Új világkultusz: a klímavallás

Arrhenius és követői már az elején elkövették azt a hibát, amelytől a mai rajongóik sem mentesek, vagyis lokális meteorológiai hőmérők időbeli adatsorai alapján kezdtek „globális felmelegedésről” beszélni, noha egy adott lokális mérőhely nem feltétlenül tükrözi a csak elméletben létező „globális felmelegedés” tendenciáit, hiszen a légkör igen bonyolult és kaotikus rendszer. Véletlenszerű jelenségei miatt az egész Földön ugyanazon időpontban soha nincs azonos hőmérséklet, sem éghajlat. De mivel mindezt egy nagy tekintélyű, Nobel-díjas tudós hirdette, a népek fetisizáló hajlama nyomán Arrhenius anélkül, hogy tudta volna, egy új kultusz, a klímavallás prófétájává avanzsált. Ez a vallás ma is létezik, működik, bár – nélkülözve az igazi vallások alapvető kellékét, a transzcendenciát – inkább tekinthető valláspótléknak, mintsem igazi vallásnak. Azzal a méretes apparátussal azonban, amellyel már 28 éve rendezi meg klíma-csúcskonferenciáit – mondhatnánk zsinatait –, akár a világ valláspótléka rangját is megérdemli.

A vallásokra jellemző dogmák már az elején felbukkantak. Így például az a feltételezés, hogy a szén-dioxid üvegházhatása képes globális felmelegedést okozni. Azért dogma, mert senki sem bizonyította, ezt el kell hinni.

Arrhenius elvbarátai ugyanis megfigyelték, hogy a szén-dioxid aránya a légkörben nő. Ugyanakkor azt is megfigyelték, hogy ugyanolyan évszakban, napszakban és időpontban az általuk önkényesen kiválasztott mérőhelyek által mutatott értékek is növekedtek: tehát a szén-dioxid-tartalom növeli a léghőmérsékletet, vonták le a hamis következtetést. Ám a Földön bőven találhattak volna – ha keresnek – olyan mérési pontokat is, amelyeknél az általuk mutatott értékek éppen ellenkező tendenciát jeleznek. Így levonhatták volna azt a következtetést is, hogy a szén-dioxid-tartalom emelkedésével csökken a léghőmérséklet. És akkor ez volna a dogma.

Mennyi az annyi?

Sajnos, a helyzet mára semmit sem változott. Sokan fecsegnek a globális átlaghőmérsékletről anélkül, hogy pontosan definiálták volna, mi az tulajdonképpen, és meghatározták volna a kötelezően alkalmazandó mérési módszert. Ami csak egy lehet: az 510 millió négyzetkilométer felületű földfelszínen fektessünk le egy képzeletbeli szabályos négyzethálót, és ennek minden keresztezési pontjában helyezzünk el azonos feltételek mellett egy-egy hitelesített hőmérőt. Bármely időpillanatban az ezek által mutatott hőmérsékletek számtani átlaga a „pillanatnyi globális átlaghőmérséklet”. A mai technika lehetővé teszi, hogy ezek az értékek egy gyűjtőhálózaton át egy központba érkezve előállítsák a pillanatnyi átlagok perces, órás, napi, heti, havi, évi átlagát is, és ezeket maradandóan rögzítsék. Az így létrehozott éves átlagok idősora meggyőzően mutatná, növekszik-e, avagy csökken a globális átlaghőmérséklet.

Hány ilyen mérőhely kell a megbízható eredményhez? Négyzetkilométerenként legalább egy, hiszen tudjuk, hogy vannak esetek, amikor még ilyen kis területen is többféle hőmérséklet uralkodik ugyanazon pillanatban. De milyen intézmény lenne képes 510 millió mérőhelyet kezelni, gondozni, karbantartani úgy, hogy akár az óceánokon, akár a Himalája bércein is lennének belőlük? Illúzió, ilyet nem lehet, nem is érdemes létrehozni! Ám ha így van, akkor valójában nem is tudjuk mérni a globális átlaghőmérsékletet.

Sebaj, majd mérünk valamit, és ráfogjuk, hogy ez a globális átlaghőmérséklet – gondolták a klímahívők. A többi pedig már gyerekjáték! A klímavallás híveinek a jelek szerint nem okoz gondot, hogy a civilizáció fejlődését kísérő lokális meteorológiai mérőhelyek 1880-tól naplózott értékeit használják fel erre a célra. Van körülbelül 7000 hagyományos mérőhely a világon (ha az újonnan telepített úszó bójás, pár ezer automata NASA-mérőállomást nem számítjuk). Igen ám, de ezek elrendezésében semmiféle koncepció nem érvényesült azon célból, hogy velük egyszer majd globális átlaghőmérsékletet fognak mérni és számítani. Így vannak egymáshoz igen közeli és igen távoli mérőhelyek, amelyek mindegyike egyezik abban, hogy a közvetlen környezetében uralkodó hőmérsékletet méri, tehát csak önkényesen lehet hozzárendelni 1, 10 vagy 100 négyzetkilométernyi területet. Ha jóindulatúan feltételezünk 10 ezer mérőhelyet a Földön átlagosan 10 négyzetkilométernyi reprezentációs területtel, akkor 100 ezer négyzetkilométerről van adatunk. A maradék ennyi: 510 millió mínusz 100 ezer négyzetkilométer, azaz 509 900 000 négyzetkilométer. Erről nem tudunk semmit.

Kicsire nem adunk – mondják a klímahívők, és meggyőződéssel nevezik globális átlaghőmérsékletnek azokat az eredményeket, amelyek a Föld felszínének mindössze 0,2 ezreléknyi felületéről származnak. Amelyek ráadásul nincsenek is egyenletes négyzethálóba telepítve. Tehát az egész globális átlaghőmérsékletre alapozott klímavédelmi kultusz megalapozatlan és komolytalan.

Azok a növények!

Arrhenius idejétől fogva hisznek egy másik dogmában is: az ember által a légkörbe kibocsátott szén-dioxid érvényes mennyisége mérhető. Később rájöttek, hogy a Föld növényzete beleszól a dologba, hiszen a mérési görbéken megjelenő cikcakkok jelzik, amikor a melegebb évszakokban burjánzó növények jelentős mennyiséget nyelnek el a légköri szén-dioxidból. Ráadásul ma már tudományos becslések alapján tudjuk, hogy 1990-től 33-szor annyi szén-dioxidot bocsátott a légkörbe a természet, mint az ember. A tengerekben 80-szor annyi szén-dioxid van, mint a légkörben, így ha a tengerek csak kevéssé is felmelegszenek, máris csökken az oldóképességük, és a légkör kap egy csomó szén-dioxidot. Aminek a növények nagyon örülnek, hiszen az automata műholdak rögzítették az elmúlt 30 év alatt, hogy a tényleg megnövekedett szén-dioxid tartalom következményeként 14 százalékkal nőtt a földfelszín zöldtartalma. Ez bizony nemcsak a növényzet burjánzását okozza, de a termésátlagok növekedését is! Möcsényi Mihály professzor határozottan állította, hogy a szén-dioxid-ellenes lobbi részben azokból áll, akik a termények árának csökkenésétől tartanak, ha tovább növekedik a légkörben a szén-dioxid mennyisége.

Vannak továbbá olyan internetes közlemények, amelyek szerint a tengerek savassága nagyon eltérő a Földön. Egyes helyeken akár százszorosa más tengerrészekének. Ez nem alakulhat ki a légköri szén-dioxid és tengervízfelület egyensúlyaként, hiszen a légkörben nincsenek ekkora szén-dioxid-ingadozások. Sokkal inkább gondolhatunk arra, hogy ahol nagyon savas a tenger, ott tenger alatti vulkán működik, ami rengeteg szén-dioxidot bocsát ki tűzokádás közben. Mivel a légkörben mérhető szén-dioxidról nem tudjuk, emberi eredetű-e, vagy a természettől származik, nem is mérhető az ember által kibocsátott (antropogén) szén-dioxid mennyisége a légkörben. Mégis évről évre megadják ennek mértékét, mivel kiszámítják az eltüzelt fosszilis tüzelőanyagok szén-dioxid-egyenértékét. De a légkörben ennél mindig kevesebb jelenik meg, ugyanis a természetes elnyelők (a növények) eközben ezek egy részét már kivonták.

Az a mulatságos az egészben, hogy a szén-dioxid-aránynak nincs is akkora jelentősége, hogy ekkora feneket kellene neki keríteni. Hogy honnan tudjuk? Onnan, hogy a természet rendelkezésünkre bocsátott egy pompás szén-dioxid-laboratóriumot, ahol e gáz megmutathatja, mire képes az üvegházhatásban. Ez pedig a Mars bolygó felszíne. Ahol a gázburok 95 százaléka szén-dioxid. És ez 30-szor annyi, mint amennyi a Föld légburkában található. A Marson mérhető üvegházhatás: 2–5 Celsius-fok. Ha a felső marsi határt tekintjük számítási alapnak, akkor 1 földnyi szén-dioxid (5 Celsius-fok osztva 30-cal) 0,17 Celsius-fok üvegházhatást tud előállítani. Tehát ha a Földön bármi ok miatt duplájára emelkedne a légkör szén-dioxid-tartalma, ez 0,17 Celsius-fokkal emelné meg a globális átlaghőmérsékletet.

Önvédő mechanizmus

Hogy a klímahívők honnan veszik, hogy ha ennek csak a töredékével emelkedne a szén-dioxid-szint, akkor a század végére 5-6 Celsius-fokkal nőne a globális átlaghőmérséklet, azt csak ők tudják. A rideg valóság még ennél is meglepőbb. A földi légkör rendszerébe a Teremtő által beépített önműködő éghajlat-szabályozás (lásd Miskolczi Ferenc légkörkutató éghajlat-hipotézisét, Püski Kiadó) ezt a 0,17 Celsius-fok emelkedést sem engedné meg. Hirtelen megnövelné a felhőzet nélküli területek felhőborítását, hogy kevesebb látható fény érje el a földfelszínt.

Arra, hogy ez nem mesebeszéd, évente kétszer kapunk nagyon hatásos példát a természettől. Tudjuk ugyanis, hogy nyáron közelebb, télen pedig messzebb vagyunk a Naptól a Föld ellipszis formájú keringési pályája miatt. Kiszámítható a Stefan–Boltzmann sugárzási törvény alapján, hogy emiatt plusz-mínusz 2 Celsius-fokkal kellene ingadoznia a globális átlaghőmérsékletnek. A valóságban azonban olyan kicsit változik, hogy a hőmérséklet-diagramok vonalvastagságán belül marad az eltérés. A műholdas felvételek jól mutatják, hogy eközben a Föld felhőtakarása hol nagyobb, hol kisebb lesz. A középérték 66,18 százalék, amely a számunkra kellemes körülbelül 33 Celsius-fokos üvegházhatás előállításához szükséges. És ha metán kerül a légkörbe például az olvadó permafrostból vagy még inkább az olajlelőhelyekről kiáramló igen nagy mennyiségű készletekből, ez a szabályozási mechanizmus akkor is életbe lép.

Mégis, hogy lehet, hogy mindezt a klímavallás oldalán működő tudósok és szakemberek nem látják, ezzel nem számolnak? Úgy, hogy kialakult egy vazallus-zsoldos rendszer, ahol nem az igazság, hanem az érdek az úr. A klímavallásnak megvannak a maga hittérítői, apostolai, apologétái. Ám végre eljutottunk oda, hogy a fősodortól eltérően gondolkodók is egységbe szerveződtek. Ez a hollandiai székhelyű Clintel (Klímaintelligencia), amely az utóbbi évek klímacsúcsai során állásfoglalásokat, kiáltványokat küldött a konferenciázóknak. Amelyekre azok sohasem válaszolnak.

Az ENSZ-IPCC egy éve bocsátotta ki összefoglaló tanulmányát, amelyre a Clintel 180 oldalas vitairattal reagált. Amelyre ismételten semmi választ nem kapott. Nem csoda, mert a Clintel tudományos érveket használ, az IPCC pedig csak klímavallási dogmákkal, azaz politikai érvekkel tudna előállni. Ráadásul az elbizakodott fősodor mára a totalitárius berendezkedésű ideológiák sajátságait kezdi mutatni. Ezek egyike az eltérő vélemények tiltása és elhallgattatása. Nálunk is ez a helyzet. Hiába van már egy egészen normálisan működő Klímapolitikai Intézetünk, ott érdemi viták ezekben a kérdésekben nem folynak. Politikusaink attól félnek, hogy ha a klíma kontra energetika kérdésben is NEM-et mondunk Brüsszelnek, mint tettük ezt a migráns, gender, woke, háború, szankciók, birodalomépítés dolgában, akkor kicsapjuk a biztosítékot. Pedig attól még, hogy nem hiszünk a „zöldátállás” végső sikerében, nyugodtan létesíthetünk akkumulátorgyárakat azokkal összefogva, akiknél a nyersanyagok rendelkezésre állnak, mert 20-30 év alatt megtérülnek, tetemes bevételt hoznak, és mire ez a múló divat véget ér, mi már jól jártunk. És majd az akkumulátorok is jók lesznek valamire.

Új elmebaj

Vessünk most néhány pillantást arra a COP28-ra, amelyet Ürge-Vorsatz Diána CEU professzor asszony az egekig magasztalt egy beszélgetésben: példátlannak nevezi, hogy már az első nap megállapodtak a klímaváltozás okozta károk következményei kárpótlási alapjának felosztásáról a rászoruló országok között. Ez a hivatkozás világossá teszi előttünk, hogy egy támogatási rendszerrel a gazdag és fejlett országok között kialakul majd egy függési viszony, amelyben a klímaváltozás okozta valódi vagy képzelt károkat az adófizetők pénzéből kompenzálják. Miért is? Mert a fejlett országok az ipari forradalom óta úgymond szén-dioxiddal mérgezik a légkört, és most, amikor ennek véget kellene vetniük, haboznak radikális intézkedéseket hozni. Abban a pillanatban ugyanis, hogy elismernék: a szén-dioxid nem okozott és most sem okoz klímaváltozást, ez a hivatkozási alap megszűnne, felborulna az egész hamis energetikai szemlélet. De nem ez a baj. Hanem az, hogy a legtöbb fejlődő országban vannak fosszilis tüzelőanyagok, amik birtokában ők is végigjárhatnák ugyanazt a fejlődési folyamatot, amelyet az iparilag fejlett országok már bejártak, és hal helyett hálót kapva, önállóan építhetnék fel működő gazdaságukat.

Ugyanebben a beszámolóban történelmi jelentőségűnek nevezi a CEU professzor asszonya a kőszénen túli fosszilis tüzelőanyagok (kőolaj, földgáz) kivezetését a felhasználásból. Miközben beismeri, hogy ezek az állásfoglalások nem joghatályosak, megjegyzi, hogy a fosszilis bázisú erőművek nem kapnak majd támogatásokat, ezért nem fognak megtérülni. Azt egy szóval sem említi, hogy ezek a nem támogatott fosszilis erőművek sokkal gazdaságosabb életgörbével bírnak, mint a leggazdaságtalanabb fotovoltaikus, no meg a turbinás erőművek. Persze, ha a fosszilis energiahordozók árát minden indok nélkül az egekbe emelik, könnyen igazolható az „ingyen” termelő megújulók gazdaságossága. Azt azonban a gyakorlati szakemberek jól tudják, hogy ha háromszor annyiba kerül a villany (ennyivel drágábban termelnek a megújulók), akkor ez az egész gazdaság működését drágítja.

Ha Európa ezen az úton megy tovább, gazdasága összeomlik. Németországban ez a jelenség már a gyakorlatban tanulmányozható, hiszen ott bezárták a jól működő, olcsó áramot termelő atomerőműveket, és a fosszilis bázisú erőművek 1,3-szeres kapacitását kitevő megújuló kapacitást teremtettek. Ám ma ezek helyett az újraindított, tetemes szén-dioxid-kibocsátású ligniterőművekkel állítják elő a villanyt. Hogy ez hová vezet? Egy kificamodott társadalomba, ahol a földeken gazdálkodókat klímarontással vádolják meg, mert állítólag egy tehén annyi metánt termel, mint amennyit egy 20 ezer kilométert futó személygépkocsi. Fejjünk autókat?

Bár ez nem klímakérdés, de a torz gondolkodásmód jele, hogy meg akarják akadályozni azt is, hogy a kakasok tojózzák a tyúkokat, mivel ez szexuális zaklatás! A most folyó és a jelek szerint a kormány lemondásáig tartó országos gazdatüntetések kommentárjai arról szólnak, hogy ez a jobb sorsra érdemes, nagy múltú európai ország a legjobb úton van az összeomlás felé. A német kormány pökhendi válasza: „Nem érdekel a választók véleménye.”

De a legmegrendítőbb kijelentése a CEU professzor asszonyának, hogy az eddig meghozott jelentős intézkedések következtében máris lekerült a napirendről az a rémisztő forgatókönyv, amely szerint a század végére 5-6 Celsius-fokos globális felmelegedés várható. Melyek ezek a jelentős intézkedések? Hát azon ígéretek, amelyeket egyes országok tettek a kibocsátáscsökkenés érdekében. És ez máris elég volt. Hogy ez mennyire komoly, látható abból az adatból, amely szerint 1990-től, amióta ez a kultusz megjelent, 70 százalékkal emelkedett a légkör szén-dioxid-tartalma. És a legnagyobb kibocsátók, mint Kína, India, Japán, Brazília kijelentették, hogy ők csak 2060-2070-re tudják teljesíteni a karbonsemlegesség követelményét.

Új inkvizíció

Az ENSZ-IPCC a várható globális hőmérséklet-emelkedéseket számítógépes modellek alapján becsüli. Igen ám, de a körülbelül száz modell mindegyike 2 Celsius-fokkal magasabbra prognosztizálta a légköri átlaghőmérsékletet, mint amennyit az eltelt időben emelkedett. Ami azt jelenti, a modellezők nincsenek tisztában azzal, milyen csekély a hatása a szén-dioxidnak. Vannak, akik ezért közülük az időjárási szélsőségek szaporodásával indokolják a szén-dioxid jelentéktelen szerepét. Csak az a gond, hogy ilyen szélsőségek korábban is voltak. Most, amikor ezeket a sorokat írom, az USA-ban éppen történelmi hidegcsúcsok, mínusz 45 fok várható, ami aligha a globális felmelegedésről szól.

Eljött az ideje véget vetni a kártékony klímavallásnak. Amely sárba tiporja a nemzetek politikai és a tudósok, mérnökök gondolkodási szuverenitását, sőt az egyének szellemi mozgásszabadságát is. Hiszen már inkvizíciójuk is van. Most sújtott le éppen a szomszédos új Fico-kormány alakulási folyamatára, amikor Čaputová köztársasági elnök asszony nem egyezett bele az első környezetvédelmi miniszter jelölésébe, ugyanis az illető „nem hitt a klímaválságban”.

Ez év második felében mi adjuk az EU elnökségét. Itt az ideje, hogy a nagyon helyesen eddig kimondott NEM-ek után kimondjuk az IGEN-t is: az életet adó szén-dioxid áldott, nem pedig átkozott. Ezért az egész karbonsemlegességi kultusznak azonnal véget kell vetnünk, és vissza kell térnünk a sok tapasztalattal és megalapozott ismeretekkel bíró szakemberek által helyeselt energetikai gyakorlathoz az eredetileg megalkotott energiamix alapján, amely nem klímavallási dogmák, hanem a fizika és a gazdaság törvényeinek figyelembevételével működik.