Ukrajna, a nyugat roncstemetője

Helikopter-balesetben vesztette életét múlt hét szerdán az ukrán belügyminiszter, Denisz Monasztirszkij, az áldozatok között volt első helyettese, Jevhenyij Jenyin és a tárca államtitkára, Jurij Lubkovics is. Háborús időkben érthető, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vizsgálja a szabotázs lehetőségét, emellett annak is utánanéznek, megsértette-e a forgószárnyas a repülési szabályokat vagy történt-e műszaki meghibásodás.

A lezuhant helikopter egy Eurocopter EC225 Super Puma, egyike annak a 21 darab, az Ukrán Állami Katasztrófavédelmi Szolgálat által üzemeltetett forgószárnyasnak, amelyeket 2018–2021 között Franciaország szállított Ukrajnának egy több mint 500 millió eurós beszerzés keretében. A részben használt gépekből álló szállítmány egyes darabjai üzem­idejük felét már teljesítették, összességében viszont a típus nem egy matuzsálem, 2000-ben végezte első felszállását, gyártása a mai napig tart, sőt Airbus H225 típusjelzéssel nemrég a Magyar Honvédség is vásárolt belőle. Ha az SZBU vizsgálata azt deríti ki, hogy a karbantartók hibáztak, az újraélesztheti a régi vitát: érdemes-e nyugati fejlesztésű fegyverzetet adni Ukrajnának, amikor kétséges, hogy boldogulnak a használatával?

Az elfekvőt küldték

Noha a hírekből úgy tűnhet, hogy a nyugati országok a világ minden fegyverét Ukrajnába hordják, köztük a legmodernebbeket is, a valóság az, hogy igazán high-tech eszközöket csak ritkán és nagyon megfontoltan engednek a háborúba. Vannak bizonyos harci területek, mint a kamikaze drónok, tüzérségi eszközök, vállról indítható rakéták és precíziós rakéta-sorozatvetők (HIMARS), amelyekből mehetnek a legjobbak, olyan nehézfegyverzet viszont, mint a nyugati harci repülőgépek és helikopterek, nagy hatótávolságú harci drónok vagy éppen nyugati gyártmányú páncélosok, egyelőre nem. Elég csak a német Leopard 2-es harckocsik körüli hercehurcára gondolni, vagy hogy az Egyesült Államok azért nem küld Abrams harckocsikat, mert azok sok üzemanyagot fogyasztanak, ezért nem valók az ukrán harctérre…

Csúcstechnika helyett a fegyverküldő országok inkább különböző szovjet gyártmányú harceszközöket adnak, amelyek Európa-szerte számos katonai raktárban megtalálhatók. Így jutott hozzá Ukrajna közel 400 részben modernizált T–72-es harckocsihoz, illetve Szlovéniától kapott 28 M–55SZ harckocsit, amely a második világháború végén kifejlesztett szovjet T–55 ráncfelvarrt változata. De Németország is jórészt az egykori NDK-ból megmaradt eszközökkel jótékonykodott: gyalogsági harcjárművekből leginkább a leselejtezett szovjet haditechnika ment a frontra, zömmel BMP–1-esek és különböző variánsai. Légi járművek tekintetében is hasonló a helyzet, Szu–25-ös csatarepülőgépek, Mi–17-es közepes szállítóhelikopterek, sőt még néhány Mi–2-es könnyű helikopter is, amelyet a 60-as években kezdtek gyártani, és már a hidegháborús időkben is elavultnak számított, jórészt repülőgép-múzeumokban találkozhatunk vele…

Selejt Amerikából

Az Egyesült Államok lassan egy évtizede szállít harceszközöket Ukrajnába, 2015-ben például több mint 260 millió dollár értékű, halált nem okozó haditechnikai eszközt adtak át az ukrán hadseregnek a Donyec-medencei szakadárok elleni harchoz. Akkor nagy port vert fel, hogy ezek egy része szinte bármilyen harctéri alkalmazásra alkalmatlan volt, annyira elavult. A The Washington Post napilap Kelet-Ukrajnát megjárt publicistája szellőztette meg, hogy találkozott olyan ukrán harcegységgel, amely az 1980-as és 1990-es években gyártott Humvee terepjárókat használt, némelyiknek műanyag ajtajai és ablakai voltak, vajmi kevés védelmet nyújtva a benne ülőknek. Olyan esetről is beszámolt, hogy az egyébként rendkívül népszerű dzsip kerekei szétdurrantak menet közben, vélhetően azért, mert a jármű korábban túl hosszú ideig porosodott valamelyik raktárban.

Az újabb küldemények között is akadnak igazi matuzsálemek, például az M113-as páncélozott csapatszállító, ebből 200 darabot kapott Ukrajna hadisegélyként 2022-ben. A lánctalpas első darabjait még a vietnámi háborúban vetették be, fegyvere pedig az a 12,7×99 milliméteres lőszert tüzelő Browning M2, amelyet valamikor az 1930-as években kezdtek fejleszteni. De említhetjük Nagy-Britannia felajánlását is, amely 3 darab H–3 Sea King közepes szállítóhelikopterről szól. Ezek még a szovjet Mi–8-asoknál is öregebbek, utóbbi első felszállásain, 1961-ben már túl volt a rendszerbe állításon.

Ukrajna, a szeméttemető

Nem csak a haditechnika terén találják meg Ukrajnát a leselejtezett járművekkel, elég csak Karácsony Gergely adományozására gondolni, aki 15 darab, Budapest útjairól kivont buszt ajánlott fel szomszédunknak. Ebből 10 Ikarus 280-as csuklós busz, amelyek három évtizede húzták az igát a fővárosban, 2022-es leselejtezésükig átlagosan 1,4 millió kilométeres futásteljesítményt jegyezve. A további öt eleve használtan beszerzett Volvo jármű. Rafał Trzaskowski, Varsó főpolgármestere pedig hatvan, az orosz Metrovagonmas által évtizedekkel ezelőtt gyártott metrókocsit ajánlott fel humanitárius segélyszállítmány gyanánt, amelynek elszállítását Ukrajnának kell megszerveznie.

A haditechnika esetében persze igazság is van abban az érvelésben, hogy a szovjet gyártmányú eszközöket jobban fel tudják használni az ukránok, hiszen ezekkel a típusokkal vannak tapasztalataik. Ám a nyugati high-tech harceszközök Ukrajnába küldése előtt inkább az jelenti a valós akadályt, hogy a gyártó országok nem akarják megkockáztatni eseteleges orosz kézre kerülésüket, és pont az ukránok által annyira áhított harckocsik esetében erre különösen nagy az esély. Végül felmerül az is, hogy az évtizedek óta tárolt harceszközöket szinte reménytelen újrahasznosítani, a belőlük kinyerhető alapanyagok alig érnek valamit, szakszerű tárolásuk és őrzésük viszont pénzt emészt fel, így a háború ebben a tekintetben mentőövet dobott az elfekvő készletek birtokában lévőknek. Jegyezzük meg, alighanem a front túloldalán sem véletlenül vetették be a hidegháborús harckocsikészletek leginkább elavult darabjait.

Bár az Ukrajnának szánt matuzsálemek még működőképesek, hamarosan felmerül a kérdés, mit kezd majd a rengeteg ócskavassal Ukrajna. Az ukrán fémhulladék-szövetség már tavaly úgy nyilatkozott, hogy egy harckocsi vagy páncélozott jármű vashulladékká alakításának költsége túl magas, és bár a sérült járművek mintegy 20-40 százalékát megpróbálják valahogy összekalapálni vagy rosszabb esetben alkatrészként szétszerelik, a többség így is ócskavasként végzi. Ráadásul Ukrajna nem tud mit kezdeni ekkora mennyiségű fémhulladékkal; míg a háború előtt az ukrán acélszövetség úgy becsülte, az acélgyártók körülbelül 3,84 millió tonna vashulladékot fognak felhasználni 2022-ben, ez az igény végül 40 százalékkal esett vissza.

Mindez pont abban az országban jelent súlyos problémát, amely a háború előtt sem volt képes hatékonyan megszervezni a hulladékgazdálkodást. A közel 750 ezres lakosú Lvivnek például nincs saját hulladéklerakója, ezért a lakók szemetét jó ideje hordják szét Ukrajna-szerte illegális szemétlerakókba, zöldövezetekbe. De elég csak a Tisza által áthordott irdatlan hulladékmennyiségre gondolni.