Nem Milo Djukanovic eddigi kormányfőt, hanem az általa vezetett Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) alelnökét, Dusko Markovicot javasolta miniszterelnök-jelöltnek a DPS elnöksége – számolt be róla szerdán Vijesti című podgoricai napilap.

Az újság információi szerint a döntést még a párt főbizottságának is el kell fogadnia.

Milo Djukanovic nem indokolta, hogy miért nem szeretne továbbra is miniszterelnök maradni, azt viszont kijelentette, hogy a DPS-t továbbra is ő vezeti.

A DPS közleménye szerint a miniszterelnök-jelölt személye mellett a lehetséges koalíciós partnerekről is tárgyalt a pártvezetés.

Az 58 éves Dusko Markovic az előző mandátumban miniszterelnök-helyettes volt, korábban pedig vezette az igazságügyi tárcát, valamint a nemzetbiztonsági ügynökséget, illetve parlamenti képviselő is volt.

Az 54 éves Milo Djukanovic rövid megszakításokkal 29 éves kora óta, 25 évig vezette a 650 ezres lakosú, 2006-ban függetlenné vált országot miniszterelnökként vagy köztársasági elnökként. A DPS döntésének következtében ez Djukanovic harmadik visszavonulása az országos politikától. Először 2006-ban vonult vissza, majd azért kellett visszatérnie, mert az akkori kormányfő, Zeljko Sturanovic 2008-ban súlyosan megbetegedett, és lemondott, pártja pedig őt kérte fel arra, hogy a választásokig vezesse a kabinetet. 2010-ben ismét háttérbe vonult, de a 2012-es választáson újraindult, amit azzal indokolt, hogy az ország nehéz gazdasági helyzetét nem nézheti ölbe tett kézzel.

Az október 16-i parlamenti választáson a DPS a 81 fős podgoricai törvényhozás 36 helyét szerezte meg, a voksok 41,1 százalékát. Önállóan azonban nem tud kormányt alakítani, ehhez további 6 parlamenti helyre van szüksége, ezért koalíciós partnerekre szorul. Kormányalakításra – a DPS bejelentése szerint – néhány héten belül lehet számítani. A kormányalakításra a köztársasági elnöknek kell felkérnie az alkalmasnak ítélt jelöltet.

MTI