Totális önfeladás

2015-ben a Hamburgi Világgazdasági Intézet (HWWI) egyik tanulmánya megállapította, hogy Németországban születik a legkevesebb gyerek a világon. A HWWI az ezer főre eső éves születések számát vizsgálta. Ez mindössze 8,2 volt, amivel Németország negatív világrekorder lett. Európa vezető gazdaságában 1972 óta minden évben többen halnak meg, mint ahányan születnek. A trend a következő évtizedekben várhatóan fokozódni fog, prognosztizálja a demografie-portal.de.

Míg az 1950-es, 60-as években Németországban lényegesen kisebb lakosságszám mellett több mint egymillió gyermek született évente, a hetvenes évek közepétől, a fogamzásgátló tabletták elterjedésétől kezdve a termékenységi ráta 1,4-re zuhant. A legtermékenyebb év az 1964-es volt, amikor 1,36 millió gyermek jött világra. A ráta ekkor 2,53 volt.

Nagy különbség volt az ország keleti és nyugati része között: míg Nyugat-Németországban már a hetvenes évektől 1,5 alatt volt a termékenységi ráta, az ország keleti felében ez a negatív trend csak a kilencvenes években jelentkezett, de akkor olyan erővel, hogy ez az érték 1990 és 2000 között 0,5 és 1,0 közé zuhant.

Először 2015-ben nőtt a szülőképes korban levő nők száma, a bevándorlás következtében. A migráció hatására 2020-ban már 770 ezer gyermek született Németországban, 110 ezerrel több, mint a történelmi mélypontnak számító 2011-es évben. 2020-ban mínusz 210 ezer volt a szaldó, amit pontosan ugyanekkora bevándorlással egyenlítettek ki. Ám időközben kiderült, hogy a demográfiai válságot a bevándorlás sem oldja meg, a jövőben ugyanis fokozódó népességfogyásra lehet számítani: a lakosság tovább öregedik, a születések száma az előrejelzések szerint tovább csökken a migráció ellenére is. Ennek oka a lakosság korcsoportonkénti összetételében keresendő.

2020. december 31-én 770 ezer egyévesnél fiatalabb csecsemő élt Németországban, miközben meghaladta a 24 milliót a 60 évesnél idősebbek száma. A húsz éven aluliak (akik a közeljövőben munkaképes korúvá válnak) 16,21 millióan voltak, a jelenleg munkaképes korú lakosság pedig 48,68 millió főt tett ki. Ezen belül a legnépesebb csoportba, a 40–65 éves korosztályba 29,2 millióan tartoznak. Legtöbbjük öt-tíz-húsz éven belül nyugdíjba megy, és az utánpótlás alig több, mint a jelenlegi munkaképes korosztály fele, miközben kiugróan megnő a gondozásra szoruló idősek aránya.

A Német Szövetségi Statisztikai Hivatal legfrissebb előrejelzése szerint 2050-re a születések és halálozások egyenlege évi 400 ezernél is többel lesz mínuszban, amely szám a várható bevándorlás mértékét is meghaladja. Vagyis a népességfogyást már a bevándorlás sem állítja meg.

Ilyen körülmények között egyenesen érthetetlen, miért volt az új, balliberális német kormány első intézkedéseinek egyike, hogy felforgassa az eddigi családpolitikát. A hátrányos nemi megkülönböztetés elleni küzdelem jegyében kormánybiztost nevezett ki, aki az úgynevezett queer emberek jogaiért (mindenki, aki eltér a normálistól) felelős. Sven Lehmann zöldpárti parlamenti államtitkárnak az lesz a feladata, hogy „nemzeti akciótervet készítsen, amely alapján Németország a diszkrimináció elleni küzdelem élharcosává válhat”. Ezt az új családügyi minisztérium jelentette be.

Sven Lehmann kinevezésekor közölte: „Az újonnan létrehozott queerkormánymegbízott intézménye mutatja, mennyire fontos a szövetségi kormány számára a sokszínűség elfogadtatása. Minden embernek joga van szabadon, biztonságosan és egyenlő jogokat élvezve élni. Az új kormány az önrendelkezés vezérfonalát követve progresszív queerpolitikát folytat, családpolitikája a társadalmi realitás mentén kiterjed a különböző családmodellekre. Az emberek szexuális irányultságának és nemi identitásának védelmét az alaptörvényben kell biztosítani” – olvasható a kormánymegbízott hivatalos közleményében.

Az új kormány koalíciós szerződése végleg szakít a természetes család fogalmával: nem magától értetődő többé, hogy az apa férfi, az anya nő, a családot pedig apa, anya és gyermek alkotja.

Miután 2017 óta törvényessé vált az azonos neműek házassága és gyermeket is örökbe fogadhatnak, a gyermek szülei lehetnek férfiak, nők, homoszexuális párok, emellett lehetővé válik az embrióadományozás és a béranyaság is. Nem kell többé házasságkötés sem az örökbefogadáshoz, lehetőség van viszont nemváltoztató műtétre, így az is megtörténhet, hogy a gyermek vér szerinti anyja férfivá operált nő, apja nővé operált férfi, ráadásul az új családfogalom harmadik személy belépését sem zárja ki a felelősségközösségből, és mindezt törvényekkel garantálja.

Mi ez az egész? Sokak szerint a romló demográfiai adatok, a válások, az LMBT-tanok terjedése és a széteső családok hátterében egy sehol máshol nem tapasztalt rideg gyermekellenesség áll, egészen a szélsőséges gyermekgyűlöletig. Kávézók, éttermek, szállodák, fürdők tanúskodnak erről, ahová 14 év alattiak a nyugodt légkör érdekében nem léphetnek be, felgyújtott babakocsik, lenéző, lesajnáló tekintetek és zajvédelmi falak az óvodák körül… A gyermekgyűlölet hétköznapi jelei.

A német médiában gyakran zavaró tényezőként, a személyes kibontakozásnak, a karrier, a szabadidő tartalmas eltöltésének, az egyén önmegvalósításának akadályaként szerepel a gyermek, és ehhez most egy új jelenség társult: a rosszul értelmezett és átideologizált klímavédelem. Egyre többen utasítják el a gyermekvállalást azért, mert szerintük nem lesz élhető az a világ, amelyben felnőnének. Mások attól tartanak, hogy minden további gyermek növeli a szén-dioxid-lábnyomot a világban, állítja Erich Striessnig, a Bécsi Egyetem Demográfiai Intézetének kutatója. Nagy médiafigyelmet kapnak olyan nemzetközi mozgalmak, mint például a Birth Strike, amelynek tagjai a gyermekvállalást azért utasítják el, mert azt hiszik, hogy ezzel menthetik meg a bolygót. Ez az ideológia rohamosan terjed, ám korántsem új. Gyökerei a hatvanas évek diáklázadásaiig, a szexuális szabadság kikényszerítéséig nyúlnak vissza.

Már 1968-ban arról értekezett Paul R. Ehrlich Népességbomba című művében, hogy a föld hatalmas népességrobbanás küszöbén áll. A hetvenes évek elején a Római Klub nevű kutatócsoport A növekedés határai című tanulmányában azt állította, hogy hamarosan kimerülnek a tartalékok, ha a világ népessége tovább nő. Figyelemre méltó, hogy e tanok terjedése időben egybeesett azzal a fent részletezett demográfiai fordulattal, amelynek negatív következményei a hetvenes évek óta sújtják Németországot és vele egész Európát. Nyilván nem a véletlen műve, hogy ezzel az ideológiával egy időben terjedtek el széles körben a fogamzásgátló tabletták is.

A Zöldek ideológiája ma arra a fenntarthatósági kutatásra hivatkozik, amelyben a svéd Seth Wynes és Kimberly A. Nicholas megállapítja, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez nem elegendő, ha lemondunk az autózásról, a repülésről és a húsevésről: le kell mondanunk a gyermekvállalásról is, mert minden meg nem született gyermekkel évi 58,6 tonna szén-dioxid-kibocsátást spórolunk meg…

Ha már a kibocsátásnál tartunk: nem inkább a szénerőműveket kellene bezárni Németországban az atomerőművek helyett? Az új kormány koalíciós szerződése szerint ezek a füstokádók 2030-ig üzemelhetnek… Nem ez az egyetlen ellentmondás az önfeladásra épülő balliberális–zöld doktrínában… Thilo Sarrazin nem tévedett: Németország felszámolja önmagát.