A hírügynökség beszámolója szerint „egy taktikai ballisztikus rakéta próbaindítását hajtották végre egy új autonóm irányító navigációs rendszer segítségével”. A teszten részt vett Kim Dzsongün észak-koreai vezető is – áll a közleményben.

Hirdetés

Az idei ötödik ballisztikus rakétatesztre órákkal azután került sor, hogy Észak-Korea tagadta, hogy fegyverekkel látná el Oroszországot. Azt is közölték, hogy nem áll szándékukban hadi technológiájukat más országgal megosztani. Pénteken az észak-koreai vezető befolyásos húga, Kim Jodzsong közleményben szögezte le, hogy a ballisztikus rakétákkal folytatott tesztek a 2021-ben elindított ötéves fejlesztési terv részét képezik, és azokat a fegyvereket egy Szöul elleni támadásra szánják.

„Nem csinálunk titkot abból, hogy ezeket a fegyvereket arra fogjuk használni, hogy elrettentsük Szöult mindenféle céltalan ötleteléstől”

– fogalmazott Kim Jodzsong.

Ez év elején Észak-Korea „fő ellenségének” nyilvánította Dél-Koreát, felszámolta az újraegyesítés ügyeivel és a kapcsolattartással foglalkozó hivatalait, és háborúval fenyegetőzött „akár csak ezredmilliméteres” területsértés esetére is.

Korábban írtuk