„Ukrajna védelmi minisztere, Rusztem Umerov is érintett ugyanabban a korrupciós ügyben, mint az energetikai miniszter, Hrinjuk – derül ki az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) által megszerzett hangfelvételekből” – írta az X-en Alekszandr Dubinszkij ukrán újságíró, volt parlamenti képviselő.

Hirdetés

„Vagyis Zelenszkij odáig merészkedett, hogy három korrupt tisztviselőt is magával vitt, és egy asztalhoz ültette őket Trump elnökkel”

– tette hozzá a politikus, aki korábban a Volodimir Zelenszkij-féle A Nép Szolgája párt tagja volt, de később kizárták a frakcióból.

A Magyar Nemzet arról is beszámolt, hogy Petro Porosenko volt ukrán elnök pártja, az Európai Szolidaritás bejelentette, hogy hivatalosan is megkezdi a Denisz Szmihal vezette kormány leváltásának eljárását. A döntést a párt Telegram-csatornáján tették közzé, hangsúlyozva, hogy

„a jelenlegi kabinet alkalmatlan, korrupt, és képtelen biztosítani az állam irányíthatóságát, a társadalmi egységet és a nemzetközi partnerek bizalmát”.

Az ukrán kabinet szerdán felfüggesztette hivatalából Herman Haluscsenkót, aki jelenleg igazságügyi, korábban pedig energetikai miniszterként dolgozott – közölte Julija Szviridenko miniszterelnök. 

Kapcsolódó cikkünk