Újabb hatalmas összeget adna Brüsszel Ukrajnának
Az Ukrajnának szánt korábbi pénzügyi csomagokkal ellentétben a jelenlegit a tagállamok hozzájárulásaiból finanszíroznák, ahelyett, hogy a piacokról vennének fel hitelt – erről ír a Magyar Nemzet.Az Európai Unió kész ötvenmilliárd euró (18,7 ezer milliárd forint) pénzügyi segélycsomagot adni Ukrajnának az ellentámadás segítése érdekében – hívta fel a figyelmet a Bloomberg amerikai gazdasági portál az ügyre rálátó tisztviselőkre hivatkozva.
A csomagot kedden tervezik bejelenteni Londonban
A javaslatcsomag – amely a 2024–2027 közötti időszakra vonatkozna – az Európia Bizottságtól érkezett, célja pedig segíteni az ukrán kormány jelenlegi kiadásainak a finanszírozását és a legsürgetőbb újjáépítési programok kifizetését – állítják a tervet ismerő személyek. A csomagot és annak részleteit – amelyet nyilvánosságra hozatal előtt még módosíthatnak – kedden tervezik bejelenteni Londonban, egy ott tartandó konferencián, amelyen az adományozók az ország újjáépítésének módját vitatják meg – írja a Magyar Nemzet.
A Bloomberg szerint a bizottság „el akarja kerülni”, hogy Kijev „megterhelő” újjáépítési kiadásokba sodródjon, ezért a csomagot támogatások, kedvezményes hitelek és garanciák formájában fogja felajánlani.
💸The EU is preparing a new €50 billion aid package for #Ukraine, Bloomberg reported.
— KyivPost (@KyivPost) June 20, 2023
The money is planned to be allocated in the form of soft loans and grants. pic.twitter.com/ySSYhboz4l
Ukrajna újjáépítési költségei 411 milliárd dollárra rúghatnak
A Világbank becslése szerint Ukrajna újjáépítési költségei 411 milliárd dollárra (150,8 ezer milliárd forintra) rúghatnak. Az EU és tagállamai a háború kitörése óta csaknem 38 milliárd eurós gazdasági támogatást hagytak jóvá Ukrajnának.
A bizottság korábban azt mondta, hogy az újjáépítési szükségletek nagy részét fedezné, bár a blokk elvárja, hogy más adományozók és a magánszektor is hozzájáruljon az erőfeszítésekhez. Az EU vizsgálja a befagyasztott orosz eszközök felhasználásának lehetőségeit is.
A segélycsomag a háború sorsdöntő pillanatában érkezhet, hiszen az ukrán erők megkezdték a régóta ígért ellentámadásukat.
Kijev az orosz erők kiszorítását ígérte, és arra ösztönzi a szövetségeseit, hogy továbbra is folytassák a támogatások küldését, még akkor is, ha egyes országok inkább tárgyalásra szorítanák Kijevet és Moszkvát.
Ukrajna úgy kapna uniós forrásokat, hogy nem tagja az EU-nak
Az Ukrajnának szánt korábbi pénzügyi csomagokkal ellentétben a jelenlegit a tagállamok hozzájárulásaiból finanszíroznák, ahelyett, hogy a piacokról vennének fel hitelt.
Ám ezzel lényegében Ukrajna úgy kapna a tagállamoktól éves szinten rendszerezett uniós forrásokat, hogy nem tagja az Európai Uniónak. Ez hazánk szempontjából azért lehet visszás, mert Magyarországgal szemben viszont felfüggesztették a szerződések szerint járó források kifizetését politikai okok miatt.
Ukrajnának a pénzeket akkor folyósítanák, ha Kijev teljesíti a jogállamiság javítását és a korrupció elleni küzdelmet célzó reformokat. Ezek célja, hogy a háborúban álló ország az EU-tagja lehessen. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök többször is arra kérte az uniót, hogy még idén döntsenek a tárgyalások megkezdéséről.
A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.
