miatti lezárásokkal. Két hetet ígértek, majd újabb két héttel hosszabbították meg a karantént. Végül az emberek elfogadták, hogy két évig be lettek zárva.

– Párizs, a fény városa. Nehéz elképzelni áramszünet alatt.

– Sorra történnek korábban elképzelhetetlennek hitt dolgok. Az olajfinomítók dolgozóinak sztrájkja miatt a franciák kétharmada nem jut benzinhez. Órákat kell várni tíz literre. Egy Párizs melletti benzinkutat a helyi fiatalok privatizáltak. Csak a helyiek tankolhattak ott, a nem helyben lakók egy bizonyos adó megfizetése mellett kaphattak csak üzemanyagot. Ilyen jelenségek közepette az esetlegesen állandósuló áramszünet nem is tűnik olyan elképzelhetetlennek.