Hirdetés

A lap internetes oldalán elérhető ismertetés szerint két lengyel politikus, Anna Brylka és Tomasz Buczek csatlakozásával a Patrióták Európáért nevű EP-frakció immár 86 képviselőt számlál.

A bejelentést követően Gál Kinga fideszes EP-képviselő a Facebookon üdvözölte az új tagokat, és kiemelte, hogy a frakció immár 13 országból, 14 pártot képviselve működik.

A Mandiner a cikkben felidézte, hogy a Patrióták Európáért frakció létrehozásáról június 30-án írt alá megállapodást Orbán Viktor a Fidesz elnökeként Herbert Kickllel, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetőjével, valamint Andrej Babissal, a cseh ANO párt elnökével Bécsben. A frakció hivatalosan július 8-án alakult meg, és jelenleg az EP harmadik legnagyobb képviselőcsoportjaként működik – tette hozzá a lap.

„A mostani lépés hetekig tartó tárgyalások után született meg, és új réteget ad az EP politikai térképéhez” – számolt be a fejleményről a Mandiner információi szerint az Eutoday nevű angol nyelvű portál.

Korábban írtuk

A júniusi EP-választásokon a Konfederacja hat mandátumot szerzett, majd – mint a lap cikke fogalmazott – „a belső megosztottság” három képviselőjük – Ewa Zajaczkowska-Hernik, Stanislaw Tyszka és Marcin Sypniewski – az újonnan alakult Európai Szuverén Nemzetek csoportjához csatlakozott, míg a maradék három képviselő kezdetben független maradt.

Azzal, hogy Brylka és Buczek csatlakozott a Patrióták Európáért csoporthoz, már csak egyetlen Konfederacja-képviselő maradt, aki nem tartozik egyik nagyobb frakcióhoz sem – írta az az Eutodayre hivatkozva a Mandiner.

Anna Brylka a közösségi médiában tett nyilatkozatában közölte, hogy a döntést „hosszú tárgyalások” előzték meg és hangsúlyozta, céljuk a jelenlegi EP legnagyobb jobboldali csoportjának része lenni, s ezzel jobban képviselni a lengyel nemzeti érdekeket.

„A Nemzeti Tömörüléssel, a Vox-szal és a Fidesszel közösen fogunk dolgozni, és büszkén képviseljük Lengyelország nemzeti érdekeit a Patrióták Európáért csoportban” – idézte Anna Brylkát a Mandiner cikke. A képviselő kiemelte, a csatlakozás lehetőséget ad számukra arra, hogy hatékonyabban képviseljék politikai programjukat az EP-ben.

A Mandiner az angol nyelvű portál cikkét idézve arról írt, hogy „ez a lépés rávilágít a jobboldali mozgalmak növekvő befolyására az EU-ban”.

A Mandiner szerint az Eutoday cikkének szerzője úgy véli: „Orbán Viktor, aki régóta kritikusa az EU bevándorlási, emberi jogi és jogállamisági politikáinak, továbbra is vezető szerepet tölt be a jobboldali politikai spektrumban, erőfeszítései a jobboldali erők egyesítésére a Patrióták Európáért csoport alatt stratégiai kísérletként értékelhetők, hogy erősebb hangot biztosítson az európai politikában, és szembeszálljon Brüsszel befolyásával, amelyet ezek a pártok nemzeti szuverenitást sértőnek tartanak”.

Brylka és Buczek csatlakozása tovább erősíti Orbán Viktor csoportját, amely már eddig is Európa legjelentősebb jobboldali vezetőit vonzotta magához és a Patrióták Európáért csoport több országból érkező képviselőivel most jelentős erőt képviselhet, amely képes lehet kihívást jelenteni az EP hagyományosan domináló középjobb és középbal frakcióinak – írta az angol nyelvű portál cikkét szemlézve a Mandiner.