Ukraina. A szó a régi szláv nyelven „határvidéket” jelent. A X. századi Kijevi Rusz korabeli etimológiát később Szentpétervár, majd Moszkva is átvette. Oroszország és a Szovjetunió számára Ukrajna mindig az őket a Nyugattól elválasztó határvidéket jelentette. Hasonlóan gondolkodik Vlagyimir Putyin is. Közhely, de Oroszország mára rég túltette magát a Szovjetunió felbomlását követő sokkon. Moszkva újra nagyhatalmi babérokra tör. Számára nem csupán az ott élő mintegy kilencmillió orosz miatt, hanem stratégiai okokból is fontos Ukrajna. Az oroszok fekete-tengeri flottája az ukrán Szevasztopolnál állomásozik. Miután pedig Ukrajna Oroszország Volga menti éléskamrájának közvetlen szomszédságában fekszik, nemcsak geopolitikai ereje, de túlélése szempontjából is kiemelten fontos.

A Szovjetunió felbomlását követő két évtizedben Ukrajna folyamatos kötéltáncot lejtett Kelet és Nyugat között. A különböző kormányok és a hozzájuk kötődő gazdasági oligarchák hol Kelet, hol pedig Nyugat irányába billentették a mérleg nyelvét. Gazdasági szempontonból azonban a mérleg mindig is Keletre billent. Miközben az Európai Unió és Oroszország az ukrán export 25-25 százalékát szívják fel, az ország összesített kereskedelmében a legjelentősebb partner 40 százalékkal Oroszország, míg az uniós országok 30 százalékot tesznek ki.

Csak a gazdaság?

Mykola Azarov miniszterelnök szerint a mostani döntés kizárólag gazdasági megfontolásokon alapult. A 2008 óta tartó válság erősen visszavetette az ukrán gazdaság egyik fő bevételét jelentő acélexportot. Putyin mindent megtett, hogy jobb belátásra bírja Ukrajnát. Januárban Moszkva hétmilliárd dolláros büntetést számlázott ki Kijevnek a korábbi gáz adásvételi problémákkal kapcsolatban. Az idei év első felében Oroszország kereskedelmi szankciókat vezetett be több ukrán stratégiai termékre (köztük a csokoládéra és a csővezetékekre). A helyzetet súlyosbítva, októberben Moszkva új vámprocedúrákat vezetett be az ukrán határon, melyek miatt a teherautó-forgalom szinte teljesen megbénult.

Putyin elnök ennél is továbbmenve, a kelet-ukrajnai iparvidékek termékeinek bojkottjával fenyegetett arra az esetre, ha Janukovics aláírja a szabadkereskedelmi megállapodást az Európai Unióval. Putyin ugyanakkor a mézesmadzagot elhúzva kedvező hiteleket, a tartozások elengedését, kedvezőbb energiaárakat és számos más gazdasági előnyt ígért Kijevnek.

Érdemes megjegyezni, hogy a most dugába dőlt, Brüsszellel tervezett szabadkereskedelmi megállapodás előkészületei még 2008-ban kezdődtek el, a teljes jogú tagság megszerzése előtt pedig lassú, göröngyös és nem utolsó sorban erősen bizonytalan út állt volna. A gazdasági és strukturális válsággal küzdő Európa a közeljövőben aligha állt volna készen a 45 milliós, gazdaságilag erősen elmaradott ország befogadására.

Túlzó követelések

A kaput a Nemzetközi Valutaalap (IMF) november 20-i ajánlata tette be. Az IMF Ukrajna jelenlegi tartozásával megegyező kölcsönt ígért, amiért cserébe a közüzemi költségek duplájára emelését, a közszolgák fizetésének csökkentését és költségvetési megszorításokat követelt. Mindez olyan súlyos társadalmi hatásokkal járt volna, amelyeket aligha bírt volna el a 2008 óta már harmadik recessziós hullámmal küzdő ország. A másik gondot az jelentette, hogy Brüsszel makacsul ragaszkodott a 2004-es Narancsos Forradalom hősének, Julia Timosenkónak szabadon bocsátásához.

A későbbi miniszterelnököt – aki 2010-ben kis híján legyőzte Janukovicsot az elnökválasztásokon – kormányfői hatalmával való visszaélés és politikai gyilkosságban való részvétel vádjával börtönözték be. Miután Kijev nem volt hajlandó a nyomásnak engedve szabadlábra helyezni a Nyugat-barát politikust, Berlin kompromisszumot ajánlott. A német diplomácia azt javasolta, hogy Kijev járuljon hozzá a gerinc-problémákkal küzdő Timosenko németországi gyógykezeléséhez. Ez azonban, az IMF követeléseivel együtt, túlzott kockázatokat jelentett volna a 2015-ös újraválasztására készülő Janukovics számára.

