Tovább gurul a brüsszeli kis gömböc

Az Európai Unió politikai elitje körében évek óta erős a törekvés arra, hogy a „több Európa,” vagyis az egyre fokozódó központosítás jegyében a döntéshozatali mechanizmusokat is megreformálják. Az egyhangú döntés kontra minősített többség vitája korántsem új keletű, és intenzitása a világpolitikai helyzetnek megfelelően változik. A konszenzus hívei szerint ez a döntéshozatali mód keményebb tárgyalásokat ösztönöz, növeli a demokratikus legitimitást, erősíti az egységet, hatékonyabbá teszi a végrehajtást, és pajzsot nyújt a kis államoknak a legnagyobb országok által támasztott követelésekkel szemben. A többségi elv mellett kardoskodók szerint viszont az egyhangúlagosság akadályozza a döntéshozatalt, mindig a minimumra törekszik, „trójai falovakat” engedhet az EU-ba, és megakadályozza, hogy a közösség kiaknázza a globális színtéren meglévő lehetőségeit. Utoljára 2007-ben, a lisszaboni szerződés aláírásakor alakították át a tagállamok és intézmények közti hatalmi egyensúlyt. A szerződés a szakpolitikai területek túlnyomó többségére vonatkozóan minősített többség (ez az EU lakosságának legalább 65 százalékát képviselő országok legalább 55 százalékát jelenti) szükségességét állapította meg, de megerősítette az egyhangúlagosságot bizonyos politikailag kényesnek ítélt területeken, mint amilyen a külpolitika, az adózás, a közös költségvetés és a bővítés.

2023-ban az Európai Tanácsban felállt egy kilenc országból – Belgium, Finnország, Franciaország, Németország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Spanyolország és Szlovénia – álló „baráti csoport,” amely az egyhangúlagosságról a minősített többségi szavazásra való fokozatos áttérés érdekében emelt szót. Szerintük erre a szerződések módosítása nélkül is van lehetőség, de a szabályok átírása mindeddig nem történt meg.

A nagyobb falat persze nem a döntéshozatal mikéntje, hanem a hatáskörök kérdése. Az Európai Unió bizonyos kérdésekben – vámunió, közös kereskedelempolitika stb. – kizárólagos, másokban – belső piac, környezetvédelem, energia stb. – megosztott hatáskört gyakorol a tagállamokkal. Eközben olyan témákban, mint például a kultúra vagy a turizmus csak koordináló, támogató szerepe van. Az adópolitika, nemzetbiztonság, honvédelem és oktatás viszont teljes egészében tagállami hatáskör.

Az Európai Parlamentet azonban ez a megosztás nem igazán érdekli, gyakran bírálják Magyarországot olyan témákban, ami nem tartozik közös hatáskörbe, például hogy beengedik-e az LMBT-szervezeteket a magyar iskolákba, csak hogy egy aktuális vitapontot említsünk. Az Európai Bizottság ennél tovább megy, hiszen rendszeresen ad ki figyelmeztetéseket, sőt indít kötelezettségszegési eljárásokat is tagállami hatáskörökbe tartozó döntések nyomán.

A föderalista, liberális erők most az ukrajnai háborúval kapcsolatos magyar vétók miatt lendültek támadásba a konszenzusos döntéshozatal felszámolása érdekében. Hazánk ugyanis a legtöbb uniós tagállammal szemben ellenzi Ukrajna uniós tagságát és egyre kiterjedtebb anyagi támogatását, ami a magyar álláspont szerint csak még jobban elnyújtja a háborút.

– Ha már nem tudják meggyőzni a magyar kormányt, akkor megkísérlik megkerülni. Az Európai Tanács legutóbbi, március 20-i ülésén jogtechnikai trükközéssel érték el az egyhangú döntést, a háborúpárti dokumentumot ugyanis a magyar kormány elutasította, így a 26 tagállam által megszavazott nyilatkozatot a mindenki által elfogadott szöveg mellékleteként illesztették be, ezzel kerülve ki hazánk ellenállását – magyarázta lapunknak Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője. Megjegyezte, a mostani, 40 milliárd eurós rendkívüli ukrán segélyt is úgy próbálják keresztülverni, hogy közben ne jelentsen problémát a magyar ellenállás.

– A javaslat teljes önkéntességről beszél az alapba történő befizetés esetén; hasonló jogi trükközés volt korábban, hogy amikor egy ehhez hasonló pénzügyi alap létrehozásakor Magyarország tartózkodott, Josep Borrell, az EU közös kül- és biztonságpolitikai főképviselője úgy okoskodott, hazánkat a felhasználás kapcsán sem kell megkérdezni. Néha egyszerűen csak nyílt fenyegetéssel akarnak célt érni – mutatott rá Dornfeld László. – Egy alkalommal például kiszivárgott az információ, hogy Brüsszel bosszúból bedönti a magyar gazdaságot, ha megvétózunk egy számukra fontos háborúpárti javaslatot. És persze a legvégső eszköz az, amellyel régóta fenyegeti hazánkat, amiért a kormány kiáll a nemzeti érdekek védelme érdekében: megvonják a szavazati jogunkat – sorolta.

Az elemző által említett titkos brüsszeli tervet tavaly év elején szivárogtatta ki a Financial Times, eszerint uniós bürokraták arra készültek, hogy ha nem tudják rávenni Magyarországot arra, hogy támogasson egy jelentős támogatási csomagot Ukrajnának, akkor még több uniós forrást vonnának el, célzott intézkedésekkel gyengítenék a magyar gazdaságot és a forintot. A szavazati jog megvonására vonatkozó fenyegetések nem újak, évek óta követeli az Európai Parlament, és sajtóhírek szerint a tagállamok egy része is támogatná már. Igaz, Magyarország ellen az uniós szerződés hetes cikkelye szerinti eljárásnak nem az a típusa van jelenleg folyamatban, amelynek ez lehet a végkimenetele.

Az Európai Parlament balliberális frakciói régóta szószólói a központosításnak, és nem váratlan az sem, hogy a hatalmát lopakodó hatáskörelvonással bővítő Európai Bizottság is leküzdendő akadályt lát a tagállami szuverenitásban – gondoljunk csak a közös vakcinabeszerzésre, amikor kiderült, hogy Ursula von der Leyen privát SMS-ekben tárgyalt a részletekről a Pfizer vezetőivel. Ahogyan arra Dornfeld László rámutatott, a fentebb említett, március 20-i trükközés az Európai Tanácsban történt, abban az intézményben, amelynek a fő feladata az volna, hogy a tagállami vezetők politikai akaratát tolmácsolja a legfontosabb kérdésekben. Az elemző szerint ez azt mutatja, hogy az uniós politikai elitben minden intézményt megpróbálnak beállítani a sorba, mindenhol teljes föderalista uralmat akarnak megvalósítani. Egyértelmű, hogy ez csak úgy lehetséges, ha a brüsszeli bürokrata elit szövetségesekre talál a nyugat-európai vezetők körében, akik a háborús pszichózis hatása alatt nem látják racionálisan a világot, figyelmeztetett. A kompromisszumkeresésre irányuló hagyományos döntéshozatal alapvetően az unió eredeti céljára, a gazdasági együttműködésre van szabva, tehát érthető, hogy miért terhes a brüsszeli birodalmi központban gondolkodók számára a léte.

Dornfeld László szerint ha már a tanácsban is megvan a politikai akarat arra, hogy a kompromisszumkeresés helyett a többségi döntéshozatal felé tereljék az EU-t, akkor a tagállamoknak lehetőségük van a vonatkozó a szabályozást átalakítani.

– Ennek a legtisztább módja egy alapszerződés-módosítás lenne, de mindenki tisztában van azzal, hogy ha ezt egyszer megnyitnák, sosem lenne benne konszenzus. Ám ahogyan arra a már említett kilencek utaltak, a meglévő szabályozás is tartalmaz olyan lehetőséget, amely alapján a tagállamok – egyhangúlag – eldönthetik, hogy a továbbiakban a minősített többség szerinti döntéshozatalra állnak át.

Az elemző kifejtette – utalva arra, hogy az Európai Bizottság elnökét is adó Európai Néppárt a soraiba fogadta Magyar Péter Tisza Pártját –, mindez megmagyarázza, hogy Brüsszel miért áll be újra és újra a magyarországi baloldali globalista üdvöskék mögé:

– Ha sikerülne kormányt váltani Budapesten, rövid úton elintézhető lenne, hogy Magyarország vétója soha többé ne jelentsen problémát. A magyar politikában a Demokratikus Koalíció nyíltan képviseli az Európai Egyesült Államok eszméjét, és Magyar Péternek is volt egy elhíresült okfejtése arról, hogy az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz egy tagállamnak le kell mondania egy kis szuverenitásról, de az unióba való belépéssel ez már egyébként is megtörtént. A „merjünk kicsik lenni” hazai hívei szerint ha a huszonhat másik uniós tagállam mást gondol, mint mi – vagy egy részük ugyanazt gondolja, de politikai okokból nem vállalja fel –, akkor egyenesen szégyen nem igazodnunk, legyen szó Ukrajna uniós tagságáról, anyagi támogatásáról – vagy ki tudja még miről.