Tovább él Iliescu sötét öröksége

Augusztus elején állami szertartás keretében, katonai pompával temették el a 95 éves korában elhunyt Ion Iliescut. A keményvonalas kommunista politikus 1990 és 1996 között, majd 2000-től 2004-ig összesen tíz éven át volt a rendszerváltozás utáni Románia köztársasági elnöke.

Annyi más mellett a temetés is megmutatta a román társadalom történelmi megosztottságát, kisebb kormányválság is kialakult miatta, a liberális-globalista Románia Megmentése Szövetség (Uniunea Salvați România, USR) ugyanis a Nemzeti Liberális Párt (Partidul Național Liberal, PNL) által delegált Ilie Bolojan miniszterelnök vezette, az említetteken kívül az Iliescu által alapított posztkommunista Szociáldemokrata Párt (Partidul Social Democrat, PSD), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a 19 nemzetiség képviselőit tömörítő kisebbségi frakció által alkotott kormányból való kilépéssel fenyegetőzött az állami temetés és a nemzeti gyásznap miatt.„

A gyásznapot nem is mindenki tartotta be: hiába rendelt el például a Román Labdarúgó Szövetség gyászszünetet az Iliescu halálát követő napokra, a Temesvár csapatának játékosai aktuális kupameccsük előtt nem sorakoztak fel lehajtott fővel, amikor a játékvezető arra jelt adott, hanem a saját térfelükön passzolgattak. Több román futballklub szurkolói is tiltakoztak a nemzeti gyász ellen, a Dinamó Bukarest ultrái egy kiírást felmutatva egyszerűen szemétnek nevezték Iliescut, akinek temetésén egyébként nem képviseltette magát az RMDSZ, és a jelenlegi államfő, Nicușor Dan államfő sem jelent meg a szertartáson.

Az indulat érthető, Iliescu ugyanis megtestesíti mindazon cinikus hatalomátmentést, szemrebbenés nélkül elkövetett és letagadott bűnt, ami a kelet- és közép-európai rendszerváltozásokra rányomta bélyegét, kisiklatva, eltérítve azokat.

Ion Iliescu 1930-ban született a dél-romániai Olteniţában. A kommunizmus már a családban megfertőzte, nagyapja a cári Oroszországból menekült Romániába, szülőhazájában ugyanis veszélyes bolsevikként körözték, ráadásul zsidó származása miatt is célkeresztbe került. Iliescu apja is meggyőződéses kommunista volt, fia születése után nem sokkal a Szovjetunióba menekült, ahol a hírhedt NKVD ügynöke lett. Később hazatért, második felesége magas beosztású vámhivatali vezető lett az 1945-ös kommunista fordulat után. Ilon Iliescu apai nagybátyja pedig a román kommunista állambiztonság tisztjeként tevékenykedett. Később elbocsátották, egy gyár igazgatója lett, végül egy vita során megölt egy embert, ezért börtönbe került, ahol meg is halt.

Mindezek azért érdekesek, mert megmutatják, hogy egyfelől a keményvonalas kommunista ideológia, másfelől a zaklatott családi élet formálta Ion Iliescu jellemét. Az orosz kapcsolatot ő is tovább vitte, 1950-től 1954-ig Moszkvában tanult – ennek később döntő jelentősége lett. Hazatérve az országos Diákszövetség elnöke lett, 1965-ben beválasztották a Román Kommunista Párt Központi Bizottságába, aminek 1984-ig volt tagja. A zenitjén lévő Ceaușescu-diktatúra hátrébb léptette, a Műszaki Könyvkiadó igazgatója lett. Valószínűleg ebben az időben szemelte ki őt Ceaușescu lehetséges utódaként Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár, aki több forrás szerint moszkvai tanulmányai idejéből ismerte Iliescut.

Az 1989-es romániai események orosz szálát bizonyítja Borbély Imre személyes beszámolója. A 2017-ben elhunyt neves temesvári politológus, a magyar nemzetpolitika jeles gondolkodója és tevékeny formálója a Nagyváradról az 1980-as években Svédországba kényszer-emigrált Tóth Károly Antal tanárnak, publicistának adott hosszú életútinterjúban (Harc a nemzet érdekében, Kárpátia Stúdió, 2017) mondta el, hogy 1989 decemberében a temesvári harcok során egy alkalommal arra lett figyelmes, hogy 3 fekete Dacia áll meg a belváros egyik terén, de az abból kiszálló férfiak nem románul, hanem oroszul beszéltek egymás között. Ma már világos az is, hogy az akkori események a közép-európai szovjet visszavonulásról szóló Reagan-Gorbacsov-alku szerint zajlottak le, ahogy más országokban is, legfeljebb a – Bogár László professzor szakkifejezésével élve – lejátszástechnika volt eltérő. Romániában például a kommunista párt második vonala és a hadsereg vette át látványos díszletek között, de gyakorlatilag puccsal a hatalmat.

Ilyen körülmények között, ezzel a háttérrel lett az ország első embere Ion Iliescu. Aki élete alkonyán igyekezett magáról lemosni a megrögzött kommunistaság vádját, Románia erőltetett NATO- és EU-integrációjára is hivatkozva: ez viszont inkább azt bizonyítja, tudatos eszköze volt annak, hogy a közép-európai térséget, benne Romániát – Csurka István pontos metaforájával – átakasszák a moszkvai húskampóról a New York-ira.

Erre a logikai láncra fűzhető fel a marosvásárhelyi fekete március, a bányászjárások sora (lásd keretes írásunkat!) vagy épp a magyar önrendelkezési törekvések feladására kötelezettséget vállaló, bár semmilyen tárgyalási mandátummal nem rendelkező árulókkal kötött 1992-es paktum a Fekete-tenger melletti Neptunfürdőn – itt három RMDSZ-politikussal egyezett meg a román állam amerikai közvetítéssel arról, hogy az erdélyi magyarság lemond autonómia törekvéseiről, ami kapóra jött Bukarest európai integrációs törekvéseinek. Iliescu nem a demokratikus Románia megteremtője, hanem a Ceaușescu által Románia számára vérrel-kínnal, az államadósság kifizetése érdekében népnyomorítással megteremtett önálló mozgástér felszámolója, akinek utódai ma is meghatározóan formálják a bukaresti politikát. Ez pedig napjainkig döntően befolyásolja az erdélyi magyar nemzetpolitika mozgásterét is.