Ciszjordániában, Náblusz közelében két, az áthaladó járműveket egy ellenőrző pontnál megvizsgáló, húszéves katonát életveszélyes sérüléseket okozva elgázolt szerdán egy palesztin. A Petah-Tikván lévő Beilinson kórházban odaszállításuk után már csak a halálukat tudták megállapítani.

Hirdetés

A támadónak sikerült elmenekülnie Náblusz felé. Biztonsági források szerint feladta magát a Palesztin Hatóság biztonsági szerveinél, akik eddig nem adták ki Izraelnek.

Egy huszonegy éves katona a Gázai övezet északi részén folytatott harcokban esett el. Október 7-e óta 642 izraeli katona halt meg a palesztinokkal folytatott összecsapásokban, közülük 292 a Gázai övezetben folyó szárazföldi hadműveletekben.

Az izraeli hadsereg csütörtökön azt is bejelentette, hogy kiterjesztette ellenőrzését a gázai-egyiptomi határ mentén a teljes úgynevezett Philadelphi sávon, ahol több tucat rakétakilövőt és legalább húsz, a határon Egyiptomba átnyúló csempészalagutat fedeztek fel.

Korábban írtuk

Daniel Hagari katonai szóvivő közlése szerint az iszlamista Hamász terrorszervezet ennek a – Rafah város mellett elterülő – tizennégy kilométeres földsávnak a felügyeletével folytatott fegyvercsempészetet fegyveresei számára. Felfedeztek nyolcvankét, az alagutakba vezető lejáratot is. Az eddig megtalált alagutak egy részét már felszámolták.

Izrael tájékoztatta Egyiptomot is a történtekről.