Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov
Kiégett autóroncs és törmelékek mellett mentõ Harkivban 2024. május 14-én.
Hirdetés

Az ukrán légierő közlése szerint az érintett területek között volt Kijev, a fővárostól délnyugatra fekvő Vinnyica megye, az északkelet-ukrajnai, határ menti Szumi, valamint a központi Cserkaszi megye, továbbá a déli Mikolajiv város és a Fekete-tenger mellett fekvő Odessza kikötőváros.

A jelentések szerint az ország nagy részén robbanások hallatszottak. Korábban számos területen légiriadó volt érvényben. Az ukrán erők az éjszaka folyamán megsemmisítették mind a 37, Oroszország által indított támadó drónt – számolt be vasárnap az ukrán légierő főnöke.

„A légvédelmi harcban mind a 37 Sahíd típusú drónt lelőtték” – közölte a parancsnok.

Oleh Kiper, a déli Odessza megye kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson azt írta, hogy 20 drónt semmisítettek meg az Odessza régióban.

Korábban írtuk

„Odessza megyében egy közigazgatási épületet megrongáltak a lehulló roncsok. Odessza városban a roncs egy lakónegyed udvarára zuhant. Szerencsére nem történt sérülés” – tette hozzá a tisztviselő.