Fotó: ShutterStock
Hirdetés

Mivel ma már matematikai esélye is alig van annak, hogy elkerüljük a következő, immár negyedik háborús karácsonyt, nézzük meg, milyen forgatókönyvekkel számolhatunk az ukrán hadszíntéren az előttünk álló ünnepi időszakban.

A nyugati médiában megjelenő elemzések egy része azzal számol, hogy a több héten át tartó, kifejezetten kemény harcok után a frontvonal megtorpan.

Karácsonyi tűzszünetre ugyan senki nem számít, ám a várakozások szerint mindkét fél inkább védekező állásba kényszerül.

Az orosz fél a téli hónapokat elsősorban légvédelmi rendszerének megerősítésére, valamint a sorozott tartalékos állomány kiképzésére használná fel.

Ennek az elképzelésnek van némi realitása: az elmúlt évek tapasztalatai alapján a téli időszak hagyományosan nem kedvez a nagy volumenű előrenyomulásoknak, de jegyezzük meg, hogy bár a nagyvasakat valóban nem érdemes ilyenkor mozgatni, a drónok elterjedésével ez mára – legalábbis részben – megváltozott.

A forgatókönyv szerint Ukrajna is a viszonylagos nyugalmat igyekezne kihasználni. Az erődrendszerek, védvonalak megerősítése, a megfigyelőrendszerek fejlesztése, valamint a Nyugattól várt újabb fegyverszállítmányokra való várakozás szerepel a tervek között. A téli hadviselés az ukrán terepen különösen embert próbáló feladat, ám mindez gyorsan borulhat, ha az év végén az átlagosnál enyhébb időjárás köszönt be a harctéren. Ráadásul a jelenleg alkalmazott harceljárásoknak már kevés közük van ahhoz, amit a háború első két évében láttunk, így a korábbi mintákból ma már csak óvatos következtetések vonhatók le.

Egyes elemzők mindezek ellenére nem zárják ki egy esetleges ukrán ellentámadás lehetőségét sem, noha egy valóban átütő offenzívának jelenleg kevés a realitása az egyre nehézkesebb sorozás miatt.

Elképzelhető ugyanakkor, hogy egy nagyobb volumenű fegyverszállítmány beérkezését követően Kijev kétségbeesett lépésre szánja el magát.

Az elmúlt hetekben voltak erre utaló jelek, sőt, néhány komolyabb megmozdulásra is sor került, ám ezek a hadszíntér egészét érdemben nem befolyásolták. Ugyanakkor a háború során többször láthattuk már, hogy egy váratlanul végrehajtott, jól időzített támadás képes volt átmeneti zavart okozni az orosz állásokban. Ezért ezt a forgatókönyvet akkor sem lehet teljesen elvetni, ha közben pontosan tudjuk, milyen súlyos gondot jelent az elesett ukrán katonák pótlása, és mennyire kimerült már a hátország.

Végül, de korántsem utolsósorban egy nagyszabású orosz támadás lehetősége is fennáll.

Moszkva nyilvánvalóan érdekelt egy látványos sikerben, hiszen ez lényegesen kedvezőbb tárgyalási pozíciót biztosítana számára egy esetleges tűzszüneti egyeztetésen.

A Donbasz hovatartozásáról például sokkal kevesebb vita marad, ha a terület már katonailag is orosz ellenőrzés alá kerül. Bár a 2025 őszi előrenyomulás lassú és rendkívül véres volt, az ukrán erők mára olyan mértékben túlterheltté váltak, hogy egy átfogó támadás akár jelentős területi nyereséget is hozhat az orosz fél számára.

Ezzel a lehetőséggel számol a Re:Russia orosz elemző műhely friss értékelése is. Az elemzés szerint Moszkva a következő hetekben a Donbasz térségében felhalmozott, mintegy 100–150 ezer fős tartalék bevetésével döntő áttörésre készül. A szerzők arra hívják fel a figyelmet, hogy az orosz hadsereg az elmúlt húsz hónapban mintegy 6200 négyzetkilométernyi területet foglalt el, amit még közel sem tartanak elégséges nyereségnek, ezért abból indulnak ki, hogy a következő két hónapban várható a donbaszi csata csúcspontja. Mint fogalmaznak, egy sikeres támadás esetén az ukrán erők akár a teljes Donbasz feladására is kényszerülhetnek, míg egy kudarc súlyosan alááshatná az orosz háborús törekvéseket. Az elemzés hitelességét tovább növeli, hogy az orosz vezetés folyamatosan bővíti a sorozott és szerződéses állományt – ez pedig aligha tekinthető véletlennek.