Jake Sullivan, a CNN hírtelevízió műsorában elmondta, hogy Izrael, az Egyesült Államok, Egyiptom és Katar között egyetértés alakult ki a párizsi egyeztetéseken egy olyan megállapodás körvonalairól, amely biztosíthatja a még Hamász kezében lévő túszok szabadon bocsátását. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az egyeztetések változatlanul zajlanak a részletekről, a tárgyalásoknak Egyiptom és Katar közvetítésével Izrael és a Hamász között kell véglegesedniük. Ez a munka tart most – fűzte hozzá Jake Sullivan és reményét fejezte ki, hogy napokon belül lesz stabil és végleges változata a megállapodásnak.

Hirdetés

Jake Sullivan a Gázai övezet jövőjéről nyilvánosságra került izraeli tervvel kapcsolatban azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak vannak aggályai a sajtóban megjelentek alapján. Egy másik vasárnapi interjúban, a Fox News hírtelevízióban úgy nyilatkozott, hogy még a vasárnap folyamán beszél az izraeli partnerekkel, mert a tervezet anélkül jelent meg a médiában, hogy arról az izraeli fél az amerikait tájékoztatta volna.

A lehetséges túsz-megállapodásról a Hamász egyik vezetője, Basem Naim szintén a CNN hírtelevíziónak ugyanakkor vasárnap úgy nyilatkozott, hogy nem tud előrelépésről a palesztin szervezet és Izrael közötti megállapodást illetően. A jelentések szerint a Hamászt vasárnap tájékoztatták a Párizsban pénteken tartott egyeztetésről, amelyen a katari és egyiptomi tárgyalók mellett részt vett David Barnea, az izraeli hírszerzés, a Moszad igazgatója, valamint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója Bill Burns.

Az Izrael és Hamász közötti megállapodásról szóló tárgyalásokkal kapcsolatban Joe Biden, ameri

Korábban írtuk