Washingtonba érkezett Emmanuel Macron francia államfő, ahol kedden megkezdi a tárgyalásokat Donald Trump amerikai elnökkel.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció, szerk.)


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció, szerk.

Washingtonba érkezett Emmanuel Macron francia államfő, akinek tiszteletére – a tárgyalások keddi megkezdése előtt – Donald Trump amerikai elnök és a first lady, Melania Trump díszvacsorát adott az amerikai fővároshoz közeli Mount Vernonban, George Washington egykori kúriájában.

Emmanuel Macront és feleségét a Fehér Ház kertjében, a 17. századig visszanyúló, hagyományos katonai ceremóniával fogadta az amerikai elnök és hitvese. Az Egyesült Államok haderejének – valamennyi haderőnemből – csaknem ötszáz tagja vett részt az ünnepségen.

A látványos fogadtatás után a két elnöki pár facsemetét ültetett a Fehér Ház kertjében. A tölgyfát Macron államfő Franciaországnak arról a vidékéről hozta, ahol az első világháború egyik csatájában, 1918 júniusában, több mint kilencezer amerikai tengerészgyalogos veszítette életét.

A díszvacsorát a Washingtontól mintegy 25 kilométernyire fekvő, virginiai Mount Vernonban, az első amerikai elnök, George Washington – ma múzeumként szolgáló – egykori kúriájában adta az amerikai elnöki pár. Elemzők gesztusként értékelték a helyszínt: George Washington ugyanis az amerikai függetlenségi háború vezetője és hőse volt, és a franciákkal kötött szövetségének is köszönhette, hogy győzelemre vitte a függetlenségi harcot a britekkel szemben.

A díszvacsorára – szakítva a hagyományokkal – ezúttal a megszokottnál jóval kevesebb, mintegy 150 vendéget hívtak meg, és nem kapott meghívót a kongresszus egyetlen vezető demokrata párti tagja és egyetlen újságíró sem. Demokrata párti politikusként egyedül John Bel Edwards louisianai kormányzó lehetett jelen az elegáns rendezvényen.

Az estélyen – amelyet Melania Trump rendezett, és kívánságára 3500 szál virággal díszítettek – az előző elnök, Barack Obama hasonló díszvacsoráitól eltérően nem popsztárok léptek fel, hanem a washingtoni operaház társulata.

Emmanuel Macron és Donald Trump kedden a Fehér Házban kezdi meg a tárgyalásait, amelyeken elsősorban az iráni atomalku jövőjéről, a szíriai helyzetről, az európai országokat, köztük Franciaországot is érintő alumínium- és acélipari termékek amerikai védővámjairól, valamint a párizsi klímavédelmi egyezményről lesz szó. A francia köztársasági elnök szerdán a kongresszus két háza előtt mond beszédet.

(MTI)