Mondani sem kell, Brüsszellel szemben Moszkvát nem aggasztotta a volt miniszterelnök sorsa, vagy az Európai Unió által szintén sokat hangoztatott emberi jogok és sajtószabadság kérdése. Moszkva nem néz a kicsinységekre, számára egy stabil és kiszámítható szövetséges kellett. November 9-én Janukovics látogatást tett Moszkvába, ahol zárt ajtók mögött tárgyalt Putyin elnökkel. Pár nappal később a Janukovicshoz lojális többségű ukrán parlament már nem szavazta meg az európai szabadkereskedelmi megállapodás megkötéséhez szükséges utolsó három törvényt, Azarov miniszterelnök pedig „elsődleges nemzeti érdeknek” minősítette a Moszkvával való kapcsolatok normalizálását. Végül november 22-én Kijev visszamondta az Európai Unióval kötendő szabadkereskedelmi megállapodást, melyet november 28–29-én írt volna alá az unió soros elnökségét betöltő Vilniusban.

Irány haza

Janukovics döntésére a közvéleményt is időben felkészítették. Az elmúlt hónapokban orosz-párti propaganda árasztotta el az országot. A televíziós, nyomtatott és online anyagok felhívták a figyelmet, hogy a piac megnyitásával az európaiakhoz képest versenyképtelen ukrán termékek (elsősorban a stratégiai fontosságú vegyipari cégek) hamar kiszorulnának a hazai piacról, ami miatt a vállalkozások sorra mennének tönkre. Figyelmeztettek arra is, hogy az uniós szabványok bevezetésével, az európai mércével elavultnak számító ukrán üzemek sorra zárnának be, ami miatt tízezrek veszítenék el munkájukat. Ha a gazdasági érvek nem lettek volna elegendőek, érzelmi húrokat is megpendítettek, méghozzá az Európában több helyen elfogadott egynemű párok házasságának rémképét.

Viktor Janukovics keleti fordulata ennek ellenére egyelőre nem mindenki előtt népszerű. Felmérések szerint az ukránok 45 százaléka még ma is támogatná az Európai Unióhoz való csatlakozást, miközben az Eurázsiai Vámunió népszerűsége alig 20 százalék alatt áll. Az orosz kapcsolat rövidtávon is kézzel fogható gazdasági előnyei azonban a 2015-ös választásokig még meggyőzhetik a kétkedőket. Különösen, hogy a keleti fordulat aligha veszélyezteti az eddig kiépült nyugati gazdasági kapcsolatokat. Miután az Európai Unió különböző országai eltérő prioritásokkal rendelkeznek, az egyes országokkal kötött megállapodások érintetlenek maradnak. Ráadásul Ukrajna továbbra is megkerülhetetlen tranzitország a Keletről érkező földgáz európai országokba való eljutásához (az unió által fogyasztott gáz 80 százaléka Ukrajnán keresztül érkezik). Kijev tehát aligha könyvel majd el veszteségeket a keleti fordulattal.

Ukrajna visszaszerzése nem csupán szimbolikus, hanem jelentős stratégiai győzelem is Moszkva számára. Ukrajna az Eurázsiai Unió – igen, születőben van a Kettes Számú Európai (És Részben Ázsiai) Unió – második legnagyobb és gazdaságilag is második legerősebb országa lesz. Oroszország ezzel a lépéssel visszanyerte az őt megillető helyét a tágas Európában, amelynek keleti határai az Uralnál vannak, s egyúttal megerősítette pozícióit a világhatalmi játszmában. Tüntetések már vannak és persze lesznek is Kijevben, de a játszma véget ért. Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok súlyos stratégiai csatát vesztett.

Sayfo Omar

ÚJABB UNIÓ SZÜLETIK

Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán 2010. január 1-jén hívta életre vámunióját. A három ország összesen húszmillió négyzetkilométert fed le, és közel 170 millió embernek ad otthont. Az alapítók deklarált távlati célja egy az Európai Unió mintájára felépülő, a volt szovjet tagországokat összefogó gazdasági közösség megalapítása.

2011 novemberében a tagországok bizottságot hoztak létre, melynek célja az Eurázsiai Unió 2015-ös megalakulásának előkészítése. A tagországok polgárai az EU mintájára nemzetközi útlevél nélkül, belső útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal közlekedhetnek egymás között.

Örményország 2013 szeptemberében jelentette be csatlakozási szándékát. Kirgizisztán pedig várhatóan már 2013 végén tag lesz. Csatlakozási szándékát Tadzsikisztán is bejelentette, közös határok hiányában azonban ezzel meg kell várnia Kirgizisztán taggá válását. Bidzina Ivanishvili grúz elnök sem zárta ki országa jövőbeni tagságát. Vietnam már 2012-ben bejelentette, csatlakozni szeretne az unióhoz. Noha Tadzsikisztánhoz hasonlóan neki sincs közös határa a jelenlegi tagországokkal, tengeren keresztül Oroszországból könnyen elérhető.

Komoly gazdaságai és politikai perspektívái ellenére a Keleti Unió ma még gyerekcipőben jár. 2011-ben a világ GDP-jének még csak 3 százalékát adta. Az Európai Unió 25, az Egyesült Államok 22, Kína pedig 10 százalékot tesz ki. Az arány azonban változni fog.