„A tisztaság a legfontosabb” – Botrányba fulladt a kerékpáros világverseny

Dopping, dopping, dopping. Vélhetően ez a három szó kerül majd be a történelemkönyvekbe az idei Tour de France kerékpáversenyről szóló rövid szócikkekhez. És bár a Tour körüli botrányok hosszú évekre nyúlnak viszsza, úgy tűnik, az idén végül átlépték a sportszerető közvélemény és a szakma tűrésküszöbét is. Kizárt és letartóztatott versenyzők, visszalépő szponzorok, forrongó indulatok – mintha maga a sportvilág is fellázadt volna az őt egyre vastagabban belepő mocsok ellen.

A sportrajongó, aki leül a televízió elé, hogy figyelemmel kísérje a Tour de France-t, nem hétköznapi emberek átlagteljesítményére kíváncsi. Három hét alatt letekerni 3500 kilométert, azaz naponta közel 200 kilométert megtenni alig négy-öt óra alatt – ez pedig már az emberi teljesítőképesség határait súrolja. Nem véletlen, hogy a kerékpársport mindig is a dopping által leginkább érintett sportágak közé tartozott. Az utóbbi évek súlyos doppingbotrányai után azonban többen már a sportág végét jósolják és azonnali változtatásokat sürgetnek. Már a tavalyi, közel száz versenyzőt, köztük élvonalbeli kerékpárosokat is érintő botrány után is nehéz volt komolyan venni a Tour de France-t. Idén nyáron szintén hiába volt „A tisztaság a legfontosabb” a francia kerékpáros körverseny rendezőinek jelmondata. A viadalon 21 csapat 189 versenyzője méretette meg magát, ahogy azonban már a Tour kezdete előtt a korábbi versenyzők megállapították: „dopping nélkül a legjobb százba sem lehet bekerülni”. A 94. alkalommal megrendezett verseny hírnevét az még csak megingatta, hogy a tavalyi győztes Floyd Landisről utólag kiderült, hogy doppingszereket használt, és valószínűleg megfosztják az elsőségétől, ám a május végén kitört széles körű doppingbotrány már szinte porig rombolta a sportág renoméját.

A legnevesebb német csapat, a T-Mobile (amely az 1990-es években Telekom néven futott) két korábbi orvosa ugyanis elismerte, hogy szándékosan adtak doppingszereket a csapat kerékpárosainak, s ezután a csapat régi versenyzői közül többen is bevallották, hogy tiltott szereket kaptak. A botrány közepén a német csapat egyik legnagyobb sztárja, a dán Bjarne Riis is kiállt a nyilvánosság elé a beismeréssel: ő is tiltott szereket használt.

– Doppingoltam, EPO-t szedtem. 1993-tól öt éven keresztül a mindennapjaimhoz szervesen hozzátartozott a doppingolás. Én magam vásároltam, de orvosi felügyelet mellett szedtem. Négyezer egységgel indultam neki a ’97-es Tournak, minden másnap injekciót kaptam. A vörösvérsejtjeim így föltehetőleg állandóan a tiltott határ közelében voltak, a tüdőm oxigénkapacitása megnőtt – vallotta be az 1996-os Tour győztes kerekese, aki azt sem titkolta, hogy emellett rendszeresen növekedési hormont és Cortisont is kapott.

Riis beismerése után a Telekom másik Tour-győztese, a német Jan Ullrich beismerését várta a kerékpáros világ. 1997-es diadala után ugyanis a német versenyző többször is doppingbotrányba keveredett. Karrierjének végül az vetett végett, hogy több tucat versenyzővel együtt őt sem engedték indulni a 2006-os Touron, mivel kiderült, hogy a spanyol származású dr. Eufemio Fuentes segítségével tiltott teljesítménynövelő módszereket és anyagokat használtak. A Fuentes-botrány alapjaiban rázta meg a sportágat, az orvos lefoglalt doppinglistáján számos versenyző neve szerepelt.

Ilyen előzmények után ebben az évben már a közvélemény – köztük a sportrajongók jelentős hányada – csak Tour de dopingként emlegette a viadalt. Az idei francia körverseny hossza egyébként összesen több mint 3500 kilométer volt. Ez nagyjából azt jelentette, hogy három héten keresztül – egy-két napot leszámítva – mindennap közel kétszáz kilométert kellett letekerniük a kerékpárosoknak a nyár legmelegebb hónapjában, megküzdve a különböző domborzati viszonyokkal is. Minderre a teljesítményre pedig a Tour de France legjobbjai 35-40 km/órás átlagsebességgel voltak képesek. Ilyen körülmények között a legjobbnak lenni pedig már szinte túl van az emberi teljesítőképesség határán.

A Tour csaknem egy évszázados történelmében folyamatosan nőtt a teljesítéskényszer. A legelső Tour de France hossza még 2428 kilométer volt, amit a győztes Garin alig több mint 94 óra alatt teljesített. Az idei körversenyen a kerékpárosok összesen már 3550 kilométert tekertek, ezt a távot a leggyorsabb Contador alig több mint 91 óra alatt teljesítette. 2003-ban az amerikai Lance Armstrongnak a 3427 kilométeres táv teljesítésére 83 óra is elég volt. A teljesítmények közötti különbség akkor is óriási, ha figyelembe vesszük az évtizedek alatt javuló útviszonyokat és a speciális kerékpárokat. A kerékpározás pedig olyan csapatsport, amelyben csakis a legjobb győzelméért küzd az egész csapat, a vízhordók feladata pedig a legjobb segítése. A többiek neve szinte ismeretlen marad. Hatalmas tehát a kényszer: kitűnni a többiek közül.

Az elmúlt években sok bálvánnyal lettek szegényebbek a kerékpársport szerelmesei, az idei Tour de France után azonban sokan már a sportág jövőéért aggódnak. A sokáig a sárga trikót viselő, tehát az összetett versenyben vezető dán Michael Rasmussent ugyanis saját csapata, a Rabobank léptette vissza a versenyzéstől, miután kihagyta a május 8-i és a június 28-i doppingtesztet. A verseny legnagyobb esélyesének tartott Alekszandr Vino-kurovról bebizonyosodott, hogy homológ vértranszfúziós eljárást végeztek rajta. Persze senki sem hitte, hogy szerek nélkül bírná, merthogy a kazah versenyző egy hatalmas bukás után két szakaszt is meg tudott nyerni a körversenyen. Vinokurov lebukása után a csapata minden versenyzőjét visszaléptette a további viadaltól. Egy nappal később a francia kerékpáristálló, a Cofidis is elállt a további versenyzéstől, miután versenyzőjüket, Cris-tian Morenit rendőrök vitték el a csapat szállásáról. Az olasz kerékpáros szintén pozitív doppingtesztet produkált.

Az elmúlt évek nagy lebukásai – egyelőre úgy tűnik – csak egy közelmúltbeli Tour-bajnokot, az amerikai Lance Armstrongot nem érik el. A US Postal versenyzője éveken keresztül sokak bálványa és példaképe volt, mivel hererákja után megszakítás nélkül hétszer volt a francia körverseny bajnoka. Azonban már az első Tour-győzelme után egyre hangosabban kezdtek suttogni arról, hogy fantasztikus teljesítményét doppingszereknek is köszönheti. A kétkedők ugyanis nem értik, hogy egy versenyző, aki súlyos betegsége előtt igencsak beleolvadt a mezőnybe, és a közepes szintű versenyzők közé sorolták, egyszercsak mitől táltosodott meg. Greg Lemond, aki maga is háromszor nyerte meg a Tour de France-t, 2004 elején egészen odáig ment, hogy egy olasz napilapnak kijelentett, elképzelhetetlennek tartja, hogy Armstrong ne doppingolna.

Armstrongra azonban a jog eszközeivel annak ellenére sem sikerült soha rábizonyítani a doppingolást, hogy később kiderült, 1999-es első Tour de France-győzelmekor bizonyosan doppingszert használt. A világklasszis kerékpáros vizeletében ugyanis megtalálták az eritroproteint (EPO-t), amelynek kimutatására azonban akkoriban még nem volt megfelelő teszt, az egy évvel későbbi vizsgálat pedig már nem bírt bizonyító erővel. Ez sem egyedi eset persze, hisze nyílt titok, hogy a doppinghasználók mindig egy lépéssel előrébb járnak, mint az üldözőik. Ahogy pedig azt az Armstronggal jó viszonyt ápoló dr. Michele Ferrari egy interjúban kijelentette: „amit nem mutat ki a doppingvizsgálat, az nem dopping”. Dr. Ferrarit, akit egyébként 2004-ben gyógyszerészeti vétség és csalás miatt jogerősen elítéltek, az EPO-ról úgy nyilatkozott, hogy „az EPO nem veszélyes, de a tőle való függőség az”. Hiába vallotta Armstrongról az évek során több hozzá közel álló ember is – akár bírósági eskü alatt is -, hogy bizonyíthatóan élt doppingszerekkel, az amerikai kerékpáros soha nem bukott le a vizsgálatokon.

Ami a dr. Ferrari által említett függőséget illeti, arról a kerékpársport ismerőinek leginkább Marco Pantani neve jut eszébe. Az 1998-as Tour-győztes olasz kerekest, aki csapatával, a Mercatone Unóval ugyanabban az évben a Giro d’Italiát is megnyerte, 2004-ben holtan találták egy szállodai szobában. A Kalóznak becézett versenyző karrierjét szintén a dopping törte ketté. A korábbi bajnok holtteste mellett több doboz nyugtatót is találtak, és mint kiderült, egy ideje már depresszió és kábítószer-függőség miatt kezelték. Azóta is találgatások tárgya, hogy vajon önkezével vetett-e véget az életének.

Az idei botrányok után többen már az egész kerékpársportot temetik. Egy francia újság úgy fogalmazott, hogy „a Tour meghalt”, a lap szerint a rendezők csak úgy menthetik meg a sportágat, ha néhány évre beszüntetik a viadalt, „hogy kisöpörjék ezeket a drogossá vált versenyzőket”. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) alelnöke, Jean-Francois Lamour pedig egészen odáig ment, hogy azt javasolta, a kerékpársportot törölni kell az olimpia műsoráról. Persze vannak ennél sokkal óvatosabb megoldási javaslatok is. A Tourt rendező szervezet elnöke, Patrice Clerc szerint például ésszerű lenne, ha a jövőben a klubcsapatok mellett nemzeti együttesek is indulhatnának. Az már az idei versenyen is világossá vált, hogy a csapatok szponzorai nem nézik jó szemmel, ha nevüket doppinggyanúval hozzák összefüggésbe. Például a holland pénzintézet, a Rabobank nyilvánvalóan nem örült, hogy az általa szponzorált csapat versenyzőjét, Michael Rasmussent az eredményhirdetéskor a nézők kifütyülték, és napokon keresztül doppingügy miatt forgott közszájon a bank neve.

Az idei Tour-on egyébként a 24 éves, spanyol nemzetiségű Alberto Contadort hirdették ki győztesnek. Az új bajnok azonban nem örül felhőtlenül a diadalának. Ünneplés helyett rögtön azt kezdték el firtatni, hogyan indulhatott el egyáltalán a versenyen, hiszen a spanyol kerékpáros is ügyfele volt a „Doppingdoktor” néven elhíresült Fuentesnek, és szerepelt annak listáján. Contador persze tisztának vallja magát, mint ahogy az idei Tour jelmondata is – meglehetősen cinikusan – a tisztaságról szólt. Hogy van-e jövője a Tour de France-nak, kétséges, hiszen a sportág megtépázott tekintélye és az annak alapját jelentő szponzorok elveszett bizalma akár a véget is jelentheti. A német Bild szerint Contador „olyan kerékpársportnak a szimbóluma, amit ki kell dobni a kukába.”

Kállay-Nagy Szilvia