A Moszkvában kiadott hadijelentés szerint az ukrán hadseregnek a harci érintkezési vonal mentén mintegy 1360 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan. Vitalij Gancsev, Harkiv megye Moszkva által kinevezett elöljárója a Pervij Kanal orosz állami tévécsatorna adásában azt mondta, hogy az orosz hadsereg ellenőrzése alá vonta Vovcsanszk város északi és nyugati részét és hogy hamarosan megkezdi Lipci „felszabadítását”. Állítása szerint a Kraken „neonáci” ukrán alakulat több mint hatvan tagja esett orosz fogságba.

Hirdetés

Az orosz védelmi minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egy drónösszszerelő üzemet, több lőszert, üzemanyagot és repülőtechnikát tároló raktárt, két Sztrela-10-es és egy német Gepard önjáró légvédelmi rendszert, négy páncélozott harcjárművet, egy amerikai M109-es Paladin és egy lengyel Krab önjáró, valamint két amerikai M777-es vontatott tarackot, egy cseh Vampire sorozatvetőt, három amerikai ATACMS harcászati rakétát, valamint Vilha és Vampire sorozatvetők 43 rakétáját, kilenc francia HAMMER irányított légibombát, továbbá 26 drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást.

Korábban írtuk