Hirdetés

A Timothy Dolan bíboros, New York érseke által tartott szertartást a demonstrálók kiabálással zavarták meg a hívekkel zsúfolt székesegyházban, és feliratot próbáltak kifeszíteni. Skandálásaikban „szabad Palesztinát” követeltek.

A rendőrség három embert bilincsben vezetett el és őrizetbe vett. A tüntetők egyike tavaly ősszel a US Open tenisztornát klímaaktivistaként zavarta meg, akkor az egyik központi pálya talajához rögzítette ragasztóval saját tenyerét.

Timothy Dolan bíboros nem reagált az incidensre, húsvét vasárnapjára a közösségi médiában megjelentetett üzenetében azt írta, hogy az „emberi lény” a reményre lett teremtve, és hozzátette, „senki nem pusztíthatja el az élet ajándékát, amit örökkévalónak szántak”.

Az Egyesült Államok katolikus püspöki konferenciája a nagyhét kezdetén imára és békére felszólító üzenetet tett közzé a háború lezárása érdekében.

Korábban írtuk

A Szent Patrik-székesegyház New York legnagyobb katolikus temploma, amelyben 2400 ülőhely található.

Szombaton New York belvárosában, a Times Square-en palesztinpárti, Izrael-ellenes tüntetők tömege gyűlt össze – egyes beszámolók szerint ezrek – a „Palesztin föld napjának” elkeresztelt demonstráción, amelyen azonnali tűzszünetet követeltek. A résztvevők közül a rendőrség szintén többeket őrizetbe vett. Szombaton az Egyesült Államok több városába hirdettek hasonló megmozdulásokat.

Fotó: MTI/EPA/Sarah Yenesel
Díszes fejfedõket viselnek a húsvétvasárnapi felvonulás résztvevõi a New York-i Szent Patrik székesegyház elõtt 2024. március 31-én.