Új világ születik a globális dél fővárosában

A Kínai Bevándorlási Hivatal adatai szerint 2023-ban 35,5 millió külföldi állampolgár ki- és belépését regisztrálták a határőrizeti szervek. Bár hatalmas embertömegről van szó, ez a szám még mindig jócskán elmarad a 2019-ban mért 97,7 milliótól. Ekkoriban rekordot mutatott az országban élő külföldi munkavállalók és diákok (a Kínai Statisztikai Hivatal adatai szerint 2019 végén 2,77 milliós) lélekszáma is, amely két évvel később a felére csökkent. A visszaesés a koronavírus miatti lezárások számlájára írható, a korlátozások feloldása óta azonban a hosszabb-rövidebb időre érkező látogatók száma újra meredeken emelkedik. Jelzi ezt az is, hogy 2023-ban már 711 ezer új tartózkodási engedélyt adtak ki külföldieknek. A teljes kép megismeréséhez azonban nehéz pontos adatokat találni, ugyanis sokan különböző jogcímeken tartózkodnak az országban, például időszakos vagy hosszú távú munkavállalóként, illetve féléves vagy teljes szemeszterekre érkező egyetemi ösztöndíjasként, a számok így dinamikusan változnak.

A nyugati országokból rengetegen érkeznek Kínába nyelvet tanítani. Az első helyen az angol áll, de a németnek, a franciának, a spanyolnak és az orosznak is hatalmas piaca van. Peking fővárosként, egyetemi és gazdasági központként jelentős számú külföldit vonz, becslések szerint a vírus miatti visszaesés után ma újra százezer fővel lehet számolni. A városban rengeteg anyanyelvi tanár dolgozik, az angol nyelvű országoktól Európán át Dél-Amerikáig bezárólag. Kis túlzással jellemzőnek mondható a „modell”, hogy egy franciát tanító francia fiatalember a főváros egyik diplomatanegyedében saját vállalkozásként olyan szórakozóhelyet működtet, ahol a vendégek többsége afrikai, dél-amerikai és európai egyetemista.

Az orosz tulajdonú Mangó bár hasonló elven működik. A menedzser jamaicai, az italok jellemzően oroszok, az ételek latin-amerikaiak, a vendégek többsége szintén afrikai és európai fiatal. A világhírű 798 művésznegyedben működő DeFacto dzsesszklub, amely a Magyar Pontnak is helyet ad, szintén rendszeresen szervez karibi és afrikai esteket. Talán az eddig leírtakból is kiderült, hogy az utóbbi években rengeteg afrikai fiatal érkezett ösztöndíjjal a legkiválóbb pekingi egyetemekre. Ellátásukra és a honvágyuk csökkentésére több afrikai bolt és vendéglő létesült, amit sok esetben maguk a diákok működtetnek, kínai partnerekkel közösen. A cégalapítás ugyanis egyszerűbb a külföldiek számára, ha kínai partnerekkel működtetik a vállalkozásukat. Az afrikaiak pedig meglehetősen jól alkalmazkodtak a kínai kultúrához és szabályokhoz. Ma már nem számít rendkívülinek, hogy a kínai közösségi médiában olyan videók terjedjenek, amelyeken fekete fiatalok kínai slágereket énekelnek. Jóllehet az utca embere még mindig meglepődik, amikor egy kongói diáklány kifogástalan kínai kiejtéssel rendel ételt a kifőzdében.

Van mit tanulni

Az arab országokból is sokan jönnek Kínába. A gazdag olajmonarchiákból, illetve a szegény, sok esetben polgárháborútól szenvedő államokból érkező üzletemberek, magasan képzett szakemberek és egyetemisták egyaránt Pekingben keresik az érvényesülés lehetőségeit. Az egyetemekre gazdag családok csemetéi és szegény sorsú fiatalok is beiratkoznak. A gazdagabbak a meglévő lehetőségeiket szélesítik, a szegényebbek számára a kínai ösztöndíj lehet az egyetlen kitörési pont. A legfontosabb cél azonban teljesül, mindannyian elégedetten, Kína iránt érzett hálával térnek haza. Mindezek mellett Pekingben nem lehet nem észrevenni az egyre szaporodó cirill betűs kiírásokat sem, amelyek orosz tulajdonú áruházakat, boltokat, vendéglőket, bárokat és egyesületeket jelölnek. A nyugati országok ellenséges viszonyulása miatt ugyanis egyre több orosz mérnök, szakember vállalkozó, sportoló, művész keres kínai kapcsolatokat. Az oroszok pedig jól érzik magukat az ázsiai óriás ölén, turistaként és hosszabb ideig ott tartózkodva egyaránt. Nem kell nélkülözniük a hazai ízeket, rengeteg olyan kisbolt van, ahol minden orosz termék könnyen beszerezhető. Az oroszok mellett szép számmal találhatóak Pekingben a volt szovjet tagköztársaságokból érkezők is. Kazahok, üzbégek, tádzsikok. Jellemzőjük, hogy beszélnek oroszul, keményen dolgoznak, és kedvelik a magyarokat. Különösen azóta, hogy a magyar kormány barátságos gesztusokat tett a Kelet irányába.

Joggal merülhet fel azonban a kérdés az olvasóban, hogy miért lelkendezik egy konzervatív lap munkatársa a sokszínűség láttán. A válasz az, hogy legfőképpen a tanulságok miatt. Lássuk, miről van szó!

Ez már nem az a Kína

A dél-koreaiak után az USA-ból érkezik a legtöbb bevándorló Kínába. Az anyanyelvi tanárokat előszeretettel alkalmazzák a kínai egyetemek és nyelviskolák, olyan fizetéseket kínálnak, amelyek egy európai vagy egy amerikai számára is vonzóak lehetnek. Csak a példa kedvéért említjük, hogy Pekingben piaci áron nagyjából 700 ezer és 1,5 millió forintért lehet egy többszobás lakást bérelni. A Kínában dolgozó külföldiek a lakhatást sok esetben juttatásként kapják, de amennyiben ez nincs benne a megállapodásban, úgy keresetükből erőfeszítések nélkül ki tudják fizetni a magas lakbért. Néhány éve brit tanárokkal beszéltünk egy vidéki városban, akik közül többen elmondták, hogy soha nem térnek haza Angliába, ugyanis az otthoni tanári fizetésükből vagy a nyugdíjukból nem tudnának megélni, a Kínában megszokott életszínvonalukat pedig nem szívesen adnák fel. Nem mellékes az sem, hogy a Kínában jelen lévő nyugati világcégek mellett a kínai vállalatok is nagy erővel vonzzák magukhoz a nyugati világ szürkeállományát. A hatalmas ország – és piac – rengeteg lehetőséget kínál azoknak, akik betartják a kínai játékszabályokat, és hajlandóak olyan keményen dolgozni, mint a kínaiak. Ma már tehát nem igaz, hogy a keleti munkaerő a megélhetés érdekében nyugatra vándorolna. Kínában több tucat olyan nagyváros van, amelyek a világ legfejlettebb gazdasági akciócentrumait jelenítik meg, rengeteg lehetőséget nyújtva a releváns szaktudás birtokában számára.

Pekingben az az érzése támad az embernek, mintha Kína összegyűjtötte volna a globális dél legtehetségesebb fiataljait és jól képzett szakembereit, hogy a posztamerikai világ közös működtetéséről diskuráljanak egy tea mellett. Tavaszelőn négy hetet töltöttünk Pekingben, és volt alkalmunk több afrikai egyetemistával, újságíróval és üzletemberrel beszélgetni, akik örömmel osztották meg gondolataikat a világról, Afrikáról, az USA-ról, Kínáról, Európáról, a kizsákmányolásról vagy épen a kereszténységről. Az általános afrikai vélekedés az, hogy Kína kemény dió, jellemzően a saját érdekeit tartja szem előtt, de a kínaiak mindig betartják, amit ígértek, és leginkább a kölcsönös előnyökben érdekeltek. A nyugati országok viszont sok esetben kétszínű politikát folytatnak. Párizsban, Brüsszelben siratják a szegény Afrikát, miközben cégeik gátlás nélkül fosztják ki a fekete kontinenst, illetve tartanak hatalmon olyan kormányokat, amelyek kizárólag a nyugati érdekeket képviselik saját lakosságukéval szemben. A Nyugat meggyengülése után azonban egyre nehezebb Afrikát visszatartani attól, hogy saját kezébe vegye sorsa irányítását. A jövő tekintetében ezért Kína felé nyitnak, Európa pedig csak egy rossz emlék marad.

Éppen ezért zavarba ejtő, ahogy hazai vagy nyugati szakértők lebecsülik Kína afrikai jelenlétének erejét, miközben maguk az afrikaiak és a fekete kontinensen működő nyugati vállalatok munkatársai is arról számolnak be, hogy Kína nélkül már aligha lehet Afrikában boldogulni. Tévedés volna azt hinni, hogy egyedi az afrikaiak véleménye a Nyugat és Kína vonatkozásában. Személyes tapasztalatokra alapozva állíthatjuk, hogy a világ fejlődő országainak többsége Kína irányába nyit. A kapcsolatok erősítésének legföljebb egy-egy puccs vagy a nyugati országokból érkező nyomás állít időleges akadályt. Már ameddig az Egyesült Államok és szövetségi rendszere rendelkezik képes rá, hogy szuverén államokra kényszerítse saját érdekeit.

Szabályozott sokszínűség

Azért is jogos a pekingi sokszínűség dicsérete, mivel bebizonyította, hogy a különböző kultúrák együttélése csak szigorú szabályokra alapozva működik. Kína nyitott az egész világra, miáltal egyre többek számára jelenti az ígéret földjét. De csakis a kínai kulturális szokások és a törvények maximális tiszteletben tartásával. A vendégeknek kell alkalmazkodniuk a kínai élethez, nem pedig fordítva. Ennek köszönhetően Pekingben azok is békében élnek, akik saját régióikban halálos ellenségei lennének egymásnak. Ezzel összefüggésben tudni kell azt is, hogy tanulmányi és munkavállalási vízumot csak olyanok kapnak, akik garantáltan hasznosítható tudás birtokában vannak. Valószínűleg ez az oka, hogy az országba érkezők semmiféle kockázatot nem jelentenek, nincs gettósodás, a bevándorlók nem kódorognak céltalanul, csapatokba verődve az utcán. A nőknek nem kell tartaniuk attól, hogy zaklatás éri őket külföldiek részéről, ahogy távol tartják az országtól azokat az iszlamista csoportokat is, amelyeket a CIA kesztyűbábként használ saját céljaira. Az állami megfigyelőrendszer pedig valóban mindent lát, ezt azonban a kínaiak egy cseppet sem bánják. Aki betartja a törvényeket, annak nincs mitől félni, aki nem, az pedig sokkal jobb, ha fél.

A leírtak csak egy pillanatképet mutatnak be abból, ami Kínában zajlik napjainkban. A rendre alapozott sokszínűségnek azonban még rengeteg olyan aspektusa van, amelyet Európából szemlélve érdemes volna megfontolnunk. Kína mindeközben egyre könnyebbé teszi az országba való turisztikai célú belépést, a gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatok kiépítését. Tanultak a hibáinkból és sikereinkből is. Most már mi is tanulhatnánk tőlük.