Újranyithatna az erdélyi nagykövetség Isztambulban?

Baktatunk felfele a Macarlar yokușun (Magyarok lejtője), a történelmi Konstantinápoly egyik meredek utcáján, melyet egykor több ezer erdélyi honfitársunk rótt. A hatalmas bizánci városfal melletti Balat városrészben hagyományosan görögök és zsidók laktak, no meg az oszmánok itt adtak kosztot és kvártélyt a vazallus államok követségeinek, köztük Havasalföldnek és Moldvának, meg az Erdélyi Fejedelemségének is. A mai Balat negyed egyre népszerűbb, a környék hipszteresedik, sok európaias kávézó és étterem nyílik a hangulatos, girbegurba törökös utcákban. Átmenet sehol nincs: egy karbantartott épület mellett egy romosabb feszeng, a kiugró, török zárt erkélyes, keskeny homlokzatú házak egy elhanyagoltabb, keleti Amszterdamra emlékeztetnek. Amikor a Magyarok lejtőjének utcanévtábláját fényképezzük, egy helyi öregasszony értetlenkedve figyel minket, el sem tudja képzelni, hogy ez ugyan miért lenne érdekes. Pedig nekünk az, hisz a környéken működött az Erdélyi Fejedelemség egyetlen állandó „nagykövetsége”. Nemsokára felérünk a romos, ám tekintélyes kőházhoz, ahonnan Isztambul festői panorámáját láthatjuk, és önkéntelenül arra gondolunk, hogy noha másfél évszázadig sanyarogtak itt az erdélyi urak, legalább szép kilátásra nyílt az ablakuk, akárcsak később a rodostóiaknak a Márvány-tengerre. Bár ez sovány vigasz lehetett, hisz a véres panorámák nem kecsegtették őket szebb jövővel, alattuk pedig egy koszos, zsúfolt negyed szuszogott – vagy éppen égett a várost gyakran pusztító tűzvészek egyikében. Az egykori erdélyi követség épületét befutotta a vadszőlő, de oldalsó, vakolatlan, kőből és téglából rakott falai még állják az idő sarát. Viszont a hátsó része beomlott, könnyen kivehető, hogy valamikor sokkal nagyobb lehetett, befalazott ablakok, ajtókeretek vagy a semmibe nyíló ajtók tarkítják. Hátul egy hatalmas matracot támasztottak az épületnek, ám ebben nincs semmi meglepő, hisz olykor benne aludtak – vagy alszanak – az épület udvarán működő Molla Așkı kávézó pincérei…

Ellenben működtetőjének köszönhetjük, hogy kiásta az épületet a szeméthalom alól, a házból pedig kihányatta a rengeteg hulladékot és drogostűt, hisz a Balat korábban rossz hírű negyednek számított, a turisztikai részeken kívül ma is látszanak a szegénység nyomai. A kávézó hatalmas udvarán parkolót is találunk, színes, meghatározhatatlan rendeltetésű faházikók sorakoznak mellette. A terasz kilátása lenyűgöző, török kávét iszunk, majd azon mélázunk, hogy ezen a helyen több erdélyi fejedelem is járt, és annál több erdélyi kapitiha bosszankodott.

Mini-Rodostó

Hogy mi fán terem a „kapitiha”? Így nevezték a korabeli erdélyi magyarban a sztambuli állandó erdélyi követet. Nagyjából egy évig szolgáltak a szultánvárosban, utána a főkövettel (általában arisztokrata) megérkezett az évi adó és a váltásuk, magyarán a megváltásuk is. Merthogy a kapitihák nem különösebben szerették Sztambult és a követség épületét. Több okból sem, hisz egy idegen, átláthatatlan világban kellett helytállniuk egy adófizető ország képviselőiként. Az erdélyi követek háza annyiban hasonlít a rodostói magyarokéhoz, hogy szintén nem magyarok építették, hanem a szultán utalta ki követségi épületként az 1560-as években, és mindvégig oszmán tulajdonban maradt. És még annyiban, hogy az itt tartózkodó magyarok is egyfajta száműzetésként élték meg a helyzetüket, pedig nem az életfogytiglanukat töltötték itt. A főkövet fajsúlyosabb ügyekben tárgyalt, a kapitihát pedig azért tartották, hogy az oszmánok közöljék vele a Porta külpolitikai döntéseit. Utóbbiak lobbizni is próbáltak, például 1649-ben egyikük arról próbálta meggyőzni az oszmán előkelőket, hogy az I. Rákóczi György kezén maradt két magyarországi
vármegye mindössze egy várból és a környező birtokból áll, tehát mondjanak le a pénzről, melyet miattuk követelnek. A lobbizás férfimunka volt, hisz ne feledjük: félvazallus állam követei voltak, nem pedig szuverén országéi. Fodor Gábor történész, az isztambuli magyar kulturális központként működő Liszt Intézet igazgatója elkísért minket a helyszínre. Közben elmondta, hogy az épület eredetileg Fener-ház – egy közeli negyed kereskedőinek kőháztípusa – vagy sıbyan mektep lehetett. Ez utóbbi mecsetek közelében fiúknak létrehozott iskola, és az erdélyi ház kiálló, íves kőkonzolokkal alátámasztott kétszintes homlokzata a sıbyan mektepek homlokzatára emlékeztet. Valószínű, hogy a földszintet iskolaként használták, az imám szállása pedig a Molla Aşkı-mecsethez kapcsolódott.

– Oszmán ház volt, melyet toldoztak-foldoztak, II. Rákóczi György korában pedig újraépítettek és végre elfogadtatóan berendeztek. Az alapja régebbi, a felsőbb szintjeit többször átalakították. Erdélyi követségi rendeltetése miatt történelmi kuriózum! Oszmán szempontból fontos volt, hogy a történelmi félszigeten, tehát az isztambuli török városmagon belül legyen az Erdélyi Fejedelemség követségi épülete, hiszen az Oszmán Birodalomnak fizettek adót, míg mondjuk a francia vagy holland követség a perai és galatai városrészben voltak, az Aranyszarv-öböl másik oldalán. Erdélyből olykor kaptak pénzt, hogy felújítsák az épületet, de ezt inkább felélték – mondta Fodor Gábor. Az igazgató 2015-ban foglalta el a hivatalát, és már akkoriban elgondolkodott azon, hogy miért hívják a szomszédos utcát Magyarok lejtőjének. Kiderítette, hogy a múlt század elején tudományos körökben tudtak az épületről, a sztambuli magyar emlékeket kutató Karácson Imre történész, katolikus pap naplójában megemlítette, hogy átment „Galatába”, és felhágott a Magyarok lejtőjén, ahol egy dzsámi mögött megtalálta az erdélyi követségi épületet. Ám a könyv formájában kiadott naplóban – téves olvasat miatt – g betűvé változtatták a b-t, így valójában a Balat nevű városrészben járt. Az utóbbi száz évben a követség helye elfelejtődött, ám így legalább megtudták, hogy merre kell keresniük. Az igazgató kezdeményezésére egy helyi magyar srác drónjával körbefényképezték az egész épületet, utána 2019-ben a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvany szponzorálásával, intézetük kezdeményezésére szerveztek egy közös felmérőtábort a BME magyar és a Yıldız Műszaki Egyetem török hallgatóival és tanáraival. A kutatás során készült 3D-szkennelés, fal- és építészeti felmérésből kiderült, hogy valóban oszmán kori épületről van szó.

– Arra voltunk kíváncsiak, hogy a források megfeleltethetők-e ennek az épületnek, és ezt sikerült bizonyítanunk, például megtaláltuk a kis rámpát, amiről szó esik az erdélyi követek jelentéseiben. Az erdélyi fejedelmek követei használták, és néha kicsit kipucolták, kifestették, rendbe hozták a saját ízlésük szerint, de a történeti forrásokból kiderül, hogy nehezen boldogultak vele, folyamatosan romlott az állapota. Később iskola működhetett benne, majd a huszadik században sorsára hagyták – részletezte az igazgató.

A követség hátulja. Vakolat nélkül jól láthatók az épület rétegei

Filgözü. A hamam jellegzetes üvegbevilágítói

Az ajtó egy lebontott helyiségbe vezethetett

Thököly Imre itt működtette a kocsmáját

A korábbi istálló, mai raktár bejárata

Pazar kilátás nyílik a szemközti Galatára is

1 2 3 4 5 6 7 8 / 8

Elefántszemek

Benézünk az épület alsó részébe, mely egykor istállóul szolgált, manapság mindenes raktárként használja a kávézó tulajdonosa. Valószínű, hogy ebben a magas, boltíves helyiségben működtette Thököly Imre a kocsmáját, melyben bort mért a helyi keresztényeknek és zsidóknak, még az 1699-es karlócai békekötés és száműzetése előtt. Ebben a helyiségben tarthatták lovaikat az erdélyiek, a forrásokból ismert trágyadomb pedig az épület egyik oldalán lehetett. Ez a híres trágyahalom egyszer oly nagyra nőtt, hogy kiszakította a szomszéd kerítését, és a felháborodott károsult az oszmán hatóságokhoz fordult. E a kis pikareszk jelenet jól illusztrálja a ház állapotát és a mindennapi élet nehézségeit. Azon egyáltalán nem csodálkozunk, hogy a belseje szomorú látvány, felismerhetők az illegális átépítések nyomai – például modern csempe vagy kimeszelt szobabelső, törmelékkel kitöltött ablakpárkányok – és valószínű, hogy lakásfoglalók is lakhattak benne a XX. század folyamán. A követszobák eleve szegényesek lehettek, a kapitihák igyekeztek legalább egy-két szobát lakhatóvá tenni; semmi sem maradt a berendezésükből. Thököly fogát szívva költözött ide, de nem volt megelégedve a lakkal, és kétségbeesett levelet írt a nagyvezírnek, kérve, hogy költözhessen vissza Duka bég szerájába, mert „mostani szállása szoros, büdös szállás s az háremnek sincs benne külön elszakított háza és alkalmatossági”. Pedig még hamam, azaz török fürdő is volt az épületben!

Vagy később építették hozzá – ezen még nem jutott dűlőre a kutatás. Annyi viszont szent, hogy a mai házban megmaradt egy korabeli hamam (gőzfürdő) forró terme. Eredeti bejáratát befalazták ugyan, de jól kivehető, és mivel a fürdőhelyiség nagy része téglából épült, míg az épület többi részére a kő és tégla keveréke jellemző, valószínűbbnek tartják, hogy későbbi hozzátoldás lehet. A ház déli oldalán láthatók a hamam agyagcsőmaradványai, belül pedig a fürdők kupolaszerkezetére jellemző üvegbevilágítók, az elefántszemek (filgözü). Ezek az ötszög vagy csillag alakú szemek általában az égboltot jelképezték, az itthoni fürdőkben is láthatjuk őket. A hamam korát csak egy részletes régészeti feltárás dönthetné el végleg.

Újranyithatna?

Múltidézés közben egészen eretnek gondolatok is eszünkbe jutnak, például vajon újranyithatnánk-e az épületet erdélyi nagykövetségként? A válasz egyszerű: naná, hogyha Erdély ismét az Oszmán Birodalom félvazallus államává válna. Félretéve a tréfát, a kihasználatlan, romos épületet rendbe lehetne tenni, esetleg kibővíteni és magyar zarándokhellyé avatni, hiszen egy fejlődő, népszerű városrészben található, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik Isztambulra. Itt megemlékezhetnénk azokról a kemény sorsú magyarokról és viharos időkről, amikor az erdélyiek adót vittek Sztambulba, hogy cserébe megmaradhasson a fejedelemség belső önkormányzatisága, és létrejöhessen a Bethlen Gábor és I. Rákóczi György nevével fémjelzett erdélyi aranykor. A hely metafizikájához tartozik azon különös érzés, hogy a korabeli erdélyiek utálták ezt a helyet, történelmi kényszernek érezték az ittlétet, az alávetettség kényszerkövetségét látták benne, de egykori jelenlétük mégis megszentelte a házat, mely immár egy különleges emlékhelyünk lehetne. Akár egy magyaros kávézót is lehetne működtetni a kertjében, Thököly-sörözőt már csak azért sem, mert mecset ötvenméteres körzetében tilos alkoholt árulni Törökországban. Egyedisége miatt akár a magyar állam is megvehetné az épületet, ám az a bökkenő, hogy elidegeníthetetlen. Az Alapítványok Főigazgatóságához tartozik, a vakfnak nevezett muszlim kegyes alapítványok kezelik az erdélyi házat és kertjét; Magyarországon úgy mondanánk, hogy egyházi tulajdonban vannak, csakhogy az iszlámban nincsen keresztény értelemben vett egyház. Noha nem idegeníthetők el, de bérbe adhatók, jelenleg is így működhet benne a kávézó. Bármit hozzon is a jövő, az erdélyi házat először régészeti eszközökkel kellene feltárni, majd restaurálni. Thököly Imre halála után az épület visszaszállott a török kincstárra, benne helyezték el a bujdosó fejedelem könyveit és iratait. Itt találta meg ezeket és innen szállította haza Thököly örökösének, II. Rákóczi Ferencnek portai követe 1708-ban. Ekkor említik utoljára a források az erdélyi házat. Most, hogy újra rátaláltunk, lehet, hogy nem utoljára.