Fotó: ComposedPix/Shutterstock.com (archív)
Hirdetés

Rishi Sunak miniszterelnök május végén jelentette be, hogy július 4-én tartják meg a nagy-britanniai parlamenti választásokat.

A döntés meglepetést keltett még a Konzervatív Párton belül is, mivel minden felmérés azt mutatja, hogy a konzervatívok jelenleg 20 százalékpontot meghaladó támogatottsági hátrányban vannak a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt mögött. Az általános várakozás az volt, hogy Sunak őszre írja ki a választásokat.

A brit szerencsejáték-felügyelet (Gambling Commission) először Laura Saunders ügyében indított vizsgálatot, miután felmerült a gyanú, hogy a konzervatív képviselőjelölt Sunak bejelentése előtt nem sokkal fogadást tett az egyik fogadóhálózatnál a július 4-i választási időpontra.

A Konzervatív Párt londoni központja a minap bejelentette azt is, hogy Tony Lee, a párt kampányszervezési igazgatója, Laura Saunders élettársa „szabadságra ment”. A pártközpont nem részletezte ennek okát, de a BBC közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint a szerencsejáték-felügyelet Lee ügyében is vizsgálatot kezdett bennfentes információk birtokában történt fogadás gyanújával.

Az előző héten Rishi Sunak egyik közvetlen munkatársa, Craig Williams képviselőjelölt keveredett hasonló botrányba, miután kiderült, hogy a kormányfő bejelentése előtt egy nappal 100 fonttal fogadott a választások időpontjára.

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap nem cáfolt értesülése szerint ugyanakkor Nick Mason, a Konzervatív Párt adatkezelési osztályának igazgatója is többtucatnyi fogadást kötött Sunak bejelentése előtt a választások időpontjára, és a szerencsejáték-felügyelet rá is kiterjesztette az ügyben elkezdett vizsgálatot.

A Konzervatív Párt vasárnap megerősítette, hogy Mason szintén „szabadságra ment”, de a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva több részletet nem közölt az ügyről.

A brit szerencsejáték-törvény alapján bűncselekményt követnek el és két évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók mindazok, akik bennfentes információ birtokában vesznek részt fogadójátékban.

A The Sunday Times értesülése szerint az eddig indított vizsgálatok csak az ügy „első hullámát” jelentik, és a Gambling Commission többtucatnyi más, az eddig gyanúba került tory tisztviselőkkel kapcsolatban lévő személy fogadási tevékenységét is vizsgálja.

Michael Gove, a Konzervatív Párt egyik legbefolyásosabb veterán politikusa, aki több kabinetminiszteri tisztséget is betöltött az eddigi tory kormányokban, a lapnak nyilatkozva kijelentette: a fogadási ügy legalább akkora károkat okoz a pártnak, mint Boris Johnson volt kormányfő botránya.

Boris Johnson két éve volt kénytelen távozni a párt és a kormány éléről, miután nyilvánosságra került, hogy a londoni kormányfői hivatalban a koronavírus-járvány miatt saját kormánya által elrendelt szigorú korlátozások idején ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket rendeztek.

A közkeletűen „partygate” néven emlegetett ügy az utóbbi évek legnagyobb brit belpolitikai botrányává fajult, és részben ennek hatására süllyedt mélypontra a konzervatívok választói támogatottsága.