Transznemű lett az év modellje
A húszéves győztest már 12 évesen női modellként alkalmazták, de a divatipar szerint ebben nincs kivetnivaló. Alex Consani az első transz, aki megnyerte az év modellje díjat.Az amerikai TikTok-sztár, Alex Consani lett az első transznemű személy, aki elnyerte az év modellje címet a brit divatdíjátadón, írta a New York Post.
Én vagyok az első transz nő, aki elnyerte ezt a díjat – mondta a modell, amikor átvette az elismerést. Consani a közönségnek és a szüleinek is köszönetet mondott, valamint más transz modelleknek.
Mert a változás több mint lehetséges
– mondta.
Consani a Covid alatt TikTok-videóival vált a közösségi médiában ismertté, és azóta közel négymillió követője van a platformon. Ő lett az egyik első transz modell, aki részt vett a Victoria’s Secret divatbemutatón.
A „sikerhez” az is hozzájárult, hogy már négyéves korában lányruhákba kényszerítették, nyolcévesen pedig felvetették vele az Alex nevet. Saját bevallása szerint már pubertáskorában elkezdett nemi hormonokat szedni, és anyja támogatásával 12 évesen indult el a modellkarrierje. Consani maga vallja be, hogy a szülei kényszerítették bele ebbe szerepbe, így kétséges, hogy ez lenne az ő valódi személyisége.
A kaliforniai születésű Consani olyan nevek után nyerte el a díjat, mint Kate Moss, Naomi Campbell, Bella Hadid vagy Cara Delevingne.
A teljes cikk IDE kattintva érhető el.