Az egyiptomi al-Ahram napilap egyike a világ leghatékonyabb véleményformáló orgánumainak. A Demokrata Oszama Szaraja főszerkesztővel beszélgetett az idén 130 éves újság történetéről és az arab sajtó felelősségéről.

– Kérem mesélje el az al-Ahram történetét! – Az al-Ahram a legrégebben működő arab újság. Egy testvérpár, Bishár és Szelím Tekla alapította Alexandriában 1875 decemberében. Az első szám 1876. augusztus 5-én jelent meg. Eredetileg hetilapként indult, de öt év működés után napilappá alakult. 1900-ban aztán a székhelyét Kairóba helyezte át. A lap első főszerkesztője Szelím Tekla tizenhét évig állt a lap élén, majd öccse vette át a helyét. Az al-Ahram 130 éves története során számos nagy irodalmár és politikus publikált az újságban. A lap Gemál Abdul Nasszer elnöksége idején érte el fénykorát. 1957-ben Mohamed Haszanajn Hajkal vette át a főszerkesztői posztot, ő 1974-ig irányította a lapot. Korának legnevesebb politológusa és újságírója, valamint Nasszer elnök személyes barátja volt. A lap ebben az időszakban nőtte ki magát egyszerű napilapból médiabirodalommá. Ennek gerince persze továbbra is maga az al-Ahram maradt. Haszanajn Hajkal később aztán politikai pályát is befutott, tájékoztatási miniszter lett. Főszerkesztősége idején ő közölte Nasszer elnök hivatalos véleményét. Sokan vannak azonban, akik úgy vélik, hogy a szerep felcserélődött kettejük között, és valójában Hajkal volt az agy, aki tanácsokkal látta el Nasszert. Az al-Ahram szerepe így igencsak megnőtt. Akkoriban még nem volt televízió, és másik lap sem volt az egyiptomi piacon, a tájékoztatás egy kézben volt. Később, bár a médiapiac nyitottá vált, az al-Ahram nem veszített jelentőségéből, sőt az arab világ egészére kiterjesztette hatását. Ez annak is köszönhető, hogy a lap nemcsak politikai, de kulturális téren is igyekezett kiszolgálni olvasóit. Nem szabad elfelejteni, hogy az alapító libanoni volt. Az arab kultúra két pillére pedig az Egyiptomi és a szíriai régió. Az egész arab kultúrának örököse tehát az al-Ahram, amit igyekszünk méltón képviselni. Büszkék vagyunk arra, hogy a lap szerepe a televízió megjelenését követően sem csökkent, sőt megmaradt az elsődleges hírforrásnak, és mindig újat tudott nyújtani olvasóinak. Tanulmányi és kutatóintézeteket tart fent, és az ország legnagyobb elméit foglalkoztatja. Ennek köszönhető, hogy az eladott példányszámot tekintve az egyiptomi sajtópiac 60, hétvégi számaival pedig csaknem 80 százalékát uralja. Az al-Ahram a világ talán egyetlen lapja, mely akármilyen példányszámban is jön ki, mindig elfogy, lényegében tehát nincsenek veszendőbe menő példányaink. A napilap pedig legkevesebb 900 ezer, a hétvégi számunk valamivel több mint 1,5 millió példányban fogy el. – Az al-Ahram több országban, az öböl-államokban, Európában és az Egyesült Államokban is megjelenik. Tartalmukban eltérnek egymástól a különböző kiadások? – Egyiptom lélekszáma mintegy 75 millió. Emellett nagy számban élnek egyiptomiak más arab országokban, akik, ha tehetik, igyekeznek nyomon követni az otthoni eseményeket. Az al-Ahram sokáig a helyi piacra koncentrált, de éppen emiatt az utóbbi időben igyekszünk regionális pánarab sajtóorgánummá válni, és nemcsak az egyiptomi, hanem más arab olvasók igényeit is kielégíteni. Ennek ellenére nem akarjuk elhanyagolni az egyiptomi olvasókat sem. Volt aki úgy vélte, hogy minek keresünk új olvasókat, amikor megvannak a sajátjaink, mi azonban hosszú távra szeretnénk garantálni a jövőnket. – Az internet elterjedésével a világon mindenhol csökkenőben van a nyomtatott sajtótermékek eladott példányszáma. Önök is érzik a bőrükön ezt a folyamatot? – A helyi, illetve az arab piacon egyáltalán nem, a nyugati piacunkon viszont érezzük. A fejlett országokban az emberek könnyen hozzáférnek az internethez, Egyiptomban viszont jóval olcsóbb megvásárolni egy napilapot, mint beülni egy internet-kávézóba, vagy otthoni elérhetőséget biztosítani. Egy al-Ahram mindössze egy egyiptomi fontba (40 forint – a szerk.) kerül, míg egy óra internetezés öt fontba. Ráadásul vannak olyan extrák, melyek kizárólag a napilapok sajátjai és nem pótolhatók az internet által. Ilyenek a publicisztikák, a véleményrovat és a különféle elemzések. Természetesen igyekszünk az interneten is megjelenni, tudván, hogy egyes távoli helyeken a nyomtatott lap nem lehet mindig friss. – Arab lapként mennyire érdeklik önöket a kelet-közép-európai régió eseményei? – Fontosnak tartjuk, különös tekintettel a történelmi kapcsolatra, mely a szocialista időkre nyúlik vissza. Kiemelt figyelemmel követtük, és sokat tanultunk azokból a gazdasági és társadalmi folyamatokból, melyek a közép-európai rendszerváltozások után zajlottak le. A kelet-közép-európai társadalmak problémái nagy hasonlóságot mutattak a közel-keleti országok problémáival. Később a térség sok téren megelőzte a közel-keleti országokat, így bár a történelmi és társadalmi adottságok különböznek, a tanulságokat mindenképp érdemes levonnunk. Több kelet-európai országban vannak tudósítóink, és kutatóközpontunkban külön osztály foglalkozik a térséggel. – Sok nyugati orgánum bírálja az arab kormányokat a sajtószabadság semmibevétele miatt. Hogy látja ezt a kérdést? – Azt mondhatom, hogy Egyiptomban a helyzet ezen a téren különbözik a többi arab országtól. Az elmúlt tíz évben Egyiptomban a sajtószabadság többet fejlődött, mint a világ bármely országában. Különböző pártok és szervezetek alapítottak lapokat, melyek működésébe a kormány nem avatkozik be, sőt számos törvény is született a sajtószabadság biztosítására. – Ennek némileg ellentmond, hogy az Újságírók Határok Nélkül nevű nemzetközi csoport 167 ország közül a 143. helyre sorolta Egyiptomot a szólásszabadság tekintetében. – A legtöbb nyugati megfigyelő nem érti igazán a Közel-Keletet. A kultúrák elbeszélnek egymás mellett. Az Újságírók Határok Nélkül nagy hibát követ el, amikor a nyugati országokhoz hasonlítja az arab országokat, és hasonló mércével méri őket akar vallási, társadalmi vagy politikai téren. A valóságban mérhetetlen különbségek vannak a Kelet és a Nyugat hagyományai között. A meg nem értést leginkább az Egyesült Államok Irak elleni hadjárata példázza. Bevonulásuk előtt azt hitték, hogy a nép üdvözölni fogja őket, és a demokrácia kiterjesztése pusztán a korábbi rendszer megdöntésének a kérdése. A nyugat-európai társadalmak modern berendezkedésűek. Az arab világban viszont más a helyzet. A törzsiség és a hagyományok nálunk nagyon is élő fogalmak. Itt még élnek a régi hagyományok. A családnak, a felmenőknek és a szokásoknak fontos szerepük van a mindennapi életben. Emellett úgy látom, hogy az arab világban a politikai tabuk lassan eltűnnek, maradnak viszont a társadalmi és vallási tabuk. – Ön szerint előny, vagy inkább hátrány, ha egy társadalom szilárdan ragaszkodik a hagyományaihoz? – A modern állam megalkotásához mindenképpen változásokra van szükség, a felekezetiség és a törzsiség a fejlődés kerékkötőivé váltak. Nem vehetjük viszont példaként a Nyugatot, hanem saját kultúránknak és hagyományainknak megfelelően kell szembenéznünk a kihívásokkal. Ha nem így teszünk, az katasztrófához vezethet. Vessünk csak egy pillantást Washington politikájára. Az Egyesült Államok azt képzelte, hogy a terrorizmus elleni háború olyan, mint a nácik vagy a szovjetek elleni harc volt. A terrorizmus gyökerei azonban egészen más okokban keresendők, mint sokan hiszik. Amellett hogy nagy szerepe van a kulturális motívumoknak, nem szabad megfeledkezni más fontos okokról sem. Ilyen a palesztinok ügye, a nyugat beavatkozása a helyi konfliktusokba, a gyarmati idők maradványai, vagy azon álláspont állandó hangoztatása, miszerint itt kultúrák állnak szemben egymással. Ezek mind a Kelet és Nyugat közti szakadék mélyítéséhez vezetnek. A terror ellen tehát nem fegyverrel, hanem kulturális, politikai és gazdasági segítséggel célszerű harcolni. A fejlődésnek és a reformoknak belülről kell fakadniuk, nem idegen hatásra. A háborúk kiterjedésével a Kelet és Nyugat közti ellentétek egyre csak nőnek. Ez vezet a radikálisok megerősödéséhez – mindkét oldalon. – A félreértések enyhítésében a sajtónak is nagy a felelőssége. – Maximálisan egyetértek ezzel. Sajnos azonban a politika és a jelenlegi folyamatok ellenünk vannak, csakúgy mint a radikalizálódás és a háborúk. A szélsőséges gondolatok lassan kiépítik saját piacukat. Minden sajtótermék a lehető legnagyobb olvasottságra törekszik, ezért minél radikálisabbak az emberek közt terjedő eszmék, annál több orgánum kívánja meglovagolni ezt a hullámot. A szélsőséges szerzők pedig mind nagyobb népszerűségre és befolyásra tesznek szert. Ez kizárólag akkor változhat meg, ha a nagypolitika felelősséggel kezeli a folyamatokat, és a problémák orvoslására törekszik. – Ön rövid ideje, alig egy éve áll az al-Ahram élén. Milyen célkitűzései vannak? – A felelősségünk nagy. Célom méltón követni az al-Ahram hagyományait és egyben képviselni a modern újságírást. Szeretném megvédeni a lapot a szakmában tapasztalt olyan folyamatoktól, mint a sekélyesedés és a bulvárosodás. Fontos, hogy mind nyelvi, mind gondolati mélységekben hűek maradjunk az al-Ahram hagyományaihoz és megőrizzük az újság hitelét, hírnevét és így vezető pozícióját is. – Hogyan látja az al-Ahram jövőjét mondjuk ötven év múlva? – Hiszek abban, hogy a technológiai fejlődés ellenére továbbra is a nyomtatott sajtóé marad a vezető szerep. És ha a hírek frissességében nem is, de a tartalom mélységében és az elemzésekben megőrzi vezető szerepét a tájékoztatásban. Az írott szó tekintélye mindig is megelőzi az egyéb forrásokét, és a tájékoztatás gerince marad. Lapunk erős alapokon áll. A már említett infrastrukturális háttér mellett fontos kiemelni, hogy munkatársaink egytől egyig elkötelezettek a lap eszmeisége irányában. Biztos vagyok benne, hogy ha valaki ötven év múlva kezébe vesz egy al-Ahramot, az akkor is az arab világ vezető lapját fogja olvasni. Sayfo Omar