Trump orosz szemmel

Ahogy a világban, úgy Oroszországban is kettős érzésekkel fogadták Donald Trump győzelmét. Sokan a globalizmus megfékezését, a hagyományos értékek erősödését várják visszatérésétől, így az egész világra hatással lévő forradalomként értékelik mindazt, ami az Egyesült Államokban történt. Ahogy e markánsan konzervatív tábor első számú ideológusa, Alekszandr Dugin fogalmaz, a trumpizmus nemcsak Amerikát, hanem az egész világot megváltoztatja. Az eurázsianizmus továbbfejlesztőjeként karakteres teoretikussá vált Dugin nem hagyja figyelmen kívül Trump ismételt megválasztásának geopolitikai hatásait sem, ám e gondolatvilágból sokakkal egyetemben mindenekelőtt a Soros György, Bill Gates vagy Klaus Schwab nevével fémjelzett globalizmus – ebből fakadóan az oltások és a zöldátállás –, a baloldali liberalizmus, a progresszivizmus, valamint a woke ideológia tagadását emeli ki.

A trumpizmus Dugin olvasatában nem az egész emberiséget magába foglaló egységes piacban és kulturális térben gondolkodik, ahol a nemzetállamok közötti határok egyre inkább elmosódnak. Ehelyett ragaszkodik a nemzetállamok megőrzéséhez vagy civilizációkba történő integrálásához. Legalábbis a nyugati civilizáció kontextusában, ahol az Egyesült Államok szerepe az, hogy maga köré gyűjtse a Nyugat országait. De ezúttal nem a liberális globalista ideológia égisze, hanem magának a trumpizmusnak a védnöksége alatt egyesítve őket. Dugin szerint ez nem azt jelenti, hogy a többpólusú világ elmélete teljesen elfogadható volna Trump és követői számára. A trumpizmus az amerikai hegemónia új változata, de az unipolaritás itt egészen más tartalommal és természettel bír, mint a globalistáknál. A világrendszer középpontjában az Egyesült Államok és hagyományos értékei állnak – vagyis a fehér, keresztény Nyugat, amely meglehetősen patriarchális, de ugyanakkor elismeri a szabadságot, az egyént és a piacot. Mindenki másnak felajánlják, hogy vagy kövesse a Nyugatot, vagy azon kívül, másodrendűként keresse magának a jólét és fejlődés útját.

Dugin szerint a trumpizmus ideológia, amelynek politikai-filozófiai és geopolitikai dimenziója is van. Fő tézise az, hogy a globalizmust legyőzték, válságát nem az ellenségek rágalma vagy a propaganda okozta, hanem a dolgok valós állapota. Ezért Samuel Huntington, nem pedig Francis Fukuyama útján kell haladni, vissza kell térni a realizmus politikájához és az amerikai – tágabb értelemben a nyugati – identitás gyökereihez. Az amerikai ideológiát a korai klasszikus liberalizmus gyári beállításaira kell visszaállítani, megspékelve protekcionizmussal és jókora nyílt nacionalizmussal. Ebből lett a Project MAGA – Make America Great Again.

Az orosz hivatalos politika szintén üdvözli Trump elfordulását a progresszív, hagyományos értékeket sutba dobó eszméktől, ám sokkal inkább fókuszál az elnökváltás lehetséges geopolitikai következményeire. Így elégedettséggel figyeli az európai globalista rezsimek lebontására tett kísérleteket, mint a Monroe-doktrína várható reneszánszát, ebből logikusan következően nincs ellenére a befolyási övezetek kijelölése. Ugyanakkor a republikánus politikus első elnöki ciklusának tapasztalatai alapján óvatos, hiszen tisztában van azzal, hogy Trump hazai mozgástere behatárolt. Fokozottan érvényes ez a visszafogottság az Ukrajna körüli konfliktus kérdése esetében, és ezúttal nyoma sincs a dugini lelkesedésnek.

Utóbbi témában a Kreml kezdettől a saját nyitottságát hangsúlyozza, hozzátéve, hogy meg kell várni Trump konkrét ajánlatát. Egy találkozó vagy legalábbis telefonos beszélgetés előkészítése állítólag már folyik, az álláspontok azonban még távol állnak egymástól. Oroszország eleve nem a konfliktus befagyasztásában, hanem a szembenállás kiéleződéséhez vezető okok megoldásában, a hosszú távú stabilitásban érdekelt. Így nem kerülhető meg például Ukrajna semlegességének, a NATO-tagságnak a kérdése. Alekszej Drobinyin, az orosz külügyminisztérium külpolitikai tervezőosztályának igazgatója hangsúlyozottan elemzőként egyelőre nem nagyon lát lehetőséget a megállapodásra. Amit ugyanis most hallunk, az szerinte még elég messze van az orosz céloktól. Mint hozzátette, nem ad okot túlzott optimizmusra az sem, hogy Trump erővel teremtene békét.

Inkább csak lehetőségként tekint Trump győzelmére a konfliktus megoldásában Szergej Mihejev orosz politológus is. Mint lapunknak fogalmazott, Donald Trump győzelme nem garancia az Ukrajnában dúló háború lezárására vagy legalábbis befagyasztására, ám mindenképpen esélyt jelent a kibontakozásra. Legfőképp azért, mert a visszatérő elnök számára a legfontosabb, hogy sikert tudjon felmutatni. Szerinte azonban komoly ember nem reménykedik Trumpban, inkább csak esélyt lát benne. Ebben a szellemben több elemző is felhívta a figyelmet Moszkvában arra, hogy éppen Trump szeszélyessége, úgymond őrültsége hozhat váratlan lépést, így eredményt. Igazából azonban abban bíznak, hogy Trump nemzeti és személyes érdekek iránti elkötelezettsége képes lehet feloldani az ellentéteket.

Moszkvában tehát helyi értékén kezelik a kampányban elhangzottakat, és nincsenek illúzióik az amerikai politikai osztályban tapasztalható russzofób hangulat megváltozásával kapcsolatban. Ahogy egy befolyásos diplomata fogalmazott, e kérdésben régen kétpárti konszenzus alakult ki. Ahogy ennek kapcsán lapunknak nyilatkozva a washingtoni nagyköveti posztot 2008 és 2017 között betöltő Szergej Kiszljak figyelmeztetett, az elnökök jönnek és mennek, az Egyesült Államok globális érdekei azonban közben nem változnak. Így az is állandó, és a legnagyobb problémát éppen ez okozza Washington és több ország viszonyában, hogy az amerikaiak különleges nemzetnek képzelik magukat. Ezt nem is titkolják, és nyíltan beszélnek arról, hogy irányítani akarják az egész világot. Így Trump is minden eszközzel igyekszik majd lassítani az amerikai hegemónia lebontását, ami komoly feszültséget teremt a világban.

Nincsenek Moszkvának illúziói abban a tekintetben sem, hogy a régi-új elnöknek esze ágában sincs lemondani az Egyesült Államok globális szerepéről. Sőt, inkább annak újbóli megerősítése lehet a cél. Ennek kapcsán sokan a Wolfowitz-doktrína újraélesztését emlegetik, amelynek értelmében meg kell akadályozni, hogy Európában, Ázsiában vagy az egykori Szovjetunió területén bármely állam szuperhatalommá emelkedjen. Egyáltalán nem lehet kizárni, hogy ebben a szellemben Trump második elnöksége bizonyos tekintetben a vártnál keményebb fellépést hoz Kínával, Iránnal és Oroszországgal szemben. Így például Washington is erősen támogatja Brüsszelt az orosz LNG szankcionálásában.

Trump első lépéseit tehát Moszkvában is feszülten várják, ezek ugyanis megmutathatják, hogy az Egyesült Államok hol keresi a helyét az átalakuló világban. Arra kevés esélyt látnak, hogy Amerika gyorsan megbéküljön az új realitásokkal, így például elfogadja, hogy immár legfeljebb az első lehet az egyenlők között. Azt sem tartják valószínűnek, hogy Trump belemenne egy új hidegháborúba, és mindenáron, így háborúkkal is megvédené Amerika elsőbbségét a globális porondon. Inkább e két út kombinálására lehet esély, hiszen ahogy Dugin is fogalmazott, a trumpizmus a nemzetközi kapcsolatokban leginkább a realista iskolával azonosítható.

Emellett az ideológiai közelség miatt Trumppal kapcsolatban érezhetően elgyengülő és a kérdést nem igazán az elitek felől vizsgáló filozófus abban is bízik, hogy bár a trumpisták nem nagyon rokonszenveznek Oroszországgal, a globalistákkal ellentétben nincs bennük ideológiai és előítéletes russzofóbia sem. Ráadásul nem is tulajdonítanak olyan komoly szerepet Moszkvának a nemzetközi politikában, de azért meggondolatlanságnak tartják a kínai ölelésbe nyomni. A legtöbb trumpista számára Dugin olvasatában Oroszország egyszerűen nem számít, Ukrajnát pedig még kevésbé tartják tényezőnek, és oly mértékben semmiképp sem támogatnák, mint Bidenék. A két ország konfliktusa jelentéktelen regionális ügy, amiért a felelősség a globalistákat illeti. Ha pedig nem sikerül gyorsan békét teremteni, a trumpisták akkor sem esnek kétségbe, hiszen akkor főképp az európai globalisták állják majd a háború költségeit. Dugin tehát inkább a pozitívumokat látja meg Trump győzelmében, míg a Kreml ennél óvatosabb, sőt pesszimistább, ám aligha bánná, ha ezúttal nem neki lenne igaza.