Fotó: MTI/AP/Juan Karita
Hirdetés

A döntést Morales az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) szintén vasárnap közzétett közleményével indokolta, amely szerint az október 20-i elnökválasztáson „nyilvánvaló szabálytalanságok” történtek.

A dél-amerikai országban három hete zajlanak tüntetések és összecsapások, ellenzéki csoportok szerint Morales csalással nyerte meg az elnökválasztást, és ezért a lemondását követelik.

A Morales-ellenes tüntetők a hét végén megszállták a Bolivia TV és a Radio Patria Nueva közös épületét is.

„Megfenyegettek, majd erőszakosan kizavartak bennünket az épület elé” – mondta Ivan Maldonado, a Patria Nueva rádió igazgatója. Az AFP francia hírügynökség szerint a tüntetők mintegy 300-an voltak, az épületből kiűzött alkalmazottak pedig néhány tucatnyian. Mindkét médium csak zenét játszik azóta.

Az elnök szombaton elítélte a rádió- és tévészékház megszállóit. „Azt mondják, a demokráciát védik, de úgy viselkednek, mint egy diktatúrában” – jelentette ki a Twitteren.

Az államfő szombat esti sajtóértekezletén arra kérte a négy legnagyobb politikai pártot, hogy kötetlenül tárgyaljanak az ország megbékítéséről. A tárgyalásokra meghívta Ferenc pápát és több nemzetközi jogvédő szervezetet is.

Carlos Mesa, a legnagyobb ellenzéki párt vezetője azonban visszautasította a meghívást. „Nincs miről tárgyalnunk Evo Moralesszel, mert elvesztette minden realitásérzékét” – mondta.

Elemzők szerint egy új veszély Morales hatalmára nézve a rendőrség megosztottsága. Sok rendőr az ellenzékiekkel szimpatizál. Követelik munkakörülményeik javítását, a rendőrfőkapitány lemondását, és azt, hogy a kormány ne használja őket politikai célokra. Már pénteken fellázadtak készenléti rendőrök három városban. Szombaton az elnöki palotánál posztoló rendőrök szabotálták a szolgálatot, elhagyták őrhelyüket. Csak a hadsereg elnöki gárdája maradt az épületben